HU/SB 1.3.13
13. VERS
- aṣṭame merudevyāṁ tu
- nābher jāta urukramaḥ
- darśayan vartma dhīrāṇāṁ
- sarvāśrama-namaskṛtam
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
aṣṭame—a nyolcadik inkarnáció; merudevyām tu—felesége, Merudevī méhében; nābheḥ—Nābhi király; jātaḥ—megszületett; urukramaḥ—a mindenható Úr; darśayan—megmutatva; vartma—az út; dhīrāṇām—a tökéletes élőlényeké; sarva—minden; āśrama—életrend; namaskṛtam—tisztelte.
FORDÍTÁS
A nyolcadik inkarnáció Ṛṛṣabha király volt, Nābhi király és felesége, Merudevī fia. Ebben az inkarnációban az Úr a tökéletesség útját mutatta meg, amelyet azok követnek, akik teljes mértékben uralkodnak érzékeiken, s akiket minden életrend tisztel.
MAGYARÁZAT
Az emberi társadalom az élet kasztjai és rendjei — a mesterségbeli négyes felosztás és a kulturális fejlődés szerinti négyes felosztás — alapján, természetes módon tagozódik nyolc részre. A hivatás szerinti négyes felosztásba tartozik az értelmiség, a vezetők, a termelő osztály és a dolgozók osztálya. A tanuló élet, a családos élet, a visszavonult élet és a lemondott élet a lelki megvalósítás útján vezető kulturális fejlődés négy szintje. Ezek közül a lemondott életrend, a sannyāsa rendje a legkiemelkedőbb. A sannyāsī az összes többi rend és osztály lelki tanítómestere. A sannyāsa rendnek szintén négy szintje van az elért tökéletesség szerint: kuṭīcaka, bahūdaka, parivrājakācārya és paramahaṁsa szint. Az élet paramahaṁsa szintje a tökéletesség legfelsőbb szintje. Ezt a rendet minden másik rend tiszteli. Ṛṣabha Mahārāja, Nābhi király és Merudevī fia az Úr inkarnációja volt, aki arra tanította fiait, hogy tapasyával kövessék a tökéletesség útját, mert ez megszenteli az ember létét, s képessé teszi arra, hogy elérje az örök és szüntelenül növekvő lelki boldogság állapotát. Minden élőlény a boldogságot keresi, de senki sem tudja, hol találhat örök és korlátlan boldogságot. Az ostoba emberek anyagi, érzéki örömök után kutatnak, hogy azzal helyettesítsék az igazi boldogságot, ám elfelejtik, hogy a kutyák és a disznók ugyanezt az átmeneti, névleges boldogságot élvezik. Egyetlen állat sincs megfosztva az érzéki örömöktől. Az ilyen boldogság minden fajban — beleértve az emberi életformát is — könnyedén elérhető. Az emberi létformának azonban nem ez az olcsó boldogság a célja. Az emberi élet azért van, hogy lelki megvalósítással örök, korlátlan boldogságot érjünk el. A lelki megvalósításig tapasyával, a vezeklés útjának önkéntes vállalásával és az anyagi élvezetekről történő lemondással juthatunk el. Azt, aki megtanulta, hogyan tartsa magát távol az anyagi élvezetektől, dhīrának nevezik, olyan embernek, akit nem zavarnak meg az érzékei. Csak a dhīrák alkalmasak arra, hogy elfogadják a sannyāsa rendet, s hogy fokozatosan felemelkedjenek a paramahaṁsa szintre, amelyet a társadalom minden tagja tiszteletben tart. Ṛṣabha király ezt a missziót hirdette, s végül tökéletesen megszabadult az anyagi test követeléseitől. Ritkán elérhető szint ez, amelyet az ostoba embereknek nem utánozniuk, hanem tisztelniük kell.