HU/SB 1.18.4
4. VERS
- nottamaśloka-vārtānāṁ
- juṣatāṁ tat-kathāmṛtam
- syāt sambhramo ’nta-kāle ’pi
- smaratāṁ tat-padāmbujam
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
na—soha; uttama-śloka—az Istenség Személyisége, akiről a védikus himnuszok szólnak; vārtānām—azoknak, akik ezeken élnek; juṣatām—azok, akik belemerülnek; tat—Övé; kathā-amṛtam—a Róla szóló transzcendentális témák; syāt—így történik; sambhramaḥ—téves felfogás; anta—a végén; kāle—időben; api—szintén; smaratām—emlékezik; tat—Övé; pada-ambujam—lótuszlába.
FORDÍTÁS
Mindezt azért tette, mert akik a védikus himnuszok dicsőítette Istenség Személyiségével kapcsolatos transzcendentális témáknak szentelték életüket, és akik állandóan az Úr lótuszlábaira emlékeznek, azok nem vállalják azt a kockázatot, hogy még életük utolsó pillanatában is esetleg téves felfogással rendelkezzenek.
MAGYARÁZAT
Az élet tökéletességét úgy érhetjük el, ha életünk végső pillanatában az Úr transzcendentális természetére emlékezünk. Ez egy olyan ember segítségével válik lehetővé, aki már ismeri az Úr valódi, transzcendentális természetét a védikus himnuszokból, melyeket olyan felszabadult lelkek énekelnek, mint Śukadeva Gosvāmī vagy bárki más a tanítványi láncolaton. Semmi haszna a védikus himnuszokat egy elméjében spekuláló szájából hallani. Ha ugyanazt egy igazi önmegvalósított lélektől halljuk és helyesen megértjük a szolgálat és az alázat segítségével, akkor minden világossá válik. Ilyen módon egy alázatos tanítvány élete végéig képes transzcendentálisan élni. Ha alapos tudással rendelkezik, az ember képes emlékezni az Úrra még az élete végén is, amikor az emlékezőképesség a test membránjainak működési zavara miatt lecsökken. Egy közönséges embernek a halál pillanatában nagyon nehéz úgy emlékeznie a dolgokra, ahogy azok vannak, de az Úr és hiteles bhaktái — vagyis a lelki tanítómesterek — kegyéből könnyen lehetővé válik számára. Így történt ez Parīkṣit Mahārāja esetében is.