HU/SB 3.15.34
34. VERS
- tad vām amuṣya paramasya vikuṇṭha-bhartuḥ
- kartuṁ prakṛṣṭam iha dhīmahi manda-dhībhyām
- lokān ito vrajatam antara-bhāva-dṛṣṭyā
- pāpīyasas traya ime ripavo ’sya yatra
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
tat–ezért; vām–ennek a kettőnek; amuṣya–Neki; paramasya–a Legfelsőbbnek; vikuṇṭha-bhartuḥ–Vaikuṇṭha Ura; kartum–hogy adjon; prakṛṣṭam–áldást; iha–e sértés miatt; dhīmahi–gondolkodjunk el rajta; manda-dhībhyām–akik nem okosak; lokān–az anyagi világba; itaḥ–erről a helyről (Vaikuṇṭháról); vrajatam–mennek; antara-bhāva–kettősség; dṛṣṭyā–amiért látták; pāpīyasaḥ–bűnös; trayaḥ–három; ime–ezek; ripavaḥ–ellenségek; asya–egy élőlénynek; yatra–ahol.
FORDÍTÁS
Fontoljuk hát jól meg, milyen büntetést érdemel ez a két tisztátalan személy! A büntetésnek méltónak kell lennie, hogy végül a hasznukra váljon. Azzal, hogy kettősséget láttak a Vaikuṇṭha létben, beszennyeződtek, ezért erről a helyről az anyagi világba kell kerülniük, ahol az élőlényeket három ellenség fenyegeti.
MAGYARÁZAT
A Bhagavad-gītā hetedik fejezetének huszonhetedik verse leírja, miért kerülnek a tiszta lelkek az anyagi világ létkörülményei közé, melyet a Legfelsőbb Úr börtönének tekintenek. Elmondja, hogy amíg egy élőlény tiszta, addig a Legfelsőbb Úr vágyaival teljes összhangban él, de amint tisztátalanná válik, azonnal diszharmónia támad közötte és az Úr vágyai között. A szennyeződés hatására kénytelen az anyagi világba kerülni, ahol az élőlényeknek három ellensége van: a vágy, a düh és a kéj. E három ellenség miatt az élőlény arra kényszerül, hogy folytassa az anyagi létet, és csak akkor válik alkalmassá arra, hogy belépjen Isten országába, ha megszabadul ellenségeitől. Az embernek ezért nem szabad dühbe gurulnia, ha nincsen lehetősége az érzékkielégítésre, s nem szabad a kéjtől vezérelve többre vágynia, mint amennyire szüksége van. Ebből a versből világossá válik, hogy a két kapuőrt az anyagi világba kellett küldeni, ahol a bűnösök élhetnek. A bűn alapja az érzékkielégítés, a düh és a szükségtelen kéj, ezért akiket az élőlény e három ellensége irányít, azok sohasem emelkedhetnek a Vaikuṇṭhalokára. Az embereknek el kell sajátítaniuk a Bhagavad-gītāt, el kell fogadniuk, hogy az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Kṛṣṇa az Ura mindennek, s a Legfelsőbb Úr érzékeinek kell örömet okozniuk ahelyett, hogy saját érzékeiket próbálnák elégedetté tenni. A Kṛṣṇa-tudatú nevelés segít, hogy az ember a Vaikuṇṭhára emelkedjen.