HU/SB 6.16.51
51. VERS
- ahaṁ vai sarva-bhūtāni
- bhūtātmā bhūta-bhāvanaḥ
- śabda-brahma paraṁ brahma
- mamobhe śāśvatī tanū
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
aham—én; vai—valójában; sarva-bhūtāni—az élőlények különféle formáiba kiterjedve; bhūta-ātmā—minden élőlény Felsőlelke (legfelsőbb irányítójuk és élvezőjük); bhūta-bhāvanaḥ—minden élőlény megnyilvánulásának oka; śabda-brahma—a transzcendentális hangvibráció (a Hare Kṛṣṇa mantra); param brahma—a Legfelsőbb Abszolút Igazság; mama—Enyém; ubhe—mindkettő (a hang formája és a lelki azonosság formája); śāśvatī—örök; tanū—két test.
FORDÍTÁS
Minden élőlény — legyen mozgó vagy mozdulatlan — az Én kiterjedésem, és különáll Tőlem. Én vagyok a Felsőlelke valamennyi élőlénynek, akik azért léteznek, mert Én megnyilvánítom őket. Én vagyok a transzcendentális hangvibráció, az oṁkāra és a Hare Kṛṣṇa Hare Rāma formája, s Én vagyok a Legfelsőbb Abszolút Igazság. Ez a két formám, a transzcendentális hang és a mūrti örökké gyönyörteli, lelki formája örök formáim, s nem anyagiak.
MAGYARÁZAT
Citraketut Nārada és Aṅgirā tanították az odaadó szolgálat tudományára. Citraketu most odaadó szolgálatának köszönhetően megpillanthatta az Istenség Legfelsőbb Személyiségét. Az odaadó szolgálat végzésével az ember lépésről lépésre fejlődik, és amikor eljut az Isten iránti szeretet síkjára (premā pumartho mahān), akkor minden pillanatban látja a Legfelsőbb Urat. Ahogyan a Bhagavad-gītā elmondja, ha az ember a nap huszonnégy órájában a lelki tanítómester utasításainak megfelelően mindig odaadó szolgálatot végez (teṣāṁ satata-yuktānāṁ bhajatāṁ prīti-pūrvakam (BG 10.10)), akkor az odaadó szolgálat egyre nagyobb örömet okoz majd neki. Ekkor az Istenség Legfelsőbb Személyisége, aki mindenki szívének mélyén jelen van, beszélni kezd a bhaktához (dadāmi buddhi-yogaṁ taṁ yena mām upayānti te). Citraketu Mahārāját először két guruja, Aṅgirā és Nārada tanította, s az ő utasításaikat követve most eljutott arra a szintre, hogy saját szemével láthatta a Legfelsőbb Urat, aki ezért most a tudás lényegéről oktatja őt.
A tudás lényege az, hogy kétféle vastu, azaz szubsztancia van. Az egyik valódi, míg a másikat amiatt, hogy illuzórikus, azaz ideiglenes, néha valótlannak nevezik. Az embernek el kell gondolkoznia ezen a kétfajta léten. A valódi tattvát, a valódi igazságot Brahman, Paramātmā és Bhagavān alkotja. A Śrīmad-Bhāgavatam (SB 1.2.11) így ír:
- vadanti tat tattva-vidas
- tattvaṁ yaj jñānam advayam
- brahmeti paramātmeti
- bhagavān iti śabdyate
„A bölcs transzcendentalisták, akik ismerik az Abszolút Igazságot, e kettősségtől mentes szubsztanciát Brahmannak, Paramātmānak vagy Bhagavānnak hívják.” Az Abszolút Igazság örökké három arculatban létezik, ezért a Brahman, a Paramātmā és a Bhagavān együttesen alkotják a szubsztanciát.
A nem-szubsztancia kiáradásainak két kategóriája van: a cselekedetek és a tiltott cselekedetek (karma és vikarma). A karma a jámbor életre vagy azokra az anyagi cselekedetekre utal, amelyeket az ember nappal hajt végre, valamint azokra az elmebeli cselekedetekre, amelyeket éjszaka, álmában végez. Ezek többé-kevésbé kívánatos cselekedetek. A vikarma azonban az illuzórikus tettekre utal, amelyek olyanok, mint a lidércfény. Az ilyen tetteknek semmi értelmük. A modern tudósok például úgy képzelik, hogy a kémiai anyagok vegyítésével életet tudnak előállítani, s egyre azon igyekeznek, hogy szerte a világon bebizonyítsák ezt laboratóriumaikban, noha a történelem folyamán még senki sem volt képes arra, hogy az anyagok vegyítésével létrehozza az élet szubsztanciáját. Az ilyen cselekedeteket vikarmának hívják.
