HU/SB 4.7.36
36. VERS
- yajamāny uvāca
- svāgataṁ te prasīdeśa tubhyaṁ namaḥ
- śrīnivāsa śriyā kāntayā trāhi naḥ
- tvām ṛte ’dhīśa nāṅgair makhaḥ śobhate
- śīrṣa-hīnaḥ ka-bandho yathā puruṣaḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
yajamānī—Dakṣa felesége; uvāca—imádkozott; su-āgatam—kedvező megjelenés; te—Tiéd; prasīda—elégedetté vált; īśa—kedves Uram; tubhyam—Neked; namaḥ—tiszteletteljes hódolat; śrīnivāsa—ó, szerencse istennőjének hajléka; śriyā—Lakṣmīval; kāntayā—feleségeddel; trāhi—védelmezz; naḥ—minket; tvām—Te; ṛte—nélkül; adhīśa—ó, legfelsőbb irányító; na—nem; aṅgaiḥ—testrészekkel; makhaḥ—az áldozati aréna; śobhate—gyönyörű; śīrṣa-hīnaḥ—fej nélkül; ka-bandhaḥ—csak testtel rendelkező; yathā—mint; puruṣaḥ—egy személy.
FORDÍTÁS
Dakṣa felesége is imáit ajánlotta: Kedves Uram, mily nagy szerencse, hogy megjelentél ebben az áldozati arénában! Tiszteletteljes hódolatomat ajánlom Neked, s arra kérlek, ez alkalommal légy elégedett! Az áldozati aréna nem lehet szép Nélküled, ahogyan egy test sem lehet szép fej nélkül.
MAGYARÁZAT
Az Úr Viṣṇu egyik neve Yajñeśvara. A Bhagavad-gītā elmondja, hogy minden cselekedetünket viṣṇu-yajñaként, az Úr Viṣṇu örömére kell végeznünk. Ha nem járunk a kedvében, minden, amit teszünk, az anyagi világhoz köt bennünket. Ezt erősíti meg Dakṣa felesége: „Jelenléted nélkül mit sem ér az áldozati szertartás pompája, ahogy a fej nélküli test is haszontalan, díszítse bármilyen ékesség.” A hasonlat alkalmazható a társadalom testére is. Az anyagi civilizáció nagyon büszke a fejlettségére, valójában azonban nem más, mint egy fej nélküli, hasznavehetetlen törzs. Kṛṣṇa-tudat nélkül, Viṣṇu, az Istenség Legfelsőbb Személyisége megértése nélkül a civilizáció vívmányai kifinomult bonyolultságuk ellenére is teljesen értéktelenek. A Hari-bhakti-sudhodaya (3.11) így ír:
- bhagavad-bhakti-hīnasya
- jātiḥ śāstraṁ japas tapaḥ
- aprāṇasyaiva dehasya
- maṇḍanaṁ loka-rañjanam
E vers mondanivalója a következő: Amikor egy barát vagy egy rokon meghal, a halott testét — s ez leginkább az alacsonyabb rétegek között gyakori — feldíszítik, s a feldíszített, felékszerezett testet díszmenetben viszik. A halott test feldíszítésének nincs valódi értéke, hiszen az életerő már eltávozott. Hasonló módon Kṛṣṇa-tudat nélkül minden nemesi származás, minden társadalmi tekintély és az anyagi civilizáció minden fejlődése olyan, mint a halott test díszítése. Dakṣa feleségét Prasūtinak hívták, és Svāyambhuva Manu leánya volt. Nővérének, Devahūtinak Kardama Muni volt a férje, és Kapiladeva, az Istenség Személyisége a fia. Prasūti tehát az Úr Viṣṇu nagynénje volt. Az Úr Viṣṇu kegyét kérte szeretettel, s mivel a nagynénje volt, különleges kegyet akart. Ebben a versben az is fontos, hogy az Urat a szerencse istennőjével együtt dicsőítik. Bárhol is imádják az Úr Viṣṇut, ott a szerencse istennőjének kegye is mindig jelen van. Az Úr Viṣṇut amṛtának, transzcendentálisnak szólítják. A félistenek, beleértve Brahmāt és az Úr Śivát is, a teremtés után jöttek létre, az Úr Viṣṇu azonban már a teremtés előtt létezett, ezért amṛtának nevezik. Az Úr Viṣṇut a vaiṣṇavák belső energiájával együtt imádják. Prasūti, Dakṣa felesége azért könyörgött az Úrhoz, hogy változtassa a papokat vaiṣṇavákká, hogy többé ne csak a gyümölcsöző tettekkel törődjenek, s ne legyenek olyanok, akik az áldozatokat csupán az anyagi haszonért mutatják be.