HU/SB 5.14.1
1. VERS
- sa hovāca
- sa eṣa dehātma-mānināṁ sattvādi-guṇa-viśeṣa-vikalpita-kuśalāku-śala-samavahāra-vinirmita-vividha-dehāvalibhir viyoga-saṁyogādy-anādi-saṁsārānubhavasya dvāra-bhūtena ṣaḍ-indriya-vargeṇa tasmin durgādhvavad asugame ’dhvany āpatita īśvarasya bhagavato viṣṇor vaśa-vartinyā māyayā jīva-loko ’yaṁ yathā vaṇik-sārtho ’rtha-paraḥ sva-deha-niṣpādita-karmānubhavaḥ śmaśānavad aśivatamāyāṁ saṁsārāṭavyāṁ gato nādyāpi viphala-bahu-pratiyogehas tat-tāpopaśamanīṁ hari-guru-caraṇāravinda-madhukarānupadavīm avarundhe.
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
saḥ—az önmegvalósított bhakta (Śrī Śukadeva Gosvāmī); ha—valóban; uvāca—beszélt; saḥ—ő (a feltételekhez kötött lélek); eṣaḥ—ez; deha-ātma-māninām—azoknak, akik ostobán a testet tekintik az önvalónak; sattva-ādi—a sattva, rajaḥ és tamaḥ; guṇa—kötőerői által; viśeṣa—sajátos; vikalpita—tévesen alkot; kuśala—néha kedvező tettekkel; akuśala—néha rendkívül kedvezőtlen tettekkel; samavahāra—a kettő keverékével; vinirmita—elért; vividha—különfélék; deha-āvalibhiḥ—testek sora által; viyoga-saṁyoga-ādi—az egyik fajta test elhagyása (viyoga) és egy másik elfogadása (saṁyoga) jellemzi; anādi-saṁsāra-anubhavasya—a lélekvándorlás kezdet nélküli folyamata érzékelésének; dvāra-bhūtena—kapuként létező; ṣaṭ-indriya-vargeṇa—e hat érzék (az elme és az öt tudásszerző érzékszerv, vagyis a szem, a fül, a nyelv, az orr és a bőr) által; tasmin—azon; durga-adhva-vat—mint egy nehezen járható út; asugame—nehéz végigjárni; adhvani—egy úton az erdőben; āpatitaḥ—történt; īśvarasya—az irányítónak; bhagavataḥ—az Istenség Legfelsőbb Személyisége; viṣṇoḥ—az Úr Viṣṇunak; vaśa-vartinyā—irányítás alatt cselekedve; māyayā—az anyagi energia által; jīva-lokaḥ—feltételekhez kötött élőlény; ayam—ez; yathā—pontosan úgy; vaṇik—mint egy kereskedő; sa-arthaḥ—célja van; artha-paraḥ—aki nagyon ragaszkodik a pénzhez; sva-deha-niṣpādita—saját testével végzi el; karma—a tettek gyümölcsei; anubhavaḥ—aki tapasztalja; śmaśāna-vat aśivatamāyām—mint egy baljóslatú temető vagy temetkezési hely; saṁsāra-aṭavyām—az anyagi élet erdejébe; gataḥ—belépve; na—nem; adya api—mostanáig; viphala—sikertelen; bahu-pratiyoga—rendkívüli nehézségekkel és számtalan gyötrelemmel teli; īhaḥ—akinek cselekedetei itt, ebben az anyagi világban; tat-tāpa-upaśa-manīm—ami enyhíti az anyagi élet erdejében tapasztalt szenvedést; hari-guru-caraṇa-aravinda—az Úr és bhaktái lótuszlábához; madhukara-anupadavīm—az út követése, melyet a méhekhez hasonlóan ragaszkodó bhakták járnak; avarundhe—nyereség.
FORDÍTÁS
Parīkṣit király arról kérdezte Śukadeva Gosvāmīt, hogy mit jelképez valójában az anyagi erdő. Śukadeva Gosvāmī a következőképpen válaszolt: Kedves királyom! A kereskedők közösségéhez tartozó embert [a vaṇikot] egyedül az érdekli, hogyan tehetne szert pénzre. Néha elmegy az erdőbe, hogy értéktelen dolgokat, például fát és agyagot gyűjtsön, amit aztán jó áron elad a városban. Így megy a feltételekhez kötött lélek is mohóságában az anyagi világba, az anyagi haszon reményében. Lassanként az erdő sűrűjébe téved, s nem tudja, hogyan kerüljön ki onnan. Amikor a tiszta lélek az anyagi világba jön, az anyagi atmoszféra, amit az Úr Viṣṇu felügyeletével a külső energia teremtett, feltételekhez köti, s így a külső energia, a daivī māyā irányítása alá kerül. Egyedül, megzavarodva él az erdőben, s nem találkozhat a bhaktákkal, akik örökké az Úr szolgálatát végzik. Ha egyszer a testi felfogás eluralkodik rajta, az anyagi energia hatására és az anyagi természet kötőerői [a sattva-guṇa, a rajo-guṇa és a tamo-guṇa] ösztönzésére újabb és újabb testeket kap, egyiket a másik után. Így aztán néha a mennyei bolygókra kerül, néha a földi bolygókon él, néha pedig alsóbb bolygókra és alacsonyabb rendű fajokba veti a sors. A különféle testeknek köszönhetően örökké szenvedésben van része. E szenvedések és fájdalmak örökké keverednek — néha nagyon súlyosak, néha enyhébbek. E testi körülmények közé a feltételekhez kötött lélek az elme spekulációjának köszönhetően kerül. Elméjét és öt érzékét ismeretszerzésre használja, és ezek különféle testekhez juttatják, különféle körülmények közé helyezik. Mivel az élőlény az érzékeit a külső energia, māyā irányítása alatt használja, szenvednie kell az anyagi lét gyötrelmes körülményeitől. Valójában szabadulást keres, de általában minden igyekezete hiábavaló, noha néha nagy küzdelem árán megszabadul a szenvedéstől. Létért vívott harca miatt nem képes menedéket találni a tiszta bhaktáknál, akik olyanok, akár a méhek, akik az Úr Viṣṇu lótuszlábát szolgálják szeretettel.
