HU/SB 1.19.13


Õ Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada


13. VERS

rājovāca
aho vayaṁ dhanyatamā nṛpāṇāṁ
mahattamānugrahaṇīya-śīlāḥ
rājñāṁ kulaṁ brāhmaṇa-pāda-śaucād
dūrād visṛṣṭaṁ bata garhya-karma


SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS

rājā uvāca—a szerencsés király így szólt; aho—ó; vayam—mi; dhanya-tamāḥ—nagyon hálás; nṛpāṇām—minden királynak; mahat-tama—a nagy lelkeknek; anugrahaṇīya-śīlāḥ—képzett arra, hogy áldást kapjon; rājñām—a királyi; kulam—rendek; brāhmaṇa-pāda—a brāhmaṇák lába; śaucāt—megtisztítás után a maradék; dūrāt—messzi; visṛṣṭam—mindig otthagyott; bata—miatt; garhya—elítélendő; karma—cselekedetek.


FORDÍTÁS

A szerencsés király így szólt: A leghálásabbak vagyunk minden király között, akiket arra neveltek, hogy elnyerjék a nagy lelkek kegyét. Ti, bölcsek, a királyokat általában hulladéknak tekintitek, amelytől jobb távol maradni.


MAGYARÁZAT

A vallásos elvek szerint az ürüléket, a vizeletet, a fürdővizet és az ehhez hasonló dolgokat távol kell tartani a háztól. Lehet, hogy a beépített fürdőszobák, vécék stb. kényelmes áldást jelentenek a modern civilizációban, de az utasítás az, hogy ezeket a lakóhelyektől távol kell elhelyezni. Ugyanezt a példát idézi ez a vers a királyi renddel kapcsolatban azok számára, akik az Istenhez visszavezető úton haladnak. Az Úr Śrī Caitanya Mahāprabhu azt mondta, hogy azok számára, akik arra vágynak, hogy visszatérjenek Istenhez, anyagias emberekkel vagy a királyi renddel bensőséges kapcsolatban lenni rosszabb, mint az öngyilkosság. Más szóval a transzcendentalisták általában nem érintkeznek olyan emberekkel, akiket Isten teremtésének külső szépsége ragadott el. A lelki megvalósításban elért fejlett tudása által a transzcendentalista tudja, hogy ez a csodálatos anyagi világ nem más, mint a valóságnak, azaz Isten birodalmának árnyékszerű visszatükröződése. Éppen ezért nem bűvöli el őt túlságosan a királyi gazdagság és semmi ehhez hasonló. Parīkṣit Mahārāja esetében azonban más volt a helyzet. A külső szemlélő számára úgy tűnhet, a királyt egy tapasztalatlan brāhmaṇa fiú halálra ítélte, valójában azonban az Úr hívta, hogy térjen vissza Hozzá. A többi transzcendentalista, a nagy bölcsek és misztikusok, akik Parīkṣit Mahārāja halálig tartó böjtjének hírére sereglettek össze, nagyon szerették volna látni őt, hiszen arra készült, hogy visszamenjen Istenhez. Parīkṣit Mahārāja megértette, hogy a nagy bölcsek, akik összegyűltek, mind nagyon kegyesek voltak őseihez, a Pāṇḍavákhoz az Úrnak végzett odaadó szolgálatuk miatt. Ezért hálás volt a bölcseknek, hogy élete utolsó napjaiban jelen vannak mellette, és úgy érezte, mindezt néhai ősei, nagyatyái kiválóságának köszönheti. Büszke volt rá, hogy ilyen kiváló bhakták utóda. Ez a büszkeség az Úr nagy bhaktáiban minden bizonnyal különbözik az anyagi gazdagság miatti felfuvalkodott önteltségtől: az előbbi valóság, míg az utóbbi hamis és hiábavaló.