HU/SB 1.9.38
38. VERS
- śita-viśikha-hato viśīrṇa-daṁśaḥ
- kṣataja-paripluta ātatāyino me
- prasabham abhisasāra mad-vadhārthaṁ
- sa bhavatu me bhagavān gatir mukundaḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
śita—éles; viśikha—nyilak; hataḥ—megsebezve; viśīrṇa-daṁśaḥ—eldobott pajzs; kṣataja—sebek által; pariplutaḥ—vérrel borítva; ātatāyinaḥ—a nagy agresszor; me—enyém; prasabham—haragosan; abhisasāra—tovább indult; mat-vadha-artham—hogy megöljön engem; saḥ—Ő; bhavatu—váljon; me—enyém; bhagavān—az Istenség Személyisége; gatiḥ—cél; mukundaḥ—aki a felszabadulással jutalmaz.
FORDÍTÁS
Bárcsak Ő, az Úr Śrī Kṛṣṇa, az Istenség Személyisége, a felszabadulás adományozója állna utam végén! A csatatéren úgy támadott Rám, mintha haragos lenne a sebek miatt, melyeket éles nyilaim ejtettek testén. Pajzsát eldobta, testét sebei miatt vér borította.
MAGYARÁZAT
Az Úr Śrī Kṛṣṇa és Bhīṣmadeva kapcsolata a kurukṣetrai csatatéren rendkívül érdekes, mert az Úr Śrī Kṛṣṇa tetteivel látszólag Arjunát részesítette előnyben, míg Bhīṣmadevával ellenséges volt, valójában azonban mindez főképp azért történt, hogy különleges kegyében részesítse Bhīṣmadevát, kiváló bhaktáját. Kapcsolatukban az a legmeglepőbb, hogy egy bhakta azzal is elégedetté teheti az Urat, ha az ellenség szerepét játssza. Az Úr abszolút, ezért még ellenségnek öltözött tiszta bhaktája szolgálatát is elfogadja. A Legfelsőbb Úrnak nem lehet ellensége, egy látszólagos ellenség pedig nem tud ártani Neki, mert Ő ajita, legyőzhetetlen. Neki mégis örömet okoz, ha tiszta bhaktája ellenségként legyőzi, vagy feljebbvalójaként megfeddi Őt, habár senki sem lehet felsőbbrendű az Úrnál. Ez csupán néhány példa a bhakták és az Úr közötti transzcendentális, kölcsönös kapcsolatra. Azok, akik nem ismerik a tiszta odaadó szolgálatot, nem hatolhatnak be e kapcsolatok rejtelmeibe. Bhīṣmadeva a hős harcos szerepét játszotta, és szándékosan sebezte meg az Úr testét, hogy a közönséges szemeknek úgy tűnjön, az Úr megsérült. Valójában ez csupán azért történt, hogy megzavarja a hitetleneket. Az Úr tökéletesen lelki testét nem lehet megsebezni, s egy bhakta nem lehet az Úr ellensége. Ha így lett volna, akkor Bhīṣmadeva nem vágyott volna arra, hogy ugyanez az Úr legyen élete végső célja. Ha Bhīṣmadeva az Úr ellensége lett volna, az Úr Kṛṣṇának egy mozdulatot sem kellett volna tennie, hogy elpusztítsa őt. Nem lett volna szükség arra, hogy vérrel és sebekkel borítva jelenjen meg Bhīṣmadeva előtt. Azért tett így, mert a harcos bhakta látni akarta az Úr transzcendentális szépségét, amint tiszta bhaktája ejtette sebek díszítik. Ez a transzcendentális rasa, az Úr és szolgája közötti kölcsönös kapcsolat. E kapcsolatban az Úr és a bhakta egyaránt dicsőségessé válik saját helyzetében. Az Úr olyan haragos volt, hogy Arjuna az útját állta, amikor Bhīṣmadeva felé tartott, ám az Úr annak ellenére, hogy Arjuna megpróbálta feltartóztatni, csak futott Bhīṣmadeva felé, mint ahogyan kedveséhez fut valaki, mit sem törődve az akadályokkal. Célja látszólag az volt, hogy megölje Bhīṣmadevát, de valójában csupán elégedetté akarta tenni kiváló bhaktáját. Nem férhet hozzá kétség, hogy az Úr minden feltételekhez kötött lélek felszabadítója. A személytelen filozófiát vallók felszabadulást akarnak Tőle, s Ő vágyaik alapján mindig megadja nekik. Bhīṣmadeva azonban személyes formájában akarta az Urat látni — s ez minden tiszta bhakta vágya.