HU/SB 3.6.9
9. VERS
- sādhyātmaḥ sādhidaivaś ca
- sādhibhūta iti tridhā
- virāṭ prāṇo daśa-vidha
- ekadhā hṛdayena ca
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
sa-ādhyātmaḥ–a test és az elme az összes érzékkel; sa-ādhidaivaḥ–és az érzékeket irányító félistenek; ca–és; sa-ādhibhūtaḥ–az objektív megnyilvánulások; iti–így; tridhā–három; virāṭ–gigantikus; prāṇaḥ–mozgatóerő; daśa-vidhaḥ–tízféle; ekadhā–csak egy; hṛdayena–életenergia; ca–szintén.
FORDÍTÁS
A gigantikus kozmikus formát három, tíz és egy dolog képviseli abban az értelemben, hogy Ő a test, az elme és az érzékek, Ő a dinamikus erő minden mozdulatban a tízféle életenergia által, és Ő az egy szív, ahol az életenergia létrejön.
MAGYARÁZAT
A Bhagavad-gītā (BG 7.4-5) kijelenti, hogy a nyolc elem – a föld, a víz, a tűz, a levegő, az éter, az elme, az intelligencia és a hamis ego – az Úr alsóbbrendű energiájának terméke, míg az élőlények, akik látszólag az alacsonyabb rendű energiát használják, eredetileg a felsőbbrendű energiához, az Úr belső energiájához tartoznak. A nyolc alsóbbrendű energia durva és finom szinten működik, míg a felsőbbrendű energia a központi létrehozó erő. Ezt megfigyelhetjük az emberi testben. A durva elemek – a föld stb. – alkotják a külső, durva anyagi testet, s olyanok, mint egy kabát, míg a finom fizikai elme és a hamis ego, a test belső ruhájaként működnek.
A test mozdulatai a szívben keletkeznek, s minden cselekedetét az érzékek teszik lehetővé, melyek erejüket a testben lévő tízféle levegőtől kapják. A tízféle levegő a következő: a legfőbb levegőt, amely légzéskor az orron áramlik keresztül, prāṇának hívják. Azt, amely a végbélen keresztül távozik, mint kiürített testi levegő, apānának hívják. Azt, amely az ételt rendezi el a gyomorban, s néha böfögésnek hangzik, samānának nevezik. Azt, amely a torkon árad keresztül, és melynek megállása fulladáshoz vezet, udāna levegőnek, azt a totális levegőt pedig, amely szerte az egész testben kering, vyāna levegőnek hívják. Ezen az öt levegőn kívül más, finomabb levegők is léteznek. Azt, amely a szem, a száj stb. nyitását teszi lehetővé, nāga levegőnek nevezik. Az étvágyat fokozó levegő a kṛkara levegő, ami pedig az összehúzódást segíti, azt kūrma levegőnek hívják. Azt a levegőt, ami a szájtátással (ásításkor) a relaxációt segíti, devadatta levegőnek nevezik, azt a levegőt pedig, ami a fenntartás segíti, dhanañjaya levegőnek.
Ezek a levegők mind a szív közepében keletkeznek, amelyből csupán egy van. Ez a központi energia az Úr felsőbbrendű energiája, s az Úr a szívben lakozik a test lelkével együtt, aki az Úr irányítása alatt cselekszik. Ezt a Bhagavad-gītā (BG 15.15) a következőképpen magyarázza meg:
- sarvasya cāhaṁ hṛdi sanniviṣṭo
- mattaḥ smṛtir jñānam apohanaṁ ca
- vedaiś ca sarvair aham eva vedyo
- vedānta-kṛd veda-vid eva cāham
A teljes központi erő a szívben jön létre az Úr segítségével, aki jelen van a szívben, és segít a feltételekhez kötött léleknek az emlékezésben és a felejtésben. A feltételekhez kötött állapot oka az, hogy a lélek megfeledkezett az Úrhoz fűződő alárendelt kapcsolatáról. Aki továbbra is el akarja felejteni az Urat, annak az Úr életről életre segít ebben, de azt, aki annak következtében, hogy kapcsolatba kerül az Úr bhaktájával, emlékezni kezd Rá, abban segíti, hogy egyre inkább emlékezzen. A feltételekhez kötött lélek így végül hazatérhet, vissza Istenhez.
Erről a folyamatról, az Úr transzcendentális segítségéről a Bhagavad-gītā (BG 10.10) a következőképpen ír:
- teṣāṁ satata-yuktānāṁ
- bhajatāṁ prīti-pūrvakam
- dadāmi buddhi-yogaṁ taṁ
- yena mām upayānti te
A buddhi-yoga folyamata, amely nem más, mint önmegvalósítás az elme fölött álló intelligenciát alkalmazva (odaadó szolgálat), képes arra, hogy az élőlényt kiemelje feltételekhez kötött helyzetéből, azaz megszabadítsa anyagi béklyóitól, amely az anyagi világhoz köti. Az élőlény feltételekhez kötött állapota ahhoz hasonlítható, mint amikor valaki egy hatalmas mechanikai szerkezet mélyére kerül. Az elméjükben spekulálók sok-sok spekulálással töltött élet után juthatnak el a buddhi-yogához, de az okos ember, aki az elme fölött álló értelem szintjéről indul, gyorsan fejlődhet az önmegvalósítás útján. A buddhi-yoga folyamatában az embernek sohasem kell hanyatlástól és visszaeséstől tartania, ezért ez az önmegvalósítás biztos útját jelenti, ahogyan azt a Bhagavad-gītā (BG 2.40) is megerősíti. Akik elméjük kitalációira hallgatnak, nem képesek megérteni azt, hogy a két madár (Śvetāśvatara Upaniṣad), akik ugyanazon a fán ülnek, a lélek és a Felsőlélek. Az egyéni lélek a fa gyümölcsét eszi, míg a másik madár nem eszik belőle, csupán figyeli a csipegető madár cselekedeteit. A tanú-madár ragaszkodás nélkül segít a gyümölcsöt csipegető madárnak gyümölcsöző tettei végrehajtásában. Aki nem érti meg ezt a különbséget a lélek és a Felsőlélek, vagyis Isten és az élőlények között, az minden bizonnyal még mindig a kozmikus gépezet rabja, s még várnia kell, hogy eljöjjön az az idő, amikor megszabadulhat kötelékeitől.