HU/SB 4.29.32
32. VERS
- duḥkheṣv ekatareṇāpi
- daiva-bhūtātma-hetuṣu
- jīvasya na vyavacchedaḥ
- syāc cet tat-tat-pratikriyā
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
duḥkheṣu—ami a szenvedéseket illeti; ekatareṇa—az egyik fajtától; api—még; daiva—sors; bhūta—más élőlények; ātma—a test és az elme; hetuṣu—miatt; jīvasya—az élőlénynek; na—soha; vyavacchedaḥ—megállítva; syāt—lehetséges; cet—noha; tat-tat—azoknak a szenvedéseknek; pratikriyā—semlegesítése.
FORDÍTÁS
Az élőlények igyekeznek elkerülni a különféle gyötrelmes helyzeteket, melyeket sorsuk, más élőlények vagy a test és az elme okoz. Mégis feltételekhez kötik őket a természet törvényei, bármennyire is próbálják legyőzni azokat.
MAGYARÁZAT
Ahogy a kutya kóborol mindenfelé egy darab kenyérért vagy verésért, az élőlény is örökké bolyong, miközben megpróbál boldog lenni, és rengeteg tervet sző, hogyan enyhíthetne az anyagi szenvedésen. Ezt nevezik a létért vívott küzdelemnek. Saját magunk is láthatjuk mindennapi életünkben, hogy az ember örökké arra kényszerül, hogy terveket találjon ki a szenvedéssel teli helyzetek elkerülésére. Ahhoz, hogy megszabaduljunk az egyik gyötrelmes állapottól, egy másik gyötrelmes helyzetbe kell sodródnunk. A szegények pénzhiányban szenvednek, ha azonban meg akarnak gazdagodni, akkor tengernyi küzdelem vár rájuk. Valójában ez nem igazi megoldás, csupán az illuzórikus energia kelepcéje. Ha valaki nem akar változtatni a helyzetén, hanem elégedett vele, mert tudja, hogy múltban elkövetett tetteivel érdemelte ki, akkor energiáját arra használhatja, hogy fejlessze Kṛṣṇa-tudatát. Ezt ajánlja minden védikus szentírás.
- tasyaiva hetoḥ prayateta kovido
- na labhyate yad bhramatām upary adhaḥ
- tal labhyate duḥkhavad anyataḥ sukhaṁ
- kālena sarvatra gabhīra-raṁhasā
„Azoknak, akik valóban intelligensek és filozófiai érdeklődésűek, csak annak a fontos célnak az elérésére kell törekedniük, melyet az ember a legfelsőbb bolygótól a legalsóbbig [Brahmalokától Pātāláig] vándorolva sem érhet el. Ami az érzéki élvezetből eredő boldogságot illet, azt idővel automatikusan megkapja az ember, mint ahogyan idővel szenvedésben is részünk lesz, bár nem vágyunk rá.” (SB 1.5.18) Az embernek csak azzal kell törődnie, hogy kifejlessze a Kṛṣṇa-tudatát, és nem szabad azzal vesztegetnie az idejét, hogy javítani próbál anyagi helyzetén. Az anyagi helyzeten valójában nem lehet javítani. Ha javítani akarunk rajta, az azt jelenti, hogy el kell fogadnunk egy másik gyötrelmes helyzetet. Ha azonban a Kṛṣṇa-tudatunkat próbáljuk fejleszteni, az anyagi élet szenvedései minden külön erőfeszítés nélkül el fognak tűnni. Ezért Kṛṣṇa megígéri: kaunteya pratijānīhi na me bhaktaḥ praṇaśyati. „Ó, Kuntī fia, hirdesd bátran: az Én hívem nem vész el soha!” (BG 9.31) Aki az odaadó szolgálat útjára lép, az sohasem vész el, a test és az elme, valamint a más élőlények és a sors okozta, rajtunk kívül álló szenvedések ellenére sem.