HU/SB 3.33.17

Revision as of 09:26, 20 April 2022 by TattvaDarsana (talk | contribs)
(diff) ← Older revision | Latest revision (diff) | Newer revision → (diff)

Õ Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada


17. VERS

svaccha-sphaṭika-kuḍyeṣu
mahā-mārakateṣu ca
ratna-pradīpā ābhānti
lalanā ratna-saṁyutāḥ


SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS

svaccha—tiszta; sphaṭika—márvány; kuḍyeṣu—a falakon; mahā-mārakateṣu—értékes smaragdokkal díszített; ca—és; ratna-pradīpāḥ—drágakő lámpák; ābhānti—ragyognak; lalanāḥ—nők; ratna—ékszerekkel; saṁyutāḥ—díszített.


FORDÍTÁS

A palota falai a legkiválóbb márványból készültek, s értékes drágakövek díszítették őket. Nem volt szükség világításra, mert e drágakövek ragyogása bevilágította az egész házat. A palotában élő nők egytől egyig tengernyi ékszert viseltek.


MAGYARÁZAT

Ebből a leírásból megérthetjük, hogy a családi élet gazdagságát az értékes drágakövek, az elefántcsont, az elsőosztályú márvány, az aranyból és drágakövekből készült bútorok jelzik. Még a textíliákról is azt írja a vers, hogy arany ötvösmunka díszítette őket. Minden rendkívül értékes volt, s nem hasonlított napjaink bútoraira, melyeket értéktelen fémből vagy műanyagból készítenek. A védikus civilizációban mindennek, amit a családi életben használtak, értékesnek kellett lennie. Szükség esetén az ilyen értéktárgyakat azonnal el lehetett cserélni. Az ember használhatatlan és felesleges bútorai és egyéb tárgyai így sohasem voltak értéktelenek. Ezt a szokást még ma is követik az indiaiak a családos élet során. Acél eszközöket tartanak, aranyékszereket vagy ezüst tálakat, értékes selyemanyagokat aranyhímzéssel, hogy szükség esetén azonnal pénzre tudják azokat cserélni. Ilyen csere folyik a pénzkölcsönzők és a családosok között.