| „Gond támadt az erdőben, mivel Kamsa meg akarta ölni Kṛṣṇát. Kamsa a szolgáit küldte maga helyett. Mikor az asurák, Bakāsura és Aghāsura rátámadtak, Kṛṣṇa megölte őket. A tehénpásztorfiúk visszatérvén elmesélték ezt a történetet az anyjuknak. »Ó, kedves anyám! Ez és ez történt, és Kṛṣṇa végzett vele! Nagyon…« (nevetés) Azután az anya így felelt: »Ó, igen, a mi Kṛṣṇánk nagyon csodálatos!« (nevetés) Kṛṣṇa volt az örömük forrása. Ez minden. Az anya Kṛṣṇáról beszélt, a fiú Kṛṣṇáról beszélt. Ezért Kṛṣṇán kívül nem ismertek mást. Kṛṣṇa. Amikor bajba kerültek: »Ó, Kṛṣṇa!« Mikor tűz ütött ki, Kṛṣṇa után kiáltottak. Ez Vṛndāvana szépsége. Elméjük Kṛṣṇában merül el. Nem a filozófia által, és nem is a megértés által, hanem a természetes szeretet által. »Kṛṣṇa a falunk növendéke, a családunk tagja, a barátunk, a szerelmünk, az urunk.« Ilyen vagy olyan módon, mindig Kṛṣṇa.”
|
