HU/SB 5.18.10
10. VERS
- māgāra-dārātmaja-vitta-bandhuṣu
- saṅgo yadi syād bhagavat-priyeṣu naḥ
- yaḥ prāṇa-vṛttyā parituṣṭa ātmavān
- siddhyaty adūrān na tathendriya-priyaḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
mā—nem; agāra—ház; dāra—feleség; ātma-ja—gyerekek; vitta—bankszámla; bandhuṣu—barátok és rokonok között; saṅgaḥ—társulás vagy ragaszkodás; yadi—ha; syāt—kell, hogy legyen; bhagavat-priyeṣu—olyan személyek között, akiknek nagyon kedves az Istenség Legfelsőbb Személyisége; naḥ—nekünk; yaḥ—bárki, aki; prāṇa-vṛttyā—a puszta életszükségletekkel; parituṣṭaḥ—elégedett; ātma-vān—aki szabályozza az elméjét és megvalósította önmagát; siddhyati—sikeressé válik; adūrāt—nagyon hamar; na—nem; tathā—annyira; indriya-priyaḥ—aki ragaszkodik az érzékkielégítéshez.
FORDÍTÁS
Kedves Uram! Imádkozunk, hogy sohase ragaszkodjunk a családi élet börtönéhez, az otthonhoz, a feleséghez, a gyermekekhez, a barátokhoz, a bankszámlához, a rokonokhoz és így tovább. Ha ragaszkodunk valamihez, hadd ragaszkodjunk a bhaktákhoz, akiknek Kṛṣṇa az egyetlen kedves barátja. Aki valóban megvalósította önvalóját, és uralkodik az elméje fölött, az tökéletesen elégedett, ha csupán annyit kap, amennyi léte fenntartásához szükséges, és nem törekszik az érzékei kielégítésére. Az ilyen ember gyorsan fejlődik a Kṛṣṇa-tudatban, míg mások számára, akik túlságosan ragaszkodnak az anyagiakhoz, nagyon nehéz a fejlődés.
MAGYARÁZAT
Amikor Śrī Kṛṣṇa Caitanya Mahāprabhut megkérték, beszéljen a vaiṣṇava, a Kṛṣṇa-tudatú ember kötelességéről, így szólt: asat-saṅga-tyāga, —— ei vaiṣṇava-ācāra. A vaiṣṇava első dolga, hogy feladja az olyan emberek társaságát, akik nem Kṛṣṇa bhaktái, és akik túlságosan ragaszkodnak az anyagi dolgokhoz — a feleséghez, a gyermekekhez, a bankszámlához és így tovább. Prahlāda Mahārāja is azért imádkozik az Istenség Személyiségéhez, hogy elkerülje az abhakták társaságát, akik a materialista életmódhoz ragaszkodnak. Ha ragaszkodnia kell valakihez, akkor imádkozik, hogy csak a bhaktákhoz ragaszkodjon.
Egy bhakta nem akarja fölöslegesen szaporítani érzékei követeléseit az érzékkielégítésre. Természetesen amíg az ember az anyagi világban van, elkerülhetetlen, hogy anyagi testtel rendelkezzen, és ezt a testet fenn kell tartania, hogy odaadó szolgálatot végezhessen vele. Ez a kṛṣṇa-prasāda fogyasztásával rendkívül könnyű. Kṛṣṇa azt mondja a Bhagavad-gītāban (BG 9.26):
- patraṁ puṣpaṁ phalaṁ toyaṁ
- yo me bhaktyā prayacchati
- tad ahaṁ bhakty-upahṛtam
- aśnāmi prayatātmanaḥ
„Ha valaki szeretettel és odaadással áldoz Nekem egy levelet, egy virágot, egy gyümölcsöt vagy egy kevés vizet, Én elfogadom azt.” Miért kellene csupán a nyelv kielégítése végett fölöslegesen ennél többet ennie az embernek? A bhaktáknak a lehető legegyszerűbben kell étkezniük, másképp csak egyre nő az anyagi dolgokhoz való ragaszkodásuk, s mivel az érzékek nagyon erősek, hamarosan még több és több anyagi élvezetre vágynak majd. Ilyenkor az ember abbahagyja valódi kötelessége végzését, azaz nem fejlődik a Kṛṣṇa-tudatban.