HU/SB 1.15.27
27. VERS
- deśa-kālārtha-yuktāni
- hṛt-tāpopaśamāni ca
- haranti smarataś cittaṁ
- govindābhihitāni me
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
deśa—hely; kāla—idő; artha—fontosság; yuktāni—átitatva; hṛt—a szív; tāpa—égő; upaśamāni—kioltja; ca—és; haranti—vonzóak; smarataḥ—emlékezve; cittam—elme; govinda—az öröm Legfelsőbb Személyisége; abhihitāni—elmondta; me—nekem.
FORDÍTÁS
Most boldogan emlékezem arra a tanításra, amelyben az Istenség Személyisége [Govinda] részesített, mert olyan intelmek itatják át, amelyek mindig, minden körülmények között enyhülést hoznak a lángoló szívnek.
MAGYARÁZAT
Arjuna itt a Bhagavad-gītā tanítására utal, amelyet a kurukṣetrai csatamezőn adott át neki az Úr. Az Úr hátrahagyta a Bhagavad-gītā tanítását, nem csupán Arjuna, de minden ember javára, minden korban és minden tájon. A Bhagavad-gītā minden védikus bölcsesség lényege, mert az Istenség Legfelsőbb Személyisége beszélte el. Maga az Úr meséli el csodálatosan, mindazok számára, akiknek nincs idejük arra, hogy áttanulmányozzák a végeláthatatlan Védikus Irodalmat, az Upaniṣadokat, a Purāṇákat és a Vedānta-sūtrákat. A nagy történelmi eposzban, a Mahābhāratában kapott helyet, amely főképpen a kevésbé intelligens emberek, azaz a nők, a śūdrák, valamint a brāhmaṇák, a kṣatriyák és a magasabb rangú vaiśyák méltatlan utódai számára készült. A Bhagavad-gītā tanítása űzte el a kétségeket, amelyek Arjuna szívében ébredtek a kurukṣetrai csata során. Miután az Úr távozott, s földi ember nem láthatta már Őt többé, Arjunának szembe kellett néznie azzal, hogy kapott erejét és kiválóságát elveszíti. Újra a Bhagavad-gītā nagyszerű tanítására akart emlékezni, hogy tanítson mindenkit, akinek szüksége van rá: a Bhagavad-gītāhoz bármilyen válságos időszakban fordulhatunk, nemcsak elménk megannyi szenvedésének enyhítése érdekében, de azért is, hogy kiutat találjunk problémáinkból, amelyek a válságos pillanatokban megzavarhatnak bennünket.
A kegyes Úr hátrahagyta a Bhagavad-gītā csodálatos tanítását, hogy követhessük utasításait akkor is, amikor anyagi szemek számára Ő már többé nem látható. Az anyagi érzékeknek nem lehet fogalmuk a Legfelsőbb Úrról, ám hogy a feltételekhez kötött lelkek érzékelni tudják Őt, felfoghatatlan energiája révén az anyagon keresztül jelenik meg, amely szintén megnyilvánult energiájának egyik formája. Így hát a Bhagavad-gītā és minden más hiteles szentírás, amely az Úr képviselője hang formájában, szintén az Úr inkarnációja. Nincsen különbség az Úr hang-képviselője és Maga az Úr között. A Bhagavad-gītā ugyanabban az áldásban részesíthet bennünket, mint amelyben Arjuna részesült az Úr jelenlétében.
A hívő ember, aki arra vágyik, hogy kiszabaduljon az anyagi létezés csapdájából, nagyon könnyen áldást meríthet a Bhagavad-gītāból, s ezért az Úr úgy tanította Arjunát, mintha Arjunának szüksége lett volna rá. A Bhagavad-gītā a tudás következő öt fontos tényezőjét vitatja meg:
- a Legfelsőbb Úr,
- az élőlény,
- a természet,
- az idő és a tér, valamint
- a cselekvés folyamata.
