HU/SB 3.24.35
35. VERS
- śrī-bhagavān uvāca
- mayā proktaṁ hi lokasya
- pramāṇaṁ satya-laukike
- athājani mayā tubhyaṁ
- yad avocam ṛtaṁ mune
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
śrī-bhagavān uvāca—az Istenség Legfelsőbb Személyisége mondta; mayā—Általam; proktam—mondott; hi—valóban; lokasya—az embereknek; pramāṇam—hiteles forrás; satya—a szentírásban elmondott; laukike—és az egyszerű beszédben; atha—ezért; ajani—születés volt; mayā—Általam; tubhyam—neked; yat—ami; avocam—mondtam; ṛtam—igaz; mune—ó, bölcs.
FORDÍTÁS
Az Istenség Személyisége, Kapila így szólt: Mindaz, amit akár közvetlenül, akár a szentírásokban mondok, minden tekintetben hiteles a világon élő emberek számára. Ó, Muni! Egyszer azt mondtam neked, hogy a fiad leszek, ezért most alászálltam, hogy beteljesítsem ezt az igazságot.
MAGYARÁZAT
Kardama Muni arra készült, hogy búcsút mondva a családi életnek teljesen az Úr szolgálatának adja át magát. Ha azonban tudta, hogy Maga az Úr Kapilaként megszületett otthonában a fiaként, miért akarta elhagyni otthonát, hogy az önmegvalósítás, Isten megvalósítása útjára lépjen? Maga Isten volt jelen otthonában — miért kellett hát elmennie? Ez a kérdés kétségtelenül felmerülhet. A versben azonban az áll, hogy mindent, amit a Védák mondanak és mindent, amit a Védák utasításaival összhangban végeznek, hitelesnek kell elfogadni a társadalomban. A hiteles védikus forrás azt mondja, hogy a családos embernek el kell hagynia otthonát, miután betöltötte ötvenedik évét. Pañcā-śordhvaṁ vanaṁ vrajet: ötven éves kora után le kell mondania a családi életről, s az erdőbe kell vonulnia. Ez a Védák hiteles kijelentése a társadalom tevékenységek szerinti négy csoportját — a brahmacaryát, a gṛhasthát, a vānaprasthát és a sannyāsát — illetően.
Mielőtt megházasodott, Kardama Muni brahmacārīként nagyon szigorúan végezte a yoga folyamatát, s olyan nagy hatalomra és misztikus erőre tett szert, hogy apja, Brahmā arra utasította, hogy házasodjon meg, s mint családos ember, nemzzen gyermekeket. Kardama Muni így is tett. Kilenc kiváló leányt s egy fiat nemzett, Kapila Munit, és a családos életben rá háruló kötelességének is szépen eleget tett. Most az volt a kötelessége, hogy távozzon. Annak ellenére, hogy az Istenség Legfelsőbb Személyisége volt a fia, tiszteletben kellett tartania a Védák hiteles szavát. Ez egy nagyon fontos tanítás. Az embernek még akkor is követnie kell a védikus utasításokat, ha Isten születik meg otthonában fiaként. Mahājano yena gataḥ sa panthāḥ, mondják. Az embernek azt az utat kell követnie, melyet a nagy személyiségek járnak.
Kardama Muni példája nagyon tanulságos, mert annak ellenére, hogy az Istenség Legfelsőbb Személyisége volt a fia, elhagyta otthonát, hogy engedelmeskedjen a védikus utasításnak. Kardama Muni meghatározza, mi a legfontosabb célja azzal, hogy elhagyja otthonát: koldusként az egész világot bejárva mindig az Istenség Legfelsőbb Személyiségére fog emlékezni szívében, s így megszabadul majd az anyagi lét minden aggodalmától. Korunkban, a Kali-yugában tilos a sannyāsa rendbe lépni, mert manapság az emberek mind śūdrák, s nem képesek követni a sannyāsī élet szabályozó elveit. Nagyon gyakran megesik, hogy az állítólagos sannyāsīk ostoba szokások rabjai — még az is előfordul, hogy nőkkel van bizalmas kapcsolatuk. Ez a szörnyű helyzet jellemző erre a korra. Bár sannyāsīknak öltöznek, mégsem tudnak megszabadulni a bűnös élet négy alapelvétől, a tiltott szexuális élettől, a húsevéstől, a mámorítószerektől és a szerencsejátéktól. Mivel nem mentesek ettől a négy dologtól, csak becsapják a nyilvánosságot azzal, hogy svāmīnak adják ki magukat.
A Kali-yugában az utasítás az, hogy senki se lépjen a sannyāsa rendbe. Természetesen azoknak, akik valóban követik a szabályozó elveket, el kell fogadniuk a sannyāsa életrendet. Az emberek azonban általában nem képesek arra, hogy egy sannyāsī életét éljék, ezért Caitanya Mahāprabhu kihangsúlyozta: kalau nāsty eva nāsty eva nāsty eva gatir anyathā. Ebben a korszakban nincs más lehetőség, nincs más lehetőség, nincs más lehetőség, mint énekelni az Úr szent nevét: Hare Kṛṣṇa, Hare Kṛṣṇa, Kṛṣṇa Kṛṣṇa, Hare Hare. A sannyāsī élet legfőbb célja, hogy állandóan a Legfelsőbb Úr társaságában legyünk, akár úgy, hogy Rá gondolunk a szívünkben, akár úgy, hogy hallunk Róla a hallás folyamata által. Ebben a korban a hallás fontosabb, mint a gondolkodás, mert az ember gondolatait az elme megzavarhatja, de ha az ember a hallásra figyel, kénytelen a „Kṛṣṇa” hangvibrációval társulni. Kṛṣṇa és a „Kṛṣṇa” hangvibráció nem különböznek egymástól, így aztán ha az ember hangosan énekli a Hare Kṛṣṇát, azonnal Kṛṣṇára tud gondolni. Ez az éneklés az önmegvalósítás legjobb folyamata ebben a korban, s ezért az Úr Caitanya az emberiség áldására erről prédikált csodálatosan.