HU/SB 5.18.23


Õ Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada


23. VERS

sa tvaṁ mamāpy acyuta śīrṣṇi vanditaṁ
karāmbujaṁ yat tvad-adhāyi sātvatām
bibharṣi māṁ lakṣma vareṇya māyayā
ka īśvarasyehitam ūhituṁ vibhur iti


SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS

saḥ—az; tvam—Te; mama—nekem; api—is; acyuta—ó, csalhatatlan; śīrṣṇi—a fejen; vanditam—imádott; kara-ambujam—lótuszkezed; yat—amely; tvat—Általad; adhāyi—helyezed; sātvatām—a bhakták fejére; bibharṣi—fenntartod; mām—engem; lakṣma—jelként a mellkasodon; vareṇya—ó, imádatra méltó; māyayā—megtévesztéssel; kaḥ—ki; īśvarasya—a leghatalmasabb irányítónak; īhitam—a vágyak; ūhitum—megérteni észérvekre hallgatva; vibhuḥ—képes; iti—így.


FORDÍTÁS

Ó, csalhatatlan! Lótusztenyered a forrása minden áldásnak, ezért tiszta bhaktáid imádják tenyeredet, melyet végtelen kegyedből a fejükre helyezel. Ó, bárcsak én is fejemen érezhetném kezedet, hiszen bár a mellkasodon viseled jeleimet, az arany csíkokat, ez a megtiszteltetés csupán hamis tekintélyt jelent számomra. Valódi kegyedet bhaktáidnak, s nem nekem adod    —    igaz ugyan, hogy Te vagy a legfelsőbb abszolút irányító, és senki sem fürkészheti ki szándékaidat.


MAGYARÁZAT

A śāstrák sok helyen írják az Istenség Legfelsőbb Személyiségéről, hogy szívesebben nyújtja kegyét bhaktáinak, mint feleségének, aki mindig a mellkasán nyugszik. A Śrīmad-Bhāgavatam (SB 11.14.15) kijelenti:

na tathā me priyatama
ātma-yonir na śaṅkaraḥ
na ca saṅkarṣaṇo na śrīr
naivātmā ca yathā bhavān

Kṛṣṇa egyértelműen azt mondja, hogy a bhakták kedvesebbek számára, mint az Úr Brahmā, az Úr Śiva, az Úr Saṅkarṣaṇa (a teremtés eredeti oka), a szerencse istennője vagy Ő saját Maga. Egy másik helyen a Śrīmad-Bhāgavatamban (SB 10.9.20) Śukadeva Gosvāmī így szól:

nemam viriñco na bhavo
na śrīr apy aṅga saṁśrayā
prasādaṁ lebhire gopī
yat tat prāpa vimuktidāt

A Legfelsőbb Úr, aki bárkit megajándékozhat a felszabadulással, nagyobb keggyel áldotta meg a gopīkat, mint az Úr Brahmāt, az Úr Śivát vagy akár a szerencse istennőjét, aki a felesége, és aki a Śrīvatsa jel formájában örökké kapcsolatban áll a testével. A Śrīmad-Bhāgavatam (SB 10.47.60) ezenkívül elmondja:

nāyaṁ śriyo ’ṅga u nitānta-rateḥ prasādaḥ
svar-yoṣitāṁ nalina-gandha-rucāṁ kuto ’nyāḥ
rāsotsave ’sya bhuja-daṇḍa-gṛhīta-kaṇṭha-
labdhāśiṣāṁ ya udagād vraja-sundarīṇām

„A gopīk olyan áldásokat kaptak az Úrtól, amit sem Lakṣmīdevī, sem a mennyei bolygók leggyönyörűbb táncosai nem nyerhettek el. A rāsa táncban az Úr úgy adta kegyét a legszerencsésebb gopīknak, hogy karját a vállukra helyezte, és mindegyikükkel külön-külön táncolt. Senki sem hasonlítható a gopīkhoz, akik elnyerték az Úr indokolatlan kegyét.”

