HU/SB 4.29.62
62. VERS
- mamaite manasā yad yad
- asāv aham iti bruvan
- gṛhṇīyāt tat pumān rāddhaṁ
- karma yena punar bhavaḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
mama—elme; ete—mindezek; manasā—az elme által; yat yat—bármi; asau—az; aham—én (vagyok); iti—így; bruvan—elfogadva; gṛhṇīyāt—viszi magával; tat—azt; pumān—az élőlény; rāddham—tökéletesített; karma—tettek; yena—amely által; punaḥ—ismét; bhavaḥ—anyagi lét.
FORDÍTÁS
„Én ez vagyok, én az vagyok. Ez a kötelességem, ezért ezt kell tennem.” Ilyen testi felfogásban cselekszik az élőlény. Ezek csak az elme benyomásai, és mindezek a cselekedetek ideiglenesek, ám az Istenség Legfelsőbb Személyisége kegyéből az élőlény mégis lehetőséget kap rá, hogy valóra váltsa elméje kitalációit, s így kap egy másik testet.
MAGYARÁZAT
Amíg az ember a testi felfogásba merül, addig azon a síkon is cselekszik. Ezt nem különösebben nehéz megérteni. Szerte a világon azt látjuk, hogy minden nemzet megpróbálja felülmúlni a többit, és minden ember megpróbálja túlszárnyalni a társait. Mindez a civilizáció fejlődése nevében zajlik. Számtalan tervet szőnek a test kényelme érdekében, s e terveket a durva test elpusztulása után a finom test viszi magával. Az élőlény nem hal meg a durva test pusztulásakor. Noha a világ sok nagy filozófusa és tanítója hiszi, hogy ha a testnek vége, akkor mindennek vége, ez mégsem igaz. Nārada Muni azt mondja ebben a versben, hogy halála után az élőlény magával viszi a terveit (gṛhṇīyāt), és hogy megvalósíthassa ezeket, kap egy másik testet. Ezt punar bhavaḥnak hívják. Amikor a durva test elpusztul, az elme magával viszi az élőlény terveit, és az Úr kegyéből az élőlény lehetőséget kap rá, hogy következő életében valóra válthassa ezeket. Ezt nevezik a karma törvényének. Ameddig az elme arra kényszerül, hogy a karma törvényeinek megfelelően működjön, addig az élőlény kénytelen elfogadni egy bizonyos fajta testet a következő életében.
A karma azoknak a gyümölcsöző cselekedeteknek az összessége, amelyeket az élőlény hajtott végre a test kényelmét vagy kényelmetlenségét szolgálva. Szemtanúja voltam egyszer, amikor egy ember megtudván, hogy órái meg vannak számlálva, megkérte az orvosát, hosszabbítsa meg az életét négy évvel, hogy befejezhesse terveit. Ez azt jelenti, hogy halála közeledtével a terveire gondolt. Semmi kétség nem fér hozzá, hogy teste elpusztulása után az elméből, az intelligenciából és az egóból álló finom test segítségével magával vitte a terveit, s így kapott egy újabb esélyt a Legfelsőbb Úr, a Felsőlélek kegyéből, aki mindig a szívben lakozik.
- sarvasya cāhaṁ hṛdi sanniviṣṭo
- mattaḥ smṛtir jñānam apohanaṁ ca
Következő életében a Felsőlélek emlékezteti az élőlényt, aki hozzálát előző életében megkezdett tervei véghezviteléhez. Ezt a Bhagavad-gītā egy másik verse is leírja:
- īśvaraḥ sarva-bhūtānāṁ
- hṛd-deśe ’rjuna tiṣṭhati
- bhrāmayan sarva-bhūtāni
- yantrārūḍhāni māyayā
„Ó Arjuna! A Legfelsőbb Úr mindenki szívében jelen van. Ő irányítja az élőlények vándorútját, akik az anyagi energia szekerén ülnek.” (BG 18.61) Az élőlény az anyagi természettől kapott járművön ül, s a szívében lakozó Felsőlélek emlékezteti mindenre. Így küzd szerte az univerzumban, hogy valóra váltsa a terveit, miközben azt gondolja: „brāhmaṇa vagyok”, „kṣatriya vagyok”, „amerikai vagyok”, „indiai vagyok”, és így tovább. Minden ilyen megjelölésnek ugyanaz a lényege. Semmivel sem jobb brāhmaṇának lenni, mint amerikainak, és semmivel sem jobb amerikainak lenni, mint négernek. Végső soron ezek mind az anyagi természet kötőerői alatt álló testi felfogások.