HU/SB 4.29.70
70. VERS
- nāhaṁ mameti bhāvo ’yaṁ
- puruṣe vyavadhīyate
- yāvad buddhi-mano-’kṣārtha-
- guṇa-vyūho hy anādimān
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
na—nem; aham—én; mama—enyém; iti—így; bhāvaḥ—tudat; ayam—ez; puruṣe—az élőlényben; vyavadhīyate—különálló; yāvat—amíg; buddhi—intelligencia; manaḥ—elme; akṣa—érzékek; artha—érzéktárgyak; guṇa—az anyagi kötőerőknek; vyūhaḥ—egy megnyilvánulás; hi—kétségtelenül; anādi-mān—a finom test (amely időtlen idők óta létezik).
FORDÍTÁS
Amíg az intelligenciából, az elméből, az érzékekből, az érzéktárgyakból és az anyagi kötőerők visszahatásaiból álló finom test létezik, addig a hamis azonosítás tudata és a hozzá kapcsolódó tárgy, a durva test is létezik.
MAGYARÁZAT
Az elméből, az intelligenciából és az egóból felépülő finom test vágyai egy anyagi elemekből (földből, vízből, levegőből, tűzből és éterből) álló durva test nélkül nem teljesülhetnek. Ha a durva test megnyilvánulatlan, akkor az élőlény nem tud ténylegesen cselekedni az anyagi természet kötőerőiben. Ez a vers világosan elmagyarázza, hogy az elme és az intelligencia finom működése az élőlény finom testének szenvedései és élvezetei miatt folytatódnak. Az anyagi azonosítás tudata (úgymint „én” és „enyém”) még mindig létezik, mert ez a tudat időtlen idők óta fennáll. Azonban amikor az élőlény a Kṛṣṇa-tudatot megértve eljut a lelki világba, a durva és a finom test tettei és azok visszahatásai többé nem háborgatják a lelket.