Valójában minden anyagi cselekedet illuzórikus, és az illúzióban elért fejlődés nem több puszta idővesztegetésnél. Ezeket az illuzórikus tetteket akāryának nevezik. Az embernek ezekről a cselekedetekről az Istenség Legfelsőbb Személyisége utasításaiból kell tanulnia. A Bhagavad-gītā (BG 4.1) kijelenti:
- karmaṇo hy api boddhavyaṁ
- boddhavyaṁ ca vikarmaṇaḥ
- akarmaṇaś ca boddhavyaṁ
- gahanā karmaṇo gatiḥ
„A cselekvés bonyolult szövevényeit nagyon nehéz megérteni. Jól kell tudni ezért, hogy mi a tett, mi a tiltott tett, és mi a tétlenség.” Ezekről közvetlenül az Istenség Legfelsőbb Személyiségétől kell tanulnunk, aki Anantadevaként tanítja Citraketu királyt, mert a király azzal, hogy követte Nārada és Aṅgirā utasításait, fejlett szintet ért el az odaadó szolgálatban.
Ahaṁ vai sarva-bhūtāni, olvashatjuk a versben: az Úr minden (sarva-bhūtāni), beleértve az élőlényeket és az anyagi vagy fizikai elemeket is. Az Úr a Bhagavad-gītāban (BG 7.4-5) így szól:
- bhūmir āpo ’nalo vāyuḥ
- khaṁ mano buddhir eva ca
- ahaṅkāra itīyaṁ me
- bhinnā prakṛtir aṣṭadhā
- apareyam itas tv anyāṁ
- prakṛtiṁ viddhi me parām
- jīva-bhūtāṁ mahā-bāho
- yayedaṁ dhāryate jagat
„Föld, tűz, víz, levegő, éter, elme, értelem és hamis ego — e nyolc együtt képezi az Én különálló anyagi energiáimat. Ó, erős karú Arjuna, ezeken kívül van egy másik, felsőbbrendű energiám is, az élőlények, akik kihasználják az anyagi, alsóbbrendű természet forrásait.” Az élőlény igyekszik uralkodni az anyagi vagy fizikai elemeken, de mind a fizikai elemek, mind a lélekszikra az Istenség Legfelsőbb Személyiségéből áradó energia. Az Úr ezért azt mondja: ahaṁ vai sarva-bhūtāni. „Én vagyok minden.” Ahogyan a hő és a fény árad a tűzből, úgy árad ez a két energia — a fizikai elemek és az élőlények — a Legfelsőbb Úrból. Ezért mondja az Úr, hogy ahaṁ vai sarva-bhūtāni: „Én terjesztem ki a fizikai és lelki kategóriákat.”
Az Úr Felsőlélekként irányítja az élőlényeket, akiket a fizikai atmoszféra feltételekhez köt, ezért bhūtātmā bhūta-bhāvanaḥ-nak nevezik. Ő adja meg az élőlénynek azt az értelmet, amellyel javíthat helyzetén, hogy aztán hazatérhessen, vissza Istenhez, vagy ha nem akar visszamenni Istenhez, megadja neki az értelmet, hogy jobb anyagi pozícióba kerülhessen. Ezt Maga az Úr erősíti meg a Bhagavad-gītāban (BG 15.15). Sarvasya cāhaṁ hṛdi sanniviṣṭo mattaḥ smṛtir jñānam apohanaṁ ca: „Én jelen vagyok mindenki szívében, és Tőlem jön az emlékezet, a tudás és a feledékenység.” Az Úr adja meg belülről az élőlénynek azt az értelmet, amellyel cselekszik. Ezért mondta az előző vers, hogy a mi törekvéseink csak az Istenség Legfelsőbb Személyisége törekvései után kezdődnek el. Nem törekedhetünk semmire és nem idézhetünk elő semmit sem függetlenül. Ezért mondják, hogy az Úr bhūta-bhāvanaḥ.
Egy másik különleges információ, melyet ez a vers átad, az, hogy a śabda-brahma szintén a Legfelsőbb Úr formája. Arjuna az Úr Kṛṣṇát örök, gyönyörteli formájában paraṁ brahmaként fogadta el. Az élőlény feltételekhez kötött állapotában illuzórikus dolgokat tekint valóságosnak. Ezt māyānak vagy avidyānak, tudatlanságnak nevezik. A védikus tudomány szerint ezért az embernek bhaktává kell válnia, s aztán különbséget kell tennie az avidyā és a vidyā között. E kettőről az Īśopaniṣad beszél részletesen. Amikor valaki valóban a vidyā szintjén áll, személyes megértésre tehet szert az Istenség Személyiségéről különféle formáiban, például az Úr Rāmaként, az Úr Kṛṣṇaként és Saṅkarṣaṇaként. A védikus tudományról azt mondják, hogy a Legfelsőbb Úr lélegzete, s a cselekedetek a védikus tudomány alapján kezdődnek el. Ezért mondja az Úr, hogy amikor Ő törekszik valamire vagy lélegzik, létrejönnek az anyagi univerzumok, és fokozatosan kifejlődnek a különféle tevékenységek. A Bhagavad-gītāban kijelenti: praṇavaḥ sarva-vedeṣu. „Én vagyok az oṁ szótag minden védikus mantrában.” A védikus tudomány a transzcendentális praṇava hangvibrációval, az oṁkārával kezdődik. Ugyanez a transzcendentális hang a Hare Kṛṣṇa, Hare Kṛṣṇa, Kṛṣṇa Kṛṣṇa, Hare Hare / Hare Rāma, Hare Rāma, Rāma Rāma, Hare Hare is. Abhinnatvān nāma-nāminoḥ: nincs különbség az Úr szent neve és Maga az Úr között.