HU/SB 4.25.12
12. VERS
- na sādhu mene tāḥ sarvā
- bhūtale yāvatīḥ puraḥ
- kāmān kāmayamāno ’sau
- tasya tasyopapattaye
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
na—soha; sādhu—jó; mene—gondolta; tāḥ—őket; sarvāḥ—mind; bhū-tale—ezen a földön; yāvatīḥ—mindenféle; puraḥ—lakóházak; kāmān—az érzéki élvezet tárgyai; kāmayamānaḥ—vágyva; asau—ez a király; tasya—övé; tasya—övé; upapattaye—elérni.
FORDÍTÁS
Purañjana király végtelenül vágyott az érzéki élvezetre, ezért beutazta az egész világot, hogy egy olyan helyet találjon, ahol minden vágya teljesülhet. Sajnos azonban mindenhol elégedetlen volt.
MAGYARÁZAT
Śrīla Vidyāpati, a nagy vaiṣṇava költő így énekelt:
- tātala saikate, vāri-bindu-sama,
- suta-mita-ramaṇī-samāje
A társadalom, a barátság és a szerelem jelentette anyagi érzékkielégítést ez a vers a sivatagra hulló esőcsepphez hasonlítja. A sivatag óceánnyi vizet igényel, hogy elégedetté váljon — mi haszna, ha csak egyetlen csepp eső hullik rá? Az élőlény szerves része az Istenség Legfelsőbb Személyiségének, aki — ahogy a Vedānta-sūtrában áll — ānandamayo ’bhyāsāt, azaz élvezettel teli. Az élőlény az Istenség Legfelsőbb Személyisége szerves része lévén szintén a teljes élvezet után kutat. Ezt azonban az Istenség Legfelsőbb Személyisége nélkül nem érheti el. A különféle fajokban vándorló élőlény tapasztalhat bizonyos élvezetet az egyik vagy a másik testben, de az érzékek teljes élvezetét egyetlen anyagi test sem tudja biztosítani. Így vándorol Purañjana, az élőlény a különféle testekben, ám az élvezetre irányuló törekvése mindig meghiúsul. Az anyaggal fedett lélekszikrának tehát az anyagi életben semmilyen körülmények között nem lehet része érzékei teljes élvezetében. Az őz is elmélyülten hallgatja a zenét, melyet a vadász játszik neki, ennek azonban az az eredménye, hogy az életét veszti. Így van ez a hallal is, aki nagyon gyakorlott nyelvének kielégítésében, de ha a halász csaliját kapja be, vége az életének. Még az erős elefánt is csapdába esik és elveszti a függetlenségét, miközben a nőstény elefánttal nemi szerve elégedettségére vágyik. Az élőlény minden egyes fajban olyan testet kap, amely más és más érzékek kielégítésére alkalmas, ám nem szerezhet egy időben minden érzékének örömet. Az emberi létformában lehetőséget kap arra, hogy eltorzult formában valamennyi érzékének élvezetet szerezzen, de ennek eredményeképpen olyannyira megzavarodik az érzékkielégítésre tett próbálkozásaiban, hogy végül minden kedvét elveszíti. Amint egyre inkább próbálja elégedetté tenni az érzékeit, úgy válik egyre lekötöttebbé.