HU/SB 1.8.22
22. VERS
- namaḥ paṅkaja-nābhāya
- namaḥ paṅkaja-māline
- namaḥ paṅkaja-netrāya
- namas te paṅkajāṅghraye
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
namaḥ—tiszteletteljes hódolat; paṅkaja-nābhāya—az Úrnak, akinek a hasa közepén egy különleges mélyedés van, amely lótuszvirágra hasonlít; namaḥ—hódolat; paṅkaja-māline—akit mindig lótuszvirágból készült füzér díszít; namaḥ—hódolat; paṅkaja-netrāya—akinek pillantása olyan hűsítő, mint a lótuszvirág; namaḥ te—tiszteletteljes hódolat Neked; paṅkaja-aṅghraye—Neked, akinek talpán lótuszvirág lenyomata látható (s akiről ezért azt mondják, lótuszlábai vannak).
FORDÍTÁS
Tiszteletteljes hódolatom Neked, ó, Uram, akinek hasát egy lótuszvirágra hasonlító jel ékesíti, akit mindig lótuszvirágból készült füzér díszít, akinek pillantása olyan hűsítő, akár a lótusz, s akinek lábán lótuszvirágok lenyomata látható!
MAGYARÁZAT
Az Istenség Személyisége lelki testének néhány rendkívüli, jellemző jeléről olvashatunk itt, amelyek megkülönböztetik az Ő testét mások testétől. Ezek az Úr testének különleges vonásai. Az Úr megjelenhet úgy, mintha csupán egy lenne közülünk, de különleges testi vonásai alapján mindig fel lehet Őt ismerni. Śrīmatī Kuntī nem tartja magát alkalmasnak arra, hogy láthassa az Urat, mert nő. Azért gondolkozik így, mert a nők, a śūdrák (a dolgozó réteg), valamint a dvija-bandhuk, a három felsőbb osztály méltatlan leszármazottjai értelmükkel nem képesek megérteni a Legfelsőbb Abszolút Igazság lelki nevével, dicsőségével, sajátságaival, formáival kapcsolatos transzcendentális témákat. Bár alkalmatlanok arra, hogy felfogják az Úr lelki tetteit, láthatják Őt arcā-vigraha formájában, aki azért száll alá az anyagi világba, hogy kegyével áldja meg az elesett lelkeket, a nőket, a śūdrákat és a dvija-bhandukat is beleértve. Ezek az elesett lelkek nem látnak az anyagon túlra, ezért az Úr leszáll a számtalan univerzum mindegyikébe Garbhodakaśāyī Viṣṇuként, akinek transzcendentális hasa közepén, a lótuszra emlékeztető mélyedésből egy lótuszvirág szára nő ki, s így megszületik Brahmā, az első élőlény. Ezért nevezik az Urat Paṅkajanābhinak. A Paṅkajanābhi Úr elfogadja a különféle elemekből álló arcā-vigrahát (transzcendentális formáját), vagyis az elmében jelen lévő formát, a fából, földből, fémből, drágakőből, festékből létrehozott vagy homokba rajzolt formát és így tovább. Az Úr e formáit egytől egyig lótuszvirág füzérek díszítik. A templomban, ahol imádják Őt, megnyugtató légkörnek kell lennie, hogy magára vonja a hitetlenek égő figyelmét, akiket örökké az anyagi küzdelem foglal le. A meditálók egy elmében jelen lévő formát imádnak. Az Úr tehát kegyes a nőkhöz, a śūdrákhoz és a dvija-bandhukhoz egyaránt, ha hajlandóak látogatni a templomot, ahol a nekik készült formákban imádhatják az Urat. A templomba járók nem bálványimádók, ahogy azt néhány szegényes tudású ember állítja. Minden nagy ācārya alapított ilyen templomokat, számtalan helyen, hogy kegyében részesítse azokat, akik nem rendelkeznek kimagasló intelligenciával. Az embernek nem szabad tettetnie, hogy túljutott már a templomi imádat szintjét, miközben még a śūdrák, a nők vagy a még alacsonyabb helyzetűek kategóriájába tartozik. Az Úrnak először lótuszlábára kell néznünk, fokozatosan emelkedve a comb, a csípő, a mellkas és az arc felé. Ne próbáljunk az Úr arcába nézni úgy, hogy először nem pillantunk lótuszlábára. Śrīmatī Kuntī, mivel az Úr nagynénje volt, nem lótuszlábánál kezdte nézni az Urat, mert az Úr talán szégyellte volna. Kuntīdevī, hogy ne hozza kellemetlen helyzetbe, lótuszlába fölött, csípőjénél kezdte nézni Őt, fokozatosan eljutva az arcáig, majd le lótuszlábához. E kör szerint haladva mindez helyénvaló volt.