HU/SB 10.2.28
28. VERS
- tvam eka evāsya sataḥ prasūtis
- tvaṁ sannidhānaṁ tvam anugrahaś ca
- tvan-māyayā saṁvṛta-cetasas tvāṁ
- paśyanti nānā na vipaścito ye
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
tvam—Te (ó, Urunk); ekaḥ—egyetlen vagy, második nélkül, ezért Te vagy minden; eva—valóban; asya sataḥ—ennek a kozmikus megnyilvánulásnak, melyet most láthatunk; prasūtiḥ—az eredeti forrása; tvam—Te, Urunk; sannidhānam—minden ilyen energia tárháza, amikor minden megsemmisül; tvam—Te, Urunk; anugrahaḥ ca—és a fenntartó; tvat-māyayā—illuzórikus, külső energiád által; saṁvṛta-cetasaḥ—azok, akiknek értelmét ez az illuzórikus energia fedi be; tvām—Neked; paśyanti—látják; nānā—sokféle; na—nem; vipaścitaḥ—művelt tudósok vagy bhakták; ye—akik.
FORDÍTÁS
„Ó, Urunk! Te vagy a hatóoka ennek az anyagi világnak, amely sokféle változatával az eredeti faként nyilvánul meg. Te vagy az is, aki gondoskodsz az anyagi világról, és a megsemmisülés után Te vagy az, akiben minden fennmarad. Akiket külső energiád fed, azok nem láthatnak Téged e megnyilvánulás mögött, látásuk azonban nem a művelt bhakták látása.”
MAGYARÁZAT
A különféle félistenekről az Úr Brahmātól, az Úr Śivától, sőt az Úr Viṣṇutól kezdődően azt mondják, hogy ők az anyagi világ teremtői, fenntartói és megsemmisítői, holott valójában nem azok. Az igazság az, hogy minden az Istenség Legfelsőbb Személyisége, aki a legváltozatosabb energiákban nyilvánul meg. Ekam evādvitīyaṁ brahma. Nincs második lét. Valóban művelteknek, vipaścitnak azokat nevezhetjük, aki eljutottak arra a szintre, hogy minden élethelyzetben megértik és látják az Istenség Legfelsőbb Személyiségét. Premāñjana-cchurita-bhakti-vilocanena santaḥ sadaiva hṛdayeṣu vilokayanti (Brahma-saṁhitā 5.38). A művelt bhakták még a szenvedésekkel teli helyzetekre is úgy tekintenek, hogy azok a Legfelsőbb Úr jelenlétét képviselik. Amikor egy bhakta szenved, úgy látja, hogy az Úr jelent meg, mint szenvedés, csupán hogy megszabadítsa, megtisztítsa őt az anyagi világ szennyeződésétől. Amíg valaki az anyagi világban van, különféle körülmények között él, ezért a bhakta a szenvedéssel teli körülményeket az Úr egyik arculatának látja. Tat te ’nukampāṁ susamīkṣamāṇaḥ (SB 10.14.8). A szenvedést az Úr nagy kegyének tekinti, mert megérti, hogy ezzel megtisztul a szennyeződéstől. Teṣām ahaṁ samuddhartā mṛtyu-saṁsāra-sāgarāt (BG 12.7). A szenvedés megjelenése egy negatív folyamat, amelynek célja, hogy a bhakta megszabaduljon ettől az anyagi világtól, amit mṛtyu-saṁsārának, a születés és halál állandó ismétlődésének neveznek. Az Úr, hogy megmentse a meghódolt lelket az ismétlődő születéstől és haláltól, egy kis szenvedést ad neki, amivel megtisztítja a szennyeződéstől. Ezt egy abhakta nem képes megérteni. Egy bhakta azonban látja ezt, mert vipaścit, azaz művelt. Az abhaktát megzavarja a szenvedés, ám a bhakta örömmel fogadja, mint az Úr egy másik arculatát. Sarvaṁ khalv idaṁ brahma. Ő valóban látja, hogy egyedül az Istenség Legfelsőbb Személyisége létezik, és nincs senki más. Ekam evādvitīyam. Egyedül az Úr létezik, aki különféle energiákban mutatkozik meg.
Azok, akik nem rendelkeznek valódi tudással, azt gondolják, hogy Brahmā a teremtő, Viṣṇu a fenntartó, Śiva pedig a megsemmisítő, s hogy a különböző félistenek azért vannak, hogy teljesítsék a különböző célokat. Így aztán megannyi célt kitalálnak, s különböző félisteneket imádnak, hogy céljaikat elérjék (kāmais tais tair hṛta-jñānāḥ prapadyante ’nya-devatāḥ). Egy bhakta azonban tudja, hogy ezek a különböző félistenek nem mások, mint az Istenség Legfelsőbb Személyisége különböző részei, és ezeket a részeket nem kell imádnia. Az Úr a Bhagavad-gītāban (BG 9.23) azt mondja:
- ye ’py anya-devatā bhaktā
- yajante śraddhayānvitāḥ
- te ’pi mām eva kaunteya
- yajanty avidhi-pūrvakam
„Ó, Kuntī fia! Akik más istenek hívei, s őket imádják nagy hittel, azok valójában egyedül Engem imádnak, ám a rossz úton járnak.” A félistenek imádatára nincs szükség, hiszen ez avidhi, nem helyénvaló. Pusztán azzal, hogy az ember átadja magát Kṛṣṇa lótuszlábának, maradéktalanul végre tudja hajtani kötelességeit — nincs szükség különböző istenségek vagy félistenek imádatára. Ezeket a különféle istenségeket a mūḍhák, az ostobák imádják, akiket megzavar az anyagi természet három kötőereje (tribhir guṇamayair bhāvair ebhiḥ sarvam idaṁ jagat). Az ilyen ostoba emberek nem képesek megérteni, hogy mindennek a valódi forrása az Istenség Legfelsőbb Személyisége (mohitaṁ nābhijānāti mām ebhyaḥ param avyayam). Nem szabad, hogy megtévesszenek bennünket az Úr különféle arculatai, hanem a Legfelsőbb Úrra kell összpontosítanunk figyelmünket, és Őt kell imádnunk (mām ekaṁ śaraṇaṁ vraja). Ez legyen életünk irányadó elve.