A Caitanya-caritāmṛtában az áll, hogy senki sem kaphatja meg az Istenség Legfelsőbb Személyiségének valódi kegyét, ha nem követi a gopīk nyomdokait. Még a szerencse istennője sem kaphatta meg ugyanazt a kegyet, mint a gopīk, noha sok-sok éven át szigorú lemondásokat és vezekléseket végzett. Az Úr Śrī Caitanya Mahāprabhu megvitatja ezt a kérdést Vyeṅkaṭa Bhaṭṭával a Caitanya-caritāmṛtában (Madhya 9.111-131): „Az Úr a következő kérdést tette fel Vyeṅkaṭa Bhaṭṭának: »A te imádott szerencseistennőd, Lakṣmī sohasem hagyja el Nārāyaṇa mellkasát, és kétségtelenül ő a legerényesebb nő a teremtésben. Az Én Uram azonban az Úr Śrī Kṛṣṇa, egy tehénpásztorfiú, aki a teheneket legelteti. Miért van az, hogy Lakṣmī, a hűséges feleség, az Én Urammal akar találkozni? Csak azért, hogy Kṛṣṇával lehessen, lemondott a Vaikuṇṭha minden transzcendentális boldogságáról, és hosszú-hosszú időre fogadalmakat tett, betartotta a szabályozó elveket, és végtelen sok lemondást végzett.«”

„Vyeṅkaṭa Bhaṭṭa így válaszolt: »Az Úr Kṛṣṇa és az Úr Nārāyaṇa egy és ugyanaz, ám Kṛṣṇa kedvtelései sokkal élvezetesebbek játékos természetük miatt, és nagy örömet okoznak Kṛṣṇa śaktijainak. Kṛṣṇa és Nārāyaṇa egy és ugyanaz a személyiség, ezért Lakṣmī azzal, hogy Kṛṣṇával találkozott, nem szegte meg hűséges fogadalmát. Csupán jó mulatság volt, hogy a szerencse istennője az Úr Kṛṣṇával akart lenni. A szerencse istennője azt gondolta, hogy nem szegné meg erényességre tett fogadalmát, ha Kṛṣṇával lenne kapcsolata, sőt ha Kṛṣṇával élvezhetné még a rāsa táncot is. Mi rossz van abban, hogy Kṛṣṇával akarta jól érezni magát? Miért tréfálsz ezzel?« ”

„Az Úr Caitanya Mahāprabhu válaszolt: »Tudom, hogy a szerencse istennője feddhetetlen, mégsem tudott részt venni a rāsa táncban. A kinyilatkoztatott írásokból jól tudjuk ezt. A védikus tudás szaktekintélyei találkoztak az Úr Rāmacandrával Daṇḍakāraṇyában, s lemondásaiknak és vezekléseiknek köszönhetően ott lehettek a rāsa táncban. Meg tudod nekem mondani, hogy a szerencse istennője, Lakṣmī miért nem kapta meg ezt a lehetőséget?«”

„Vyeṅkaṭa Bhaṭṭa erre a következőt válaszolta: »Ennek a misztériumát és nem vagyok képes megérteni    —    csak egy egyszerű földi halandó vagyok. Intelligenciám korlátolt, és mindig megzavar valami. Hogyan érthetném meg a Legfelsőbb Úr kedvteléseit, melyek mélyebbek, mint sok millió óceán együtt?«”

„Az Úr Caitanya válaszolt: »Az Úr Kṛṣṇának van egy sajátos jellemzője: mindenki szívét elrabolja szerelmének ízével. Vrajaloka vagy Goloka Vṛndāvana bolygó lakóinak nyomdokait követve az ember elnyerheti Śrī Kṛṣṇa lótuszlábának menedékét. E bolygó lakói azonban nem tudják, hogy az Úr Kṛṣṇa az Istenség Legfelsőbb Személyisége. Vṛndāvana népe, például Nanda Mahārāja, Yaśodādevī és a gopīk nem tudnak arról, hogy Kṛṣṇa a Legfelsőbb Úr, és úgy bánnak Vele, mint szeretett kisfiukkal vagy kedvesükkel. Yaśodā mama a fiának tekinti, és néha a mozsárhoz kötözi. Kṛṣṇa tehénpásztorfiú barátai azt gondolják Róla, hogy egy közönséges fiú, és a vállára ülnek. Goloka Vṛndāvanában senkinek sincs más vágya, mint hogy Kṛṣṇát szeresse.”

Ebből következik, hogy senki sem társulhat Kṛṣṇával, ha nem nyeri el Vrajabhūmi lakóinak teljes kegyét. Aki tehát azt akarja, hogy Maga Kṛṣṇa szabadítsa fel, annak szolgálnia kell Vṛndāvana népét, az Úr tiszta bhaktáit.