HU/SB 5.5.30
30. VERS
- tatra tatra pura-grāmākara-kheṭa-vāṭa-kharvaṭa-śibira-vraja-ghoṣa-sārtha-giri-vanāśramādiṣv anupatham avanicarāpasadaiḥ paribhūyamāno makṣikābhir iva vana-gajas tarjana-tāḍanāvamehana-ṣṭhīvana-grāva-śakṛd-rajaḥ-prakṣepa-pūti-vāta-duruktais tad avigaṇayann evāsat-saṁsthāna etasmin dehopalakṣaṇe sad-apadeśa ubhayānubhava-svarūpeṇa sva-mahimāvasthānenāsamāropitāhaṁ-mamābhimānatvād avikhaṇḍita-manāḥ pṛthivīm eka-caraḥ paribabhrāma.
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
tatra tatra—mindenütt; pura—városok; grāma—falvak; ākara—bányák; kheṭa—szántóföldek; vāṭa—kertek; kharvaṭa—falvak a völgyekben; śibira—katonai táborok; vraja—tehénistállók; ghoṣa—a tehenészek szállása; sārtha—a zarándokok pihenőhelye; giri—hegyek; vana—erdők; āśrama—a remeték lakhelyein; ādiṣu—és így tovább; anupatham—ahogy keresztülhaladt; avanicara-apasadaiḥ—nemkívánatos elemek, gonosz emberek; paribhūyamānaḥ—körbevették; makṣikābhiḥ—legyek; iva—mint; vana-gajaḥ—egy elefánt az erdőből; tarja—megijesztve; tāḍana—verni; avamehana—levizelték a testét; ṣṭhīvana—leköpték a testét; grāva-śakṛt—kövek és ürülék; rajaḥ—por; prakṣepa—dobálták; pūti-vāta—rászellentettek a testére; duruktaiḥ—és durva szavakkal; tat—az; avigaṇayan—ügyet sem vetve rá; eva—így; asat-saṁsthāne—olyan hely, ami egy úriember számára nem megfelelő; etasmin—ebben; deha-upalakṣaṇe—az anyagi test formájában; sat-apadeśe—valódinak nevezett; ubhaya-anubhava-svarūpeṇa—a test és a lélek megfelelő helyzetének megértésével; sva-mahima—saját dicsőségében; avasthānena—lévén; asamāropita-aham-mama-abhimānatvāt—abból származik, hogy nem fogadja el az „én és enyém” tévfelfogást; avikhaṇḍita-manāḥ—az elméje nem zavart; pṛthivīm—az egész világon; eka-caraḥ—egyedül; paribabhrāma—vándorolt.
FORDÍTÁS
Ṛṣabhadeva vándorútja során városok, falvak, bányák, vidéki tájak, völgyek, kertek, katonai táborok, tehénistállók, tehenészek hajlékai, vándorok menedékhelyei, hegyek, erdők és remetelakok mellett haladt el. Bárhová ment, rosszindulatú emberek vették körbe, ahogyan a legyek rajzanak az erdőből jövő elefánt teste körül. Ijesztgették, megütötték, levizelték és leköpték. Néha kövekkel, ürülékkel és földdel dobálták meg, néha pedig bűzös levegőt szellentettek előtte. Örökké csúfolták és bántották, Ő azonban nem törődött semmivel, mert tudta, hogy a testnek úgyis ez a vége. Lelki szinten állt, és lelki dicsőségében ügyet sem vetett az anyagi bántalmazásokra. Teljesen megértette, hogy az anyag és a lélek különbözik egymástól, és nem testi felfogásban élt. Így járta magányosan a világot, és sohasem lett dühös senki emberfiára.
MAGYARÁZAT
Narottama dāsa Ṭhākura így ír: deha-smṛti nāhi yāra, saṁsāra bandhana kāhāṅ tāra. Amikor valaki tökéletesen megérti, hogy az anyagi test és a világ ideiglenesek, akkor nem törődik többé a test fájdalmával és örömeivel. Śrī Kṛṣṇa azt tanácsolja a Bhagavad-gītāban (BG 2.14):
- mātrā-sparśās tu kaunteya
- śītoṣṇa-sukha-duḥkha-dāḥ
- āgamāpāyino ’nityās
- tāṁs titikṣasva bhārata
„Ó, Kuntī fia! A boldogság és boldogtalanság ideiglenes megjelenése és eltűnése olyan, mint a tél és a nyár kezdete és elmúlása. Ó, Bharata sarja, ezek csak érzékfelfogásból erednek, s az embernek meg kell tanulnia eltűrnie őket, anélkül hogy zavarnák őt.”
Ṛṣabhadevával kapcsolatban már elmondtuk: idaṁ śarīraṁ mama durvibhāvyam. Teste egyáltalán nem anyagi test volt, ezért eltűrt minden gyötrelmet, amit a rosszindulatú emberek okoztak Neki. Még azt is képes volt elviselni, amikor az emberek ürülékkel és földdel dobálták vagy megütötték. Teste transzcendentális volt, ezért egyáltalán nem szenvedett a fájdalomtól. Örökké lelki gyönyört érzett. A Bhagavad-gītā (BG 18.61) leírja:
- īśvaraḥ sarva-bhūtānāṁ
- hṛd-deśe ’rjuna tiṣṭhati
- bhrāmayan sarva-bhūtāni
- yantrārūḍhāni māyayā
„Ó, Arjuna, a Legfelsőbb Úr mindenki szívében jelen van. Ő irányítja az élőlények vándorútját, akik az anyagi energia szekerén ülnek.”
Mivel az Úr mindenki szívében jelen van, ott lakozik a kutyák és disznók szívében is. S ha a disznók és a kutyák anyagi testükben szennyes helyen élnek, nem szabad azt gondolnunk, hogy az Istenség Legfelsőbb Személyisége Paramātmāként szintén piszkos helyen él. Bár az Úr Ṛṣabhadevával a világ gonoszai rosszul bántak, ez egyáltalán nem volt Rá hatással. Éppen ezért a vers kijelenti: sva-mahima-avasthānena, „saját dicsőségében létezett”. Sohasem szomorította el, hogy — ahogyan a versből megtudhatjuk — örökké bántották.