HU/SB 5.11.4
4. VERS
- yāvan mano rajasā pūruṣasya
- sattvena vā tamasā vānuruddham
- cetobhir ākūtibhir ātanoti
- niraṅkuśaṁ kuśalaṁ cetaraṁ vā
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
yāvat—amíg; manaḥ—az elme; rajasā—a szenvedély kötőereje által; pūruṣasya—az élőlénynek; sattvena—a jóság kötőereje által; vā—vagy; tamasā—a sötétség kötőereje által; vā—vagy; anuruddham—szabályozott; cetobhiḥ—a tudásszerző érzékek által; ākūtibhiḥ—a cselekvő érzékek által; ātanoti—kiterjed; niraṅkuśam—független, mint egy elefánt, amit nem irányít szigony; kuśalam—kedvező; ca—szintén; itaram—nem kedvező, bűnös cselekedetek; vā—vagy.
FORDÍTÁS
Amíg az élőlény elméjét az anyagi természet három kötőereje [a jóság, a szenvedély és a tudatlanság] szennyezi be, addig ez az elme olyan, mint egy gazdátlan, szabadjára engedett elefánt, s nem képes túllépni azon, hogy érzékeit használva jámbor és bűnös tetteket hajtson végre. Ez azt eredményezi, hogy az élőlény az anyagi világban marad, hogy élvezze és elszenvedje az anyagi cselekedetekből származó örömöket és fájdalmakat.
MAGYARÁZAT
A Caitanya-caritāmṛtában az áll, hogy a jámbor és bűnös tettek egyaránt ellentétben állnak az odaadó szolgálat elvével. Az odaadó szolgálat muktit jelent, megszabadulást az anyagi kötelékektől, a jámbor és a bűnös tettek azonban az anyagi világhoz kötnek. Ha az elmét magukkal ragadják a Védákban említett jámbor és bűnös tettek, az ember örökre tudatlanságban marad, és nem éri el az abszolút síkot. Ha a tudatot a tudatlanságból a szenvedély vagy a szenvedélyből a jóság szintjére emeljük, ez nem oldja meg a problémát. A Bhagavad-gītā (BG 14.26) kijelenti: sa guṇān samatītyaitān brahma-bhūyāya kalpate. El kell jutnunk a transzcendentális síkra, másként életünk küldetését nem teljesíthetjük.