HU/SB 6.9.50
50. VERS
- svayaṁ niḥśreyasaṁ vidvān
- na vakty ajñāya karma hi
- na rāti rogiṇo ’pathyaṁ
- vāñchato ’pi bhiṣaktamaḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
svayam—személyesen; niḥśreyasam—az élet legmagasabb rendű célja, az Istenség Legfelsőbb Személyisége iránti eksztatikus szeretet elérésének útja; vit-vān—aki tökéletessé vált az odaadó szolgálatban; na—nem; vakti—tanít; ajñāya—egy olyan ostoba embernek, aki nem ismeri az élet végső célját; karma—gyümölcsöző cselekedetek; hi—valójában; na—nem; rāti—ad; rogiṇaḥ—a betegnek; apathyam—valamit, amit nem ehet; vāñchataḥ—vágyakozva; api—bár; bhiṣak-tamaḥ—egy tapasztalt orvos.
FORDÍTÁS
Egy olyan tiszta bhakta, aki teljes tökéletességre tett szert az odaadó szolgálat tudományában, sohasem tanít egy ostoba embert arra, hogy gyümölcsöző cselekedeteket végezzen az anyagi élvezet érdekében, nem is beszélve arról, hogy segítsen neki az ilyen tettekben. Az ilyen bhakta egy tapasztalt orvoshoz hasonlít, aki sohasem bátorítja a beteget olyan étel fogyasztására, ami káros az egészségére, még akkor sem, ha a beteg vágyik rá.
MAGYARÁZAT
Íme ez a különbség a félistenektől, illetve az Istenség Legfelsőbb Személyiségétől, Viṣṇutól kapott áldások között. A félistenek hívei pusztán az érzékkielégítés kedvéért kérnek áldást. A Bhagavad-gītā (BG 7.20) emiatt azt mondja róluk, nincsen intelligenciájuk:
- kāmais tais tair hṛta-jñānāḥ
- prapadyante ’nya-devatāḥ
- taṁ taṁ niyamam āsthāya
- prakṛtyā niyatāḥ svayā
„Akiket az anyagi vágyak megfosztottak értelmüktől, meghódolnak a félistenek előtt, és követik a saját természetük szerint kiszabott imádatszabályokat.”
A feltételekhez kötött lelkek általában elvesztették minden intelligenciájukat, mert rendkívül vágynak az érzékkielégítésre. Nem tudják, milyen áldást kellene kérniük. A śāstrák ezért azt tanácsolják az abhaktáknak, hogy az anyagi áldás érdekében a különféle félisteneket imádják. Annak például, aki szép feleséget szeretne, Umā, azaz Durgā istennő imádatát javasolják. Aki ki akar gyógyulni egy betegségből, annak tanácsos a napistent imádnia. Ám bárki is kéri a félistenek áldását, az ok minden esetben az anyagi kéj. Az áldások, melyeket kap, a kozmikus megnyilvánulás végén mind megsemmisülnek, mindazokkal együtt, akik adják őket. Ha azonban valaki az Úr Viṣṇuhoz fordul áldásért, az Úr olyan áldást fog adni neki, amely segíteni fogja, hogy hazatérjen, vissza Istenhez. Ezt Maga az Úr is megerősíti a Bhagavad-gītāban (BG 10.10):
- teṣāṁ satata-yuktānāṁ
- bhajatāṁ prīti-pūrvakam
- dadāmi buddhi-yogaṁ taṁ
- yena mām upayānti te
Az Úr Viṣṇu, vagyis az Úr Kṛṣṇa annak a bhaktának, aki állandóan az Ő szolgálatát végzi, megtanítja, hogyan érheti el Őt az anyagi test halálakor. Így szól a Bhagavad-gītāban (BG 4.9):
- janma karma ca me divyam
- evaṁ yo vetti tattvataḥ
- tyaktvā dehaṁ punar janma
- naiti mām eti so ’rjuna
„Ó, Arjuna! Aki ismeri megjelenésem és cselekedeteim transzcendentális természetét, az teste elhagyása után nem születik meg újra ebben az anyagi világban, hanem eléri az Én örök hajlékomat.” Ez az Úr Viṣṇu, Kṛṣṇa áldása. A bhakta a teste elhagyása után hazatér, vissza Istenhez.
Előfordul, hogy egy bhakta ostoba módjára anyagi áldást kér, ám hiába imádkozik, az Úr Kṛṣṇa nem adja meg neki. Az anyagi élethez túlságosan ragaszkodó emberek ezért általában nem válