HU/SB 5.14.12


Õ Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada


12. VERS

sa yadā dugdha-pūrva-sukṛtas tadā kāraskara-kākatuṇḍādy-apuṇya-druma-latā-viṣoda-pānavad ubhayārtha-śūnya-draviṇān jīvan-mṛtān svayaṁ jīvan-mriyamāṇa upadhāvati.


SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS

saḥ—az a feltételekhez kötött lélek; yadā—amikor; dugdha—kimerült; pūrva—előző; sukṛtaḥ—jámbor tettek; tadā—akkor; kāraskara-kākatuṇḍa-ādi—kāraskarának, kākatuṇḍának stb. nevezett; apuṇya-druma-latā—tisztátlan fák és kúszónövények; viṣa-uda-pāna-vat—mint a mérgező vízzel teli kutak; ubhaya-artha-śūnya—ami nem okoz boldogságot sem ebben az életben, sem a következőben; draviṇān—akiknek van vagyonuk; jīvat-mṛtān—akik halottak, bár látszólag élnek; svayam—ő maga; jīvat—él; mriyamāṇaḥ—halott lévén; upadhāvati—hozzá fordul az anyagi nyereség reményében.


FORDÍTÁS

Előző életeinek jámbor tettei következtében a feltételekhez kötött lélek jó anyagi lehetőségeket kap ebben az életében, amikor azonban ezek véget érnek, vagyonánál és gazdagságánál keres menedéket, ami nem segít neki sem ebben az életében, sem a következőben. Így aztán az élő halottakhoz fordul, akik rendelkeznek ezekkel a dolgokkal. Az ilyen emberek a tisztátalan fákhoz és növényekhez, illetve a mérgező kutakhoz hasonlítanak.


MAGYARÁZAT

A korábbi jámbor cselekedetek révén szerzett gazdagságot és vagyont nem szabad helytelenül az érzékkielégítésre használni. Aki érzékkielégítésre használja őket, az olyan, mintha egy mérgező fa gyümölcsét élvezné. Az ilyen tettek semmiképpen nem segítik a feltételekhez kötött lelket sem ebben az életében, sem a következőben. Ha azonban valaki egy megfelelő lelki tanítómester irányítása alatt a tulajdonát az Úr szolgálatába állítja, boldog lehet mind ebben, mind a következő életében. De ha ezt nem teszi, azzal a tiltott almába harap, s el kell hagynia a Paradicsomot. Az Úr Śrī Kṛṣṇa ezért azt tanácsolja, hogy adjuk Neki minden tulajdonunkat.

yat karoṣi yad aśnāsi
yaj juhoṣi dadāsi yat
yat tapasyasi kaunteya
tat kuruṣva mad-arpaṇam

„Ó, Kuntī fia, ajánld fel Nekem mindazt, amit cselekszel, eszel, felajánlasz vagy elajándékozol, valamennyi vezekléseddel együtt!” (BG 9.27) Az anyagi javakat, melyekre korábbi jámbor cselekedetei révén tett szert, az ember teljes mértékben a saját áldására használhatja ebben az életében és a következőben, ha Kṛṣṇa-tudatú. Nem szabad arra törekednünk, hogy több legyen a birtokunkban, mint ami a puszta megélhetésünkhöz elegendő. Ha valaki többet kap a szükségesnél, a felesleget az Úr szolgálatában kell felhasználnia. Ez a feltételekhez kötött lelket, a világot és Kṛṣṇát egyaránt boldoggá teszi majd, s ez az élet célja.