HU/SB 1.8.31


Õ Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada


31. VERS

gopy ādade tvayi kṛtāgasi dāma tāvad
yā te daśāśru-kalilāñjana-sambhramākṣam
vaktraṁ ninīya bhaya-bhāvanayā sthitasya
sā māṁ vimohayati bhīr api yad bibheti


SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS

gopī—a gopī (Yaśodā); ādade—felvette; tvayi—a Tiéden; kṛtāgasi—zavart okoz (a vajas edényt eltörve); dāma—kötél; tāvat—akkor; —ami; te—Tiéd; daśā—helyzet; aśru-kalila—elöntötték a könnyek; añjana—kenőcs; sambhrama—megzavart; akṣam—szemek; vaktram—arc; ninīya—lefelé; bhaya-bhāvanayā—a félelem gondolataival; sthitasya—a helyzetnek; —az; mām—engem; vimohayati—megzavar; bhīḥ api—még a megtestesült félelem is; yat—aki; bibheti—fél.


FORDÍTÁS

Drága Kṛṣṇám! Yaśodā meg akart kötözni, amikor rossz fát tettél a tűzre. Izgatott szemeidet könnyek árasztották el, lemosva róla a festéket, s féltél, habár maga a megtestesült félelem retteg Tőled. Ez a kép valóban zavarba ejt.


MAGYARÁZAT

Egy újabb magyarázatot olvashatunk itt arról a zavarodottságról, amelyet a Legfelsőbb Úr kedvtelései váltanak ki. A Legfelsőbb Úr minden körülmények között a Legfelsőbb, ahogyan ezt már korábban elmondtuk. Jellemző példa ez arra, hogy az Úr a Legfelsőbb, s ugyanakkor játékszer is tiszta bhaktája jelenlétében. Az Úr tiszta bhaktája csakis vegyítetlen szeretetből szolgálja az Urat, s az ilyen odaadó szolgálat közben elfelejti a Legfelsőbb Úr helyzetét. A Legfelsőbb Úr is szívesebben fogadja el bhaktái szerető szolgálatát, ha azt őszintén, tiszta szeretetből végzik, mindenféle áhítatos rajongás nélkül. Az Urat általában tiszteletteljes hozzáállással imádják bhaktái, az Úr azonban akkor a legelégedettebb, amikor a bhakta tiszta vonzalma és szeretete következtében az Urat kevésbé tartja fontosnak, mint magát. Ilyen szellemben játszódnak az Úr kedvtelései Goloka Vṛndāvanában, eredeti lakhelyén. Kṛṣṇát barátai maguk közül valónak tekintik, s nem mutatnak Iránta túlzott tiszteletet. Az Úr szülei (akik tiszta bhakták) csupán egy gyermeknek tartják. Az Úr nagyobb örömmel fogadja a szülők szidását, mint a védikus himnuszok imáit, s kedvesei szemrehányásainak is jobban örül. Amikor az Úr Kṛṣṇa jelen volt ebben az anyagi világban, hogy bemutassa Goloka Vṛndāvanában, transzcendentális birodalmában élvezett örök kedvteléseit, hogy az emberek vonzódjanak Hozzá, az alárendeltség különleges szerepét játszotta nevelőanyjával, Yaśodāval szemben. Az Úr természetes, gyermeki játékaihoz tartozott, hogy összetörje az edényeket és ellopja a vajat, amit Yaśodā mama félretett, s hogy kiossza azt barátainak és játszótársainak, akik között Vṛndāvana híres majmai is ott voltak, kihasználva az Úr nagylelkűségét. Yaśodā mama látta mindezt, s tiszta szeretetében úgy tett, mintha meg akarná büntetni transzcendentális gyermekét. Megragadott egy kötelet, és megfenyegette az Urat, hogy megkötözi    —    ahogyan ez minden közönséges családban történik. Amikor az Úr meglátta a kötelet anyja kezében, lehajtott fejjel sírni kezdett, mint a kisgyerekek. Könnyei végigfolytak arcán, s lemosták csodálatos szemeiről a fekete festéket. Kuntīdevī rajongott ezért a képért, mert tisztában volt az Úr legfelsőbb helyzetével. Gyakran még a megszemélyesült félelem is retteg Tőle, Ő mégis fél anyjától, aki egyszerűen csak meg akarta büntetni. Kuntī jól ismerte Kṛṣṇa emelkedett helyzetét, míg Yaśodā nem, így Yaśodā magasabb rendű helyzetben volt Kuntīnál. Yaśodā mamának gyermeke lett az Úr, aki teljesen elfeledtette vele, hogy gyermeke Maga az Úr. Ha Yaśodā mama tisztában lett volna az Úr emelkedett helyzetével, akkor biztosan habozott volna, hogy megbüntesse Őt. Az Úr azonban elfeledtette vele, ki is Ő valójában, mert tökéletes gyermekként akart viselkedni a szerető Yaśodāval szemben. Ez az anya és fia közötti szeretet természetes volt, s Kuntī e jelenetre emlékezve egészen zavarba jött. Nem tudott mást tenni, mint dicsőíteni a transzcendentális gyermeki szeretetet. Közvetve Yaśodā mamát is dicsőíti egyedülálló szeretete miatt, mert ő még a mindenható Urat is szeretett gyermekeként tudta irányítani.