HU/SB 1.14.31: Difference between revisions

(Srimad-Bhagavatam Compile Form edit)
 
No edit summary
 
Line 38: Line 38:

<div class="purport">
<div class="purport">
Ahogyan már említettük, az Úr Kṛṣṇának tizenhatezer-száznyolc felesége volt, s mindegyiküktől tíz-tíz fia született. Összesen tehát 16    108    <f299> <f255>    10, azaz 161    080 fia volt. Mind rendben felnőttek, s mindegyiküknek ugyanannyi fia született, mint apjuknak, így aztán az Úr családtagjainak száma közel 1    610    800 lehetett. Az Úr minden élőlény apja, s az élőlények megszámlálhatatlanok. Közülük csupán néhány vesz részt az Úr transzcendentális kedvteléseiben, amikor Dvārakā uraként van jelen a földön. Egyáltalán nem meglepő, hogy az Úr ilyen látványos, népes családot tartott fenn. Jobban tesszük, ha az Úr helyzetét nem hasonlítjuk össze a miénkkel, s azonnal nyilvánvaló igazsággá válik, amint megértjük transzcendentális helyzetének legalább egy részét. Yudhiṣṭhira király, miközben az Úr Dvārakāban élő fiairól és unokáiról kérdezősködött, csak a nemzetségfőket említette meg közülük, hiszen képtelen lett volna emlékezni az Úr minden rokonának nevére.
Ahogyan már említettük, az Úr Kṛṣṇának tizenhatezer-száznyolc felesége volt, s mindegyiküktől tíz-tíz fia született. Összesen tehát 16 108 x 10, azaz 161 080 fia volt. Mind rendben felnőttek, s mindegyiküknek ugyanannyi fia született, mint apjuknak, így aztán az Úr családtagjainak száma közel 1 610 800 lehetett. Az Úr minden élőlény apja, s az élőlények megszámlálhatatlanok. Közülük csupán néhány vesz részt az Úr transzcendentális kedvteléseiben, amikor Dvārakā uraként van jelen a földön. Egyáltalán nem meglepő, hogy az Úr ilyen látványos, népes családot tartott fenn. Jobban tesszük, ha az Úr helyzetét nem hasonlítjuk össze a miénkkel, s azonnal nyilvánvaló igazsággá válik, amint megértjük transzcendentális helyzetének legalább egy részét. Yudhiṣṭhira király, miközben az Úr Dvārakāban élő fiairól és unokáiról kérdezősködött, csak a nemzetségfőket említette meg közülük, hiszen képtelen lett volna emlékezni az Úr minden rokonának nevére.
</f255></f299></div>
</div>

Latest revision as of 15:27, 28 January 2019

Õ Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada

31. VERS

suṣeṇaś cārudeṣṇaś ca
sāmbo jāmbavatī-sutaḥ
anye ca kārṣṇi-pravarāḥ
saputrā ṛṣabhādayaḥ

SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS

suṣeṇaḥ—Suṣena; cārudeṣṇaḥ—Cārudeṣṇa; ca—és; sāmbaḥ—Sāmba; jāmbavatī-sutaḥ—Jāmbavatī fia; anye—mások; ca—szintén; kārṣṇi—az Úr Kṛṣṇa fiai; pravarāḥ—minden nemzetségfő; sa-putrāḥ—fiaikkal együtt; ṛṣabha—Ṛṣabha; ādayaḥ—és mások.

FORDÍTÁS

Jól vannak-e Kṛṣṇa fiai, a nemzetségek fejei, Suṣena, Cārudeṣṇa, Sāmba, Jāmbavatī fia, Ṛṣabha és fiaik?

MAGYARÁZAT