HU/SB 3.10.11
11. VERS
- maitreya uvāca
- guṇa-vyatikarākāro
- nirviśeṣo ’pratiṣṭhitaḥ
- puruṣas tad-upādānam
- ātmānaṁ līlayāsṛjat
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
maitreyaḥ uvāca–Maitreya így szólt; guṇa-vyatikara–az anyagi természet köterői kölcsönhatásának; ākāraḥ–forrás; nirviśeṣaḥ–változatosság nélkül; apratiṣṭhitaḥ–korlátlan; puruṣaḥ–a Legfelsőbb Személynek; tat–az; upādānam–eszköz; ātmānam–az anyagi teremtés; līlayā–kedvtelések által; asṛjat–létrehozott.
FORDÍTÁS
Maitreya így szólt: Az örök idő az anyagi természet három kötőereje kölcsönhatásainak elsődleges forrása. Változatlan és határtalan, s az Istenség Legfelsőbb Személyisége eszközeként működik, hogy elősegítse az Ő kedvteléseit az anyagi teremtésen belül.
MAGYARÁZAT
A személytelen időtényező a Legfelsőbb Úr eszközeként az anyagi megnyilvánulás háttere. Ez az összetevő segíti az anyagi természetet. Senki sem tudja, mikor kezdődött és hol ér véget, s az idő az egyetlen, amelynek segítségével az anyagi megnyilvánulás teremtése, fenntartása és pusztítása lejegyezhető. Ez az időtényező a teremtés anyagi oka, és ezért az Istenség Személyiségének saját kiterjedése. Az időt az Úr személytelen aspektusának tekintik.
Az időtényezőt a modern emberek is különböző módon magyarázzák, s néhányan majdnem úgy fogadják el, ahogyan a Śrīmad-Bhāgavatam beszél róla. A héber írásokban az időt ugyanebben a szellemben, Isten képviselőjének tekintik. „Isten, aki különféle időkben és számtalan formában beszélt a múltban az atyáknak a próféták által...” A metafizika abszolút és reális időt különböztet meg. Az abszolút idő folytonos, s nincs rá hatással az anyagi dolgok sebessége. Az időt a csillagászat és a matematika egy bizonyos tárgy sebességével, változásával és életével kapcsolatosan számítja. Valójában azonban az időnek semmi köze a dolgok relativitásához, sőt, minden az idő által felajánlott lehetőségek szerint ölt formát és annak alapján számítható. Az idő az érzékeink működésének alapmértéke, mely által a múltat, a jelent és a jövőt számítjuk; de a valódi számításban az időnek nincs kezdete és nincs vége. Cāṇakya Paṇḍita azt mondja, hogy az időnek még egy parányi töredékét sem lehet megvásárolni, még dollárok millióival sem, ezért ha csak egy pillanatot is haszontalanul töltünk, az élet legnagyobb veszteségének kell tekintenünk. Az időt nem lehet az elme segítségével felfogni, és a pillanatok sem objektív valóságok önmagukban, hanem adott tapasztalatoktól függenek.
Śrīla Jīva Gosvāmī ezért azt a végkövetkeztetést vonja le, hogy az időtényező keveredik az Úr külső energiájának működésével, azaz a tettekkel és a visszahatásokkal. A külső energia, vagyis az anyagi természet az időtényező fennhatósága alatt működik, mint maga az Úr, és ezért tűnik úgy, hogy az anyagi természet oly sok csodálatos dolgot hozott létre a teremtésben. A Bhagavad-gītā (BG 9.10) a következőképpen erősíti meg ezt a végkövetkeztetést:
- mayādhyakṣeṇa prakṛtiḥ
- sūyate sa-carācaram
- hetunānena kaunteya
- jagad viparivartate