HU/SB 1.2.20
20. VERS
- evaṁ prasanna-manaso
- bhagavad-bhakti-yogataḥ
- bhagavat-tattva-vijñānaṁ
- mukta-saṅgasya jāyate
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
evam—így; prasanna—feléledve; manasaḥ—az elmének; bhagavat-bhakti—az Úr odaadó szolgálata; yogataḥ—kapcsolatba kerülve vele; bhagavat—az Istenség Személyiségére vonatkozó; tattva—tudás; vijñānam—tudományos; mukta—felszabadult; saṅgasya—a társulástól; jāyate—hatásossá válik.
FORDÍTÁS
A tiszta jóság kötőerejében ekképpen megszilárdult ember, akinek elméje az Úrnak végzett odaadó szolgálattal kapcsolatba kerülve újjáéledt, az anyagi társulástól megszabadulva alapos, tudományos megértésre tesz szert az Istenség Személyiségét illetően.
MAGYARÁZAT
A Bhagavad-gītāban (BG 7.3) az áll, hogy sok ezer közönséges ember közül csupán egy szerencsés törekszik az élet tökéletességének elérésére. Az embereket főképp a szenvedély és a tudatlanság kötőereje irányítja, ezért örökké a kéjben, a vágyakban, a sóvárgásban, a tudatlanságban és az alvásban merülnek el. A sok-sok emberszerű állat között alig akad egy ember, aki tisztában van azzal, milyen felelősséggel jár az emberi élet, s az előírt kötelességek végrehajtásával megpróbálja tökéletessé tenni az életét. Ezer és ezer olyan ember közül, aki ezáltal sikert ér el az emberi életben, talán egy akad, aki valóban ismeri az Istenség Személyiségét, Śrī Kṛṣṇát. Szintén a Bhagavad-gītāban (BG 18.55) olvashatjuk, hogy a Śrī Kṛṣṇáról szóló valódi tudományt csak az odaadó szolgálat folyamatával (a bhakti-yogával) lehet megérteni.
Ugyanezt erősítik meg a fenti szavak. Egyetlen közönséges ember sem ismerheti tudományosan, tökéletesen az Istenség Személyiségét, még azok sem, akik sikeresek az emberi életben. Az élet tökéletességét akkor éri el az ember, amikor megérti, hogy nem az anyag terméke, hanem lélek. Amint az ember ráébred, hogy nincs köze az anyaghoz, anyagi vágyai egyszeriben megszűnnek, s mint lelki lény éled újjá. A siker elérése akkor lehetséges, ha az ember a szenvedély és a tudatlanság kötőereje fölé emelkedik, más szóval, amikor tulajdonságai alapján ténylegesen brāhmaṇának minősül. A brāhmaṇa a sattva-guṇát, a jóság minőségét jelképezi. A többiek, akik nincsenek a jóság minőségében, mind kṣatriyák, vaiśyāk, śūdrák vagy a śūdráknál is alacsonyabb származásúak. A brahminikus szint a rá jellemző jó tulajdonságok miatt az emberi élet legfelsőbb szintje. Tehát az ember nem lehet bhakta mindaddig, míg nem minősül legalább brāhmaṇának. Egy bhakta már eleve brāhmaṇa a tettei alapján. Ez azonban nem a végső szint. Amint a fentiekben utaltunk rá, egy ilyen brāhmaṇának igazán Vaiṣṇavává kell válnia, hogy valóban transzcendentális szintre kerüljön. Egy tiszta Vaiṣṇava felszabadult lélek, és helyzete még a brāhmaṇa helyzetéhez képest is transzcendentális. Anyagi síkon még egy brāhmaṇa is feltételekhez kötött lélek, mert bár a brahminikus szinten megvalósítja Brahmant, a transzcendenst, a Legfelsőbb Úrról szóló valódi tudományos megértése hiányzik. Az embernek túl kell lépnie a brahminikus szinten, s el kell érnie a vasudeva szintet ahhoz, hogy megértse az Istenség Személyiségét, Kṛṣṇát. Az Istenség Személyiségének tudományát a lelki folyamat posztgraduális tanulói tanulmányozzák. Az ostobák vagy a csekély tudással rendelkezők nem értik meg a Legfelsőbb Urat, és Kṛṣṇát a saját szeszélyeiknek megfelelően mutatják be. Az igazság azonban az, hogy amíg az ember nem éri el a brāhmaṇa szintet, ha nem mentes az anyagi kötőerők szennyeződésétől, nem értheti meg az Istenség Személyiségének tudományát. Amikor egy képzett brāhmaṇa valóban Vaiṣṇavává válik, akkor a felszabadulás újjáéledt állapotában megismerheti a Legfelsőbb Urat.