HU/SB 2.9.1
1. VERS
- śrī-śuka uvāca
- ātma-māyām ṛte rājan
- parasyānubhavātmanaḥ
- na ghaṭetārtha-sambandhaḥ
- svapna-draṣṭur ivāñjasā
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
śrī-śukaḥ uvāca—Śrī Śukadeva Gosvāmī mondta; ātma—az Istenség Legfelsőbb Személyisége; māyām—energia; ṛte—nélkül; rājan—ó, király; parasya—a tiszta léleknek; anubhava-ātmanaḥ—akinek tiszta a tudata; na—soha; ghaṭeta—így történhet; artha—jelentés; sambandhaḥ—kapcsolat az anyagi testtel; svapna—álom; draṣṭuḥ—a látónak; iva—mint; añjasā—teljesen.
FORDÍTÁS
Śrī Śukadeva Gosvāmī így szólt: Ó, király! Ha nem lenne rá hatással az Istenség Legfelsőbb Személyiségének energiája, akkor a tiszta tudatú tiszta lélek nem lenne kapcsolatban az anyagi testtel. Ez a kapcsolat éppen olyan, mint amikor az alvó látja saját testét cselekedni.
MAGYARÁZAT
Parīkṣit Mahārāja tökéletes választ kap ebben a versben arra a kérdésére, hogyan kezdődött az élőlény anyagi élete, annak ellenére, hogy fölötte áll az anyagi testnek és az elmének. A léleknek nincs köze anyagi tudatához és testéhez, ám az Úr külső energiája (ātma-māyā) hatására hatalmába keríti az életről alkotott anyagi felfogás. Erről már beszéltünk az Első Éneknek abban a fejezetében, ahol arról volt szó, hogyan pillantotta meg Vyāsadeva a Legfelsőbb Urat és külső energiáját. Az Úr irányítja a külső energiát, a külső energia pedig az élőlényeket, az Úr akaratának megfelelően. Ezért bár az élőlény tiszta állapotában tiszta tudattal rendelkezik, az Úr külső energiájának hatására kénytelen engedelmeskedni az Úr akaratának. Ugyanezt erősíti meg a Bhagavad-gītā (BG 15.15): az Úr jelen van minden élőlény szívében, s Ő az oka tudatosságának vagy felejtésének.
A következő kérdés, ami ebből adódóan felvetődhet, hogy miért befolyásolja az Úr az élőlényt, és miért készteti tudatosságra vagy felejtésre. A válasz az, hogy az Úr egyértelműen arra vágyik, hogy minden élőlény visszanyerje tiszta tudatát, mint az Ő szerves része, s hogy eredeti természetének megfelelően szolgálja Őt, az élőlény azonban, akinek emellett részlegesen függetlenséget is biztosít, lehet, hogy nem akarja szolgálni Őt, hanem függetlenné akar válni, mint az Úr. Azok, akik nem bhaktái az Úrnak, mind arra vágynak, hogy olyan hatalomra tegyenek szert, mint az Úré, noha ez lehetetlen számukra. Az élőlényeket azért tartja illúzióban az Úr akarata, mert olyanokká akarnak válni, mint Ő. Helyzetük olyan, mint azé az emberé, aki annak ellenére, hogy nem rendelkezik a kellő tulajdonságokkal, arról álmodozik, hogy egyszer király lesz. Amikor az élőlény arra vágyik, hogy ő legyen az Úr, hirtelen egy álomban találja magát, ahol ő lehet a király. Az élőlény első bűnös vágya tehát az, hogy ő akar lenni az Úr, s emiatt az Úr akaratából elfelejtkezik valódi életéről, s az elérhetetlen álmok birodalmában olyan lehet, mint az Úr. Ha egy gyerek sírva követeli a holdat, anyja egy tükröt ad a kezébe, s a síró és akaratos gyereket a hold tükörképével megnyugtatja. Az Úr síró gyerekei szintén megkapják a tükörképet, az anyagi világot, hogy karmīként uralkodjanak fölötte, vagy csalódottságukban mondjanak le erről is, hogy eggyé válhassanak az Úrral. Mindkét állapot álom és illúzió csupán. Fölösleges azzal próbálkoznunk, hogy kiderítsük, mikor ébredtek fel ilyen vágyak az élőlényben. Tény azonban, hogy amint erre vágyott, nyomban az Úr irányítása alatt álló ātma-māyā hatása alá került. Emiatt most feltételekhez kötött helyzetében azt álmodja, hogy „ez az enyém”, s hogy „ez én vagyok”. Azt gondolja, hogy anyagi teste az „én”, s mivel azt hiszi, ő az Úr, mindenre, ami anyagi testével kapcsolatban áll, azt mondja: az „enyém”. Ez a téves felfogás, ez az álom életről életre elkíséri, míg csak tudata meg nem tisztul, s rá nem ébred, hogy valójában ő az Úr alárendelt, szerves része. Tiszta tudatának állapotában nincsenek ilyen csalóka álmai, és nem felejti el, hogy ő nem az Úr, csupán szolga, aki szeretettel szolgálja Urát.