HU/SB 2.10.4
4. VERS
- sthitir vaikuṇṭha-vijayaḥ
- poṣaṇaṁ tad-anugrahaḥ
- manvantarāṇi sad-dharma
- ūtayaḥ karma-vāsanāḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
sthitiḥ—a megfelelő helyzet; vaikuṇṭha-vijayaḥ—Vaikuṇṭha Urának győzelme; poṣaṇam—fenntartás; tat-anugrahaḥ—az Ő indokolatlan kegye; manvantarāṇi—a Manuk uralma; sat-dharmaḥ—tökéletes kötelesség; ūtayaḥ—ösztönzés a munkára; karma-vāsanāḥ—vágy a gyümölcsöző tettekre.
FORDÍTÁS
Az élőlények akkor vannak a számukra legmegfelelőbb helyzetben, ha engedelmeskednek az Úr törvényeinek, s így tökéletes lelki békében élhetnek az Istenség Legfelsőbb Személyiségének védelme alatt. A Manuk és törvényeik a helyes irányt mutatják meg az életben. A cselekedetre való ösztönzés a gyümölcsöző munka iránti vágyban nyilvánul meg.
MAGYARÁZAT
Ez az anyagi világ az Úr akaratából jön létre, az Ő akaratából marad fenn egy ideig, s végül az Ő akaratából semmisül meg újra. A teremtés alkotórészeit és a másodlagos teremtőt, Brahmāt az Úr Viṣṇu teremti meg első és második inkarnációjában. Az első puruṣa inkarnáció Mahā-Viṣṇu, a második pedig Garbhodakaśāyī Viṣṇu, akitől Brahmā született. A harmadik puruṣa-avatāra Kṣīrodakaśāyī Viṣṇu, aki mindennek a Felsőlelkeként van jelen az univerzumban, és fenntartja Brahmā teremtését. Śiva Brahmā sok fiának egyike, s ő az, aki elpusztítja a teremtést. Az univerzum eredeti teremtője tehát Viṣṇu, s Ő az, aki indokolatlan kegyéből gondoskodik a teremtett lényekről. Így aztán minden feltételekhez kötött léleknek kötelessége elismerni az Úr dicsőségét, hogy tiszta bhaktává váljon és békésen éljen ebben a világban, amely szenvedéssel és veszélyekkel teli. A feltételekhez kötött lelkek, akik ezt az anyagi teremtést az érzékkielégítés birodalmának tekintik, s így Viṣṇu külső energiája illúzióba ringatja őket, újra és újra megszületnek ebben az anyagi világban, ahol engedelmeskedniük kell az anyagi természet törvényeinek, a teremtésnek és a pusztulásnak.
A Bhagavad-gītā elmondja, hogy univerzumunkban a legfelsőbbtől kezdve a legalsóig, a Pātālalokáig minden bolygó pusztulásra van ítélve. A feltételekhez kötött lelkek bárhová eljuthatnak az űrben jó vagy rossz tetteik következtében vagy a modern űrhajók segítségével, ám mindenhol halál vár rájuk, annak ellenére, hogy az élet hossza minden bolygón más és más. Az egyetlen lehetőség az örök életre, ha hazatérünk, vissza Istenhez, ahol nincs újraszületés, mint az anyagi világban. Az élőlények azonban nem tudnak erről az egyszerű igazságról, mert elfelejtkeztek kapcsolatukról a Vaikuṇṭha világ Urával, s így ebben az anyagi világban akarnak örök életet élni. A külső energia illúziójának hatása alatt csupán az anyagi jóléttel és a vallással törődnek, s elfelejtik, hogy létük célja nem más, mint hogy hazatérjenek, vissza Istenhez. Māyā hatására olyannyira megfeledkeztek erről, hogy egyáltalán nem is akarnak visszatérni az Úrhoz. Az érzéki élvezetek eredményeképpen az ismétlődő születés és halál áldozatai lesznek, s hagyják, hogy kárba vesszen emberi életük, amely esélyt ad nekik, hogy visszatérhessenek Viṣṇuhoz. Az irányadó szentírásokat, amelyeket a Manuk írtak a különböző korokban, sat-dharmának nevezik, amely azt jelenti, hogy megfelelő útmutatással látják el az emberiséget. Az embereknek saját érdekükben ki kell használniuk ezt a lehetőséget, amely sikeressé teheti az életüket. A teremtett világ valóságos, de csupán ideiglenes megnyilvánulás, amely lehetőséget teremt a feltételekhez kötött lelkek számára, hogy visszatérhessenek Istenhez. A vágy, hogy visszatérjünk Istenhez, valamint az ennek érdekében végzett tettek alkotják a cselekedetek helyes útját. Ha egy bhakta elfogadja ezt a szabályokkal teli utat, az Úr végtelen kegyesen minden védelmet biztosít számára, ezzel szemben az abhakták azt a veszélyt vállalják magukra, hogy el kell szenvedniük gyümölcsöző cselekedeteik eredményét. A sad-dharma szó jelentős ebben az összefüggésben. A sad-dharma, vagyis a kötelesség, amit azért végzünk, hogy visszatérjünk Istenhez és tiszta bhaktáivá váljunk, az egyetlen jámbor cselekedet: ezen kívül bármi is tűnik jámbor tettnek, valójában nem az. Egyedül emiatt javasolja az Úr a Bhagavad-gītāban (BG 18.66), hogy az ember adjon fel minden vallásosnak nevezett tevékenységet, és merüljön az Ő odaadó szolgálatába, hogy megszabaduljon minden aggodalomtól, amelyet a veszélyekkel teli anyagi lét okoz. A sad-dharma szerinti tevékenység az élet helyes iránya. Az ember életének célja az legyen, hogy hazatérjen, vissza Istenhez, s így ne kelljen többé engedelmeskednie az ismétlődő születésnek és halálnak, ne kelljen többé ideiglenes, jó vagy rossz anyagi testeket elfogadnia az anyagi világban. Ez jelenti az emberi intelligenciát, s mindenkinek, ennek alapján kell alakítania az életét.