HU/SB 6.5.17
17. VERS
- pañca-viṁśati-tattvānāṁ
- puruṣo ’dbhuta-darpaṇaḥ
- adhyātmam abudhasyeha
- kim asat-karmabhir bhavet
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
pañca-viṁśati—huszonöt; tattvānām—az elemeknek; puruṣaḥ—az Istenség Legfelsőbb Személyisége; adbhuta-darpaṇaḥ—a csodálatos megnyilvánító; adhyātmam—minden ok és hatás felülvigyázója; abudhasya—annak, aki nem ismeri; iha—ebben a világban; kim asat-karmabhiḥ bhavet—mi haszna lehet annak, hogy ideiglenes gyümölcsöző tetteket végez.
FORDÍTÁS
[Nārada Muni beszélt arról, hogy van ott egy ház, ami huszonöt elemből épült fel. A Haryaśvák megértették ezt az analógiát is.] A Legfelsőbb Úr a huszonöt elem kútfeje, s mint Legfelsőbb Lény, mint az ok és okozat irányítója megnyilvánítja ezeket. Mit nyer az, aki ezt a Legfelsőbb Személyt nem ismerve ideiglenes gyümölcsöző tetteket végez?
MAGYARÁZAT
A filozófusok és a tudósok kutatásokat végeznek, hogy megtalálják az eredeti okot. Ezt azonban tudományosan kellene tenniük, nem pedig szeszélyeikre vagy fantasztikus elméletekre hallgatva. Az eredeti ok tudományát számos védikus írás magyarázza. Athāto brahma jijñāsā / janmādy asya yataḥ. A Vedānta-sūtra elmondja, hogy az embernek tudakozódnia kell a Legfelsőbb Lélek felől. Ezt az érdeklődést a Legfelsőbbre vonatkozóan brahma-jijñāsānak nevezik. Az Abszolút Igazságot, a tattvát a Śrīmad-Bhāgavatam (SB 1.2.11) határozza meg:
- vadanti tat tattva-vidas
- tattvaṁ yaj jñānam advayam
- brahmeti paramātmeti
- bhagavān iti śabdyate
„A bölcs transzcendentalisták, akik ismerik az Abszolút Igazságot, e kettősségtől mentes szubsztanciát Brahmannak, Paramātmānak és Bhagavānnak hívják.” Az Abszolút Igazság a kezdők számára személytelen Brahmannak, a fejlett misztikus yogīk számára pedig Paramātmānak, a Felsőléleknek tűnik, ám a még náluk is fejlettebb bhakták az Abszolút Igazságot a Legfelsőbb Úrként, Viṣṇuként értik meg.
Ez az anyagi, kozmikus megnyilvánulás az Úr Kṛṣṇa, vagyis az Úr Viṣṇu energiájának kiterjedése.
- eka-deśa-sthitasyāgner
- jyotsnā vistāriṇī yathā
- parasya brahmaṇaḥ śaktis
- tathedam akhilaṁ jagat
„Mindaz, amit ebben a világban látunk, az Istenség Legfelsőbb Személyisége különféle energiáinak kiterjedése, aki olyan, mint a tűz, ami messzire sugározza fényét, noha egy helyben marad.” (Viṣṇu Purāṇa) Az egész kozmikus megnyilvánulás a Legfelsőbb Úr kiterjedése. Ha tehát valaki nem kutat a legfelsőbb ok után, hanem ehelyett helytelenül haszontalan, átmeneti tettekbe merül, mi értelme, hogy fontos tudósként vagy filozófusként elismerést követel? Mit ér annak az embernek a tudományos és filozófiai kutatása, aki nem ismeri a végső okot?
A puruṣát, az eredeti személyt — Bhagavānt, Viṣṇut — kizárólag az odaadó szolgálat révén lehet megérteni. Bhaktyā mām abhijānāti yāvān yaś cāsmi tattvataḥ (BG 18.55): egyedül az odaadó szolgálat segítségével értheti meg az ember a Legfelsőbb Személyt, aki minden mögött jelen van. Meg kell próbálnunk megérteni: az anyagi elemek az Úr elkülönült, alacsonyabb rendű energiájához tartoznak, az élőlény pedig az Úr lelki energiája. Mindaz, amit tapasztalunk, beleértve az anyagot és a szellemi lelket, az életerőt, nem más, mint az Úr Viṣṇu két energiájának, az alacsonyabb rendű és a felsőbbrendű energiának a kombinációja. Komolyan tanulmányoznunk kell a teremtésre, a fenntartásra és a megsemmisülésre vonatkozó tényeket, valamint azt az örök helyet, ahonnan nem kell visszatérnünk (yad gatvā na nivartante (BG 15.6)). Az emberi társadalomnak ezt kellene tanulmányoznia, ám ahelyett, hogy elsajátítanák ezt a tudást, az emberek az átmeneti boldogsághoz és érzékkielégítéshez vonzódnak, ami a feneketlen, mérhetetlen szenvedélyben tetőzik. Az ilyen tetteknek nincsen hasznuk. Az embernek a Kṛṣṇa-tudatos mozgalomban kell cselekednie.