MAGYARÁZAT
Ebben a versben a legfontosabb gondolat a hari-guru-caraṇa-aravinda-madhukara-anupadavīm. Ebben az anyagi világban a feltételekhez kötött lelket tévútra vezetik cselekedetei, és nagy gyötrelmek után csak néha lélegezhet fel. A feltételekhez kötött lélek igazság szerint sohasem boldog — csak a fennmaradásáért küzd. Valójában az egyetlen feladata az, hogy elfogadjon egy lelki tanítómestert, egy gurut, és rajta keresztül elfogadja az Úr lótuszlábát. Śrī Caitanya Mahāprabhu elmagyarázza: guru-kṛṣṇa-prasāde pāya bhakti-latā-bīja. Azok az emberek, akik az anyagi világ erdeiben vagy városaiban harcolnak a létükért, valójában nem élvezik az életet. Csupán különféle fájdalmakban és örömökben van részük, s általában olyan fájdalmakban, amelyek mindig baljósak. Megpróbálnak megszabadulni e szenvedéstől, ám a tudatlanságnak köszönhetően nem tudnak. A Védák azt mondják nekik: tad-vijñānārthaṁ sa gurum evābhigacchet. Amikor az élőlény a létért folytatott küzdelme során eltéved az anyagi világ erdejében, az első dolog, amit tennie kell, hogy felkeres egy hiteles gurut, aki mindig az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Viṣṇu lótuszlábát szolgálja. Ha egy kicsit is vágyik arra, hogy megszabaduljon a létért folytatott küzdelemtől, végül találnia kell egy hiteles lelki tanítómestert, és lótuszlábánál el kell fogadnia utasításait. Ha így tesz, kikerülhet a küzdelemből.
Mivel az anyagi világot a vers egy erdőhöz hasonlítja, felmerülhet az az érv, hogy a Kali-yugában a modern civilizáció színhelyei leginkább a nagyvárosok. Egy nagy város azonban éppen olyan, mint egy nagy erdő. A városi élet igazság szerint több veszélyt rejt, mint az erdei élet. Ha valaki egy ismeretlen városba téved, ahol nem várja barát, és nincs szállása, nehezebb megélnie, mint egy erdőben. Földünkön számtalan nagyváros van, és bárhová néz az ember, azt látja, hogy mindenütt napi huszonnégy órában folyik a létért vívott harc. Az emberek hetven-nyolcvan mérföldes óránkénti sebességgel száguldoznak autóikon, örökké jönnek és mennek — ezek a létért folytatott hatalmas küzdelem díszletei. Kora hajnalban kell kelniük, aztán gyilkos iramban kell vezetniük az autóikat. Bármikor baleset érheti őket, és örökké nagyon kell vigyázniuk. Az élőlény az autójában ülve örökké aggódik, és küszködése a legkevésbé sem jár szerencsével. Nemcsak az emberi lények, de más fajok, például a macskák és a kutyák is minden erejükkel, éjjel és nappal a fennmaradásukért harcolnak. A létért vívott küzdelem véget nem érően folytatódik, és a feltételekhez kötött lélek egyik helyzetből a másikba kerül. Egy darabig csecsemőként él, aztán kisgyerek lesz, kisgyerekből ifjúvá serdül, ifjúból felnőtt ember lesz, azután megöregszik. Végül pedig, amikor a test nem működik tovább, el kell fogadnia egy újabb testet, egy másik fajban. A test elhagyását halálnak nevezzük, a másik test elfogadását pedig születésnek. Az emberi forma lehetőséget nyújt arra, hogy menedéket keressünk egy hiteles lelki tanítómesternél, és rajta keresztül a Legfelsőbb Úrnál. Ezt a Kṛṣṇa-tudatos mozgalmat azért kezdtük el, hogy az emberi társadalom tagjai, akiket az ostoba vezetők félrevezettek, valamennyien lehetőséget kapjanak erre. Senki sem tud megszabadulni a gyötrelmekkel teli létért folytatott küzdelemtől anélkül, hogy elfogadná az Úr tiszta bhaktáját. Bármilyen helyzetbe kerülünk, anyagi erőfeszítéseink folytatódnak, és valójában senki sem képes abbahagyni a fennmaradásáért folytatott harcot. Az egyetlen menedék a hiteles lelki tanítómester lótuszlába, és rajta keresztül az Úr lótuszlába.