Ezek közül a Legfelsőbb Úr és az élőlény minőségileg egyek. A kettő közötti különbség az elemzés alapján olyan, mint az egész és a szerves rész közötti különbség. A természet élettelen anyag, amelyben a három kötőerő kölcsönhatásai mutatkoznak meg, az örök idő és a korlátlan tér pedig túl van az anyagi természet létezésén. Az élőlények cselekedetei adottságaik szerint eltérőek, s vagy csapdába ejtik, vagy felszabadíthatják az élőlényt, az anyagi természeten belül illetve azon kívül. Minderről a Bhagavad-gītā részletesen ír, a további megvilágosodás érdekében pedig a Śrīmad-Bhāgavatam ezt még inkább kidolgozza. Az öt tényező közül a Legfelsőbb Úr, az élőlény, a természet, az idő és a tér örök, de az élőlény, a természet és az idő a Legfelsőbb Úr irányítása alatt állnak, aki abszolút, és teljesen független minden más irányítástól. A Legfelsőbb Úr a legfelsőbb irányító. Nem tudhatjuk, mikor kezdődött az élőlény anyagi tevékenysége, de ha e tetteket lelkivé teszi, akkor jó útra térhet, s véget vethet az anyagi minőség visszahatásainak. Mind az Úr, mind pedig az élőlény tudatos, s mindkettő rendelkezik identitás-érzékkel, azaz élő erőként tudatos. De az anyagi természet — azaz a mahat-tattva — feltételei között az élőlény tévesen azt gondolja önmagáról, hogy különbözik az Úrtól. A védikus bölcsesség egész rendszere arra irányul, hogy megsemmisítse e hibás felfogást, s ezzel megszabadítsa az élőlényt attól az illúziótól, hogy az anyaggal azonosítja magát. Amint ez az illúzió a tudás és lemondás hatására szertefoszlik, az élőlények nyomban felelős cselekvők és élvezők lesznek. Az élvezet érzése az Úrban valódi, míg ugyanez az érzés az élőlényben egyfajta hőn óhajtott vágy csupán. E tudatbeli eltérés különbözteti meg a két egyént, vagyis az Urat és az élőlényt, máskülönben nincs különbség közöttük. Az élőlény ezért örökké egyidejűleg azonos az Úrral és különbözik Tőle. A Bhagavad-gītā egész tanítása ezen az elven alapszik.
A Bhagavad-gītā leírása szerint mind az Úr, mind az élőlény sanātana, azaz örök, s az Úr hajlékát, messze túl az anyagi világon, szintén sanātanaként jellemzi. Az élőlény meghívást kap, hogy az Úr sanātana létében éljen, és a folyamatot, amely segít neki, hogy eljusson az Úr lakhelyére, ahol a lélek felszabadult tevékenységét végzi, sanātana-dharmának nevezik. Ám amíg meg nem szabadul az anyagi azonosítás téves felfogásától, nem juthat el az Úr örök hajlékára. A Bhagavad-gītā megadja nekünk, annak a kulcsát, hogyan érhetjük el a tökéletességnek ezt a szintjét. Azt a folyamatot, amelynek segítségével megszabadulhatunk az anyagi azonosítás hibás felfogásától, különböző szintjein gyümölcsöző tetteknek, tapasztalati filozófiának, odaadó szolgálatnak és transzcendentális megvalósításnak nevezik. E transzcendentális megvalósítás azáltal lehetséges, hogy a fent említett dolgokat mind kapcsolatba hozzuk az Úrral. Az ember kötelességei, amelyeket a Védák írnak elő, fokozatosan megtisztíthatják a feltételekhez kötött lélek bűnös elméjét, és felemelhetik őt a tudás szintjére. A tudás elsajátításának megtisztult szintje jelenti majd az alapot az Úr odaadó szolgálatában. Mindaddig, amíg az ember az élet kérdéseire keres megoldást, tudását jñānának, tiszta tudásnak hívják, ám amikor rátalál a valódi megoldásra, helyzete megszilárdul az Úr odaadó szolgálatában. A Bhagavad-gītā az élet kérdéseivel kezdődik azáltal, hogy különbséget tesz a lélek és az anyagi elemek között, és minden érvével azt bizonyítja, hogy a lelket semmilyen körülmények között nem lehet elpusztítani, s hogy a külső anyagi burok, a test és az elme az, amely az anyagi lét egy másik, gyötrelmekkel teli formáját veszi fel. A Bhagavad-gītā célja tehát az, hogy véget vessen minden szenvedésnek. Arjuna menedékre talált e csodálatos tudománynál, melyet a kurukṣetrai csata idején adott át neki az Úr Kṛṣṇa.