HU/SB 4.14.20
20. VERS
- tasmiṁs tuṣṭe kim aprāpyaṁ
- jagatām īśvareśvare
- lokāḥ sapālā hy etasmai
- haranti balim ādṛtāḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
tasmin—amikor Ő; tuṣṭe—elégedett; kim—mit; aprāpyam—lehetetlen elérni; jagatām—az univerzumnak; īśvara-īśvare—az irányítók irányítója; lokāḥ—a bolygók népe; sapālāḥ—uralkodó istenségeikkel; hi—ezért; etasmai—Neki; haranti—ajánlják; balim—az imádat kellékeit; ādṛtāḥ—nagy örömmel.
FORDÍTÁS
Az Istenség Legfelsőbb Személyiségét nagy félistenek, az univerzum irányítói imádják. Amikor Ő elégedett, semmit sem lehetetlen elérni, ezért a félisteneknek, a különféle bolygók uralkodó istenségeinek és lakóinak nagy örömet okoz, ha ajándékokkal járulhatnak hozzá imádatához.
MAGYARÁZAT
Ez a vers összegzi a védikus civilizáció egészét: minden élőlénynek, akár ezen, akár egy másik bolygón él, kötelessége végzésével elégedetté kell tennie az Istenség Legfelsőbb Személyiségét. Amikor Ő elégedett, automatikusan mindent megkapunk, amire az életben szükségünk van. A Védák azt is kijelentik: eko bahūnāṁ yo vidadhāti kāmān (Kaṭha Upaniṣad 2.2.13). A Védákból megérthetjük, hogy Ő adja meg mindazt, amire szükségünk van, és valóban láthatjuk, hogy az alacsonyabb szinten álló állatok, a madarak vagy a méhek nem üzletelnek és nem dolgoznak, mégsem pusztulnak éhen. A természet gondoskodik róluk, s mindent megkapnak, amire szükségük van az életben: ehetnek, alhatnak, pározhatnak és megvédhetik magukat.
Az emberi társadalom azonban mesterségesen létrehozott egy olyan civilizációt, amelynek hatására tagjai megfeledkeznek arról a kapcsolatról, amely az Istenség Legfelsőbb Személyiségéhez fűzi őket. A modern társadalom még arra is képessé teszi az embert, hogy megfeledkezzen az Istenség Legfelsőbb Személyiségének irgalmáról és kegyéről, s ennek következtében napjaink civilizált embere örökké boldogtalan, s mindig szükséget szenved valamiben. Az emberek nem tudják, hogy az élet végső célja az, hogy forduljunk az Úr Viṣṇu felé, s tegyük Őt elégedetté. Az anyagi életmódot tekintik mindennek, s az anyagi tettek bűvöletében élnek. Még vezetőik is arra biztatják őket, hogy kövessék ezt az utat, s így az általános népesség Isten törvényeit nem ismerve követi vak vezetőit a boldogtalanság útján. Ahhoz, hogy változtassunk a világ helyzetén, mindenkit Kṛṣṇa-tudatban kellene nevelni, s mindenkinek a varṇāśrama-rendszerrel összhangban kellene cselekednie. Az államnak szintén törődnie kellene azzal, hogy az emberek elégedetté tegyék az Istenség Legfelsőbb Személyiségét. Ez az állam elsődleges kötelessége. A Kṛṣṇa-tudat mozgalmát azért alapítottuk meg, hogy meggyőzzük az embereket: fogadják el a legjobb utat, amelyen járva örömet okozhatnak az Istenség Legfelsőbb Személyiségének, s így megoldhatnak minden problémát.