HU/SB 3.1.21
21. VERS
- tatrātha śuśrāva suhṛd-vinaṣṭiṁ
- vanaṁ yathā veṇuja-vahni-saṁśrayam
- saṁspardhayā dagdham athānuśocan
- sarasvatīṁ pratyag iyāya tūṣṇīm
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
tatra–ott; atha–azután; śuśrāva–hallotta; suhṛt–rokonok; vinaṣṭim–mind halott; vanam–erdőt; yathā–annyira; veṇuja-vahni–a bambusz okozta tűz; saṁśrayam–a súrlódásuk; saṁspardhayā–erőszakos szenvedéllyel; dagdham–felégetett; atha–így; anuśocan–gondolva; sarasvatīm–a Sarasvatī folyó; pratyak–nyugat felé; iyāya–ment; tūṣṇīm–némán.
FORDÍTÁS
Prabhāsán, a zarándokhelyen megtudta, hogy rokonai mind az erőszakos szenvedély áldozatai lettek, s elpusztultak, ahogyan egy egész erdő válhat a bambuszok súrlódása fellobbantotta tűz martalékává. Ezek után nyugat felé vette útját, amerre a Sarasvatī folyó folyik.
MAGYARÁZAT
Mind a Kauravák, mind a Yādavák Vidura rokonai voltak. Vidurának most tudomására jutott, hogy mindannyian elpusztultak a testvérháborúban. A vers szemléletesen az erdei bambusz súrlódásához hasonlítja a szenvedélyes emberi közösségeket. A világot erdőhöz lehet hasonlítani, ahol az ágak súrlódása miatt bármelyik pillanatban fellángolhat a tűz. Senki sem gyújtja meg – a bambuszok súrlódása miatt magától lobban fel és emészti fel az egész erdőt. Ugyanígy lángol fel a háború tüze is a világ dolgainak nagyobb erdejében, a külső energia hatására illúzióba került, feltételekhez kötött lelkek erőszakos szenvedélye következtében. Az ilyen e világi tüzet csak a szentek kegyelem-felhőinek zápora képes eloltani, ahogyan az erdőtüzet is csak a felhőből aláhulló eső olthatja el.