HU/SB 4.27.10
10. VERS
- teṣu tad-riktha-hāreṣu
- gṛha-kośānujīviṣu
- nirūḍhena mamatvena
- viṣayeṣv anvabadhyata
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
teṣu—nekik; tat-riktha-hāreṣu—pénzének elrablói; gṛha—otthon; kośa—kincstár; anujīviṣu—a követőknek; nirūḍhena—mélyen gyökerező; mamatvena—ragaszkodás által; viṣayeṣu—az érzéktárgyakhoz; anvabadhyata—lekötötté vált.
FORDÍTÁS
Ezek a fiak és unokák valójában csak megfosztották Purañjana királyt a vagyonától, beleértve az otthonát, a kincstárát, a szolgáit, a miniszterei és minden mást is. Purañjanát nagyon mélyen gyökerező ragaszkodás fűzte mindehhez.
MAGYARÁZAT
Ebben a versben nagyon fontos a riktha-hāreṣu (a vagyon elrablói) szó. Az embert fiai, unokái és egyéb leszármazottai végső soron csak összekuporgatott vagyonától fosztják meg. Sok híres üzletember és gyáros van, akik hatalmas vagyonra tettek szert, s az emberek az egekig magasztalják őket, végül azonban fiaik és az unokáik minden pénzüket elveszik. Indiában magam is találkoztam egy gyárossal, aki Purañjana királyhoz hasonlóan rendkívül ragaszkodott a szexuális élethez, s volt egy fél tucat felesége. Minden feleségének saját háztartása volt, ami több ezer rúpia kiadást jelentett. Amikor beszélgettem vele, láttam, hogy csak azzal foglalkozik, hogy pénzt szerezzen, hogy minden fia és leánya kapjon legalább ötszázezer rúpiát fejenként. Az ilyen gyárosokat, üzletembereket vagy karmīkat a śāstrák mūḍháknak nevezik. Látástól vakulásig dolgoznak, gyűjtik a pénzt, s elégedetten nézik, hogy fiaik és unokáik elrabolják tőlük. Az ilyen emberek nem akarják visszaadni vagyonukat a valódi tulajdonosnak. A Bhagavad-gītā (BG 5.29) kijelenti: bhoktāraṁ yajña-tapasāṁ sarva-loka-maheśvaram, minden kincsnek az Istenség Legfelsőbb Személyisége az igazi tulajdonosa. Ő a valódi élvező. Az úgynevezett „pénzkeresők” nem mások, mint olyan emberek, akik ismerik azokat a fogásokat, amelyek segítségével az üzletre és az iparra hivatkozva elvehetik Isten pénzét, s miután felhalmozták ezt a pénzt, élvezik, hogy fiaik és unokáik elrabolják tőlük. Ez a materialista életmód. A materialista életben az ember a testbe van zárva, s a hamis éntudat megtéveszti. „Én ez a test vagyok”, „emberi lény vagyok”, „amerikai vagyok”, „indiai vagyok” — gondolja. Ez a testi felfogás a hamis egónak köszönhető. A hamis egótól megtévesztett élőlény egy bizonyos családdal, nemzettel vagy közösséggel azonosítja magát, s ragaszkodása az anyagi világhoz egyre mélyebb és mélyebb lesz, míg végül rendkívül nehézzé válik számára, hogy kiszabaduljon ebből a rabságból. Az ilyen emberekről ír nagyon szemléletesen a Bhagavad-gītā tizenhatodik fejezete (BG 16.13-15):
- idam adya mayā labdham
- imaṁ prāpsye manoratham
- idam astīdam api me
- bhaviṣyati punar dhanam
- asau mayā hataḥ śatrur
- haniṣye cāparān api
- īśvaro ’ham ahaṁ bhogī
- siddho ’haṁ balavān sukhī
- āḍhyo ’bhijanavān asmi
- ko ’nyo ’sti sadṛśo mayā
- yakṣye dāsyāmi modiṣya
- ity ajñāna-vimohitāḥ
„A démonikus ember így gondolkodik: »Most ennyi vagyonom van, s terveim szerint ez gyarapodni fog. Oly sok minden az enyém, s a jövőben még több és több kincsem lesz. Volt egy ellenségem, de már megöltem, s előbb vagy utóbb a többivel is elbánok majd. Én vagyok mindennek az ura, mindennek az élvezője, tökéletes, hatalmas és boldog. Én vagyok a leggazdagabb, és előkelő rokonok vesznek körül. Senki sem olyan hatalmas és boldog, mint én. Áldozatokat hajtok majd végre, valamennyit adományozni is fogok, s így élvezem majd az életet.« Ily módon téveszti meg őt a tudatlanság.”
Az emberek tehát a legkülönfélébb fáradságos tetteket végzik, s ezzel ragaszkodásuk a testhez, az otthonhoz, a családhoz, a nemzethez és a közösséghez egyre mélyebb gyökereket ereszt.