HU/SB 2.2.4
4. VERS
- satyāṁ kṣitau kiṁ kaśipoḥ prayāsair
- bāhau svasiddhe hy upabarhaṇaiḥ kim
- saty añjalau kiṁ purudhānna-pātryā
- dig-valkalādau sati kiṁ dukūlaiḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
satyām—birtokolni; kṣitau—földterület; kim—mi szükség van; kaśipoḥ—ágyakra és kunyhókra; prayāsaiḥ—törekedni rá; bāhau—a karok; sva-siddhe—önellátó; hi—minden bizonnyal; upabarhaṇaiḥ—ágyak és kerevetek; kim—mi haszna; sati—vannak; añjalau—tenyér; kim—mi haszna; purudhā—különféle; anna—ételek; pātryā—eszközökkel; dik—szabad ég alatt; valkala-ādau—a fák kérge; sati—létezik; kim—mi haszna; dukūlaiḥ—ruhák.
FORDÍTÁS
Ha oly sok hely van a földön, ahová feküdhetünk, mi szükség kunyhókra és ágyakra? Ha használhatjuk saját karunkat, mi szükség van párnára? Ha használhatjuk a tenyerünket, mi szükség a sokféle evőeszközre? Ha van elegendő fakéreg, hogy elfedjük a testünket, mi szükség ruhákra?
MAGYARÁZAT
Az élet szükségleteit nem szabad fölöslegesen, a test védelme és kényelme érdekében megnövelni. Az emberi energiát vesztegetjük csupán e látszólagos boldogság hiábavaló keresésével. Ha le tud az ember feküdni a földre, miért kell arra törekednie, hogy kényelmes ágyon vagy puha párnán feküdjön? Ha puha karjainkat — mellyel a természet ajándékozott meg bennünket — tesszük a fejünk alá és tudunk párna nélkül is aludni, akkor nincs szükség arra, hogy párna után kutassunk. Az állatok életét általánosságban tanulmányozva láthatjuk, hogy intelligenciájukkal nem tudnak nagy házakat, bútorokat, háztartási eszközöket létrehozni, mégis egészségesen élnek a puszta földön fekve is. Nem tudják, hogyan kell főzni vagy elkészíteni egy ételt, mégis könnyebben élnek egészséges életet, mint az ember. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az emberi társadalomnak vissza kell süllyednie az állati létbe, vagy, hogy az ember éljen meztelenül a dzsungelekben mindenféle kultúra, műveltség és erkölcsi érzék nélkül. Egy intelligens ember nem élhet állatként: értelmét a művészetekben, a tudományokban, a költészetben és a filozófiában kell használnia, s ily módon elősegítheti az emberi társadalom fejlődését. Śrīla Śukadeva Gosvāmī azonban azt javasolja ebben a versben, hogy az emberben rejtőző energiát, amely jóval magasabb rendű az állatokénál, fordítsuk csakis az önmegvalósításra. Az emberi civilizáció fejlődésének abba az irányba kell haladnia, hogy újra megszilárdítsa elveszett kapcsolatunkat Istennel. Ez az emberin kívül semmilyen más létformában nem lehetséges. Az embernek fel kell ismernie az anyagi, érzékekkel felfogható világ jelentéktelenségét, múló fantazmagóriának tekintve azt, és törekednie kell arra, hogy megoldást találjon az élet problémáira. Ha az embert elbizakodottá teszi, hogy egy kifinomult állati társadalomban él, melyben minden az érzékkielégítés körül forog, az puszta illúzió. Ez a „civilizáció” nem méltó az elnevezésre. Az efféle hiábavaló tevékenységeket hajszolva az ember māyā, az illúzió karmai közé kerül. Hajdanában a nagy bölcsek és szentek nem éltek szépen berendezett palotákban, melyekben minden megvan ahhoz, hogy az élet, úgymond, kényelmes legyen. Kunyhókban és erdőkben éltek, a puszta földön ültek, mégis a tökéletes, magas szintű tudomány mérhetetlen kincsét hagyták ránk. Śrīla Rūpa Gosvāmī és Śrīla Sanātana Gosvāmī az állam magas rangú miniszterei voltak, de hatalmas irodalmat hagytak hátra a transzcendentális tudásról, miközben úgy éltek, hogy egy fa alatt csupán egy éjszakát töltöttek. Nem aludtak két egymás utáni éjszakán ugyanazon fa alatt, szépen berendezett, kényelmes szobákról nem is beszélve, mégis képesek voltak arra, hogy átadják nekünk az önmegvalósításról szóló legfontosabb írásokat. Az úgynevezett kényelmes élet valójában nem segíti a civilizáció előrelépését, sőt károsan hat rá. A sanātana-dharma rendszerében — melyben a társadalom négy rendre oszlik, s a fokozatos lelki megvalósítást is négy életrend biztosítja — az embernek határtalan lehetősége van arra, hogy élete boldogsággal végződjön, s ehhez minden szükséges útmutatást megkaphat. Az őszinte követőnek azt ajánlják, fogadja el önként a lemondás életét, hogy elérje életének célját. Ha az ember nem szokik hozzá a lemondott élethez és az önfeláldozáshoz már az elején, akkor később kell megpróbálnia, ahogyan azt Śrīla Śukadeva Gosvāmī javasolja. Ez segíti majd abban, hogy elérje a kívánt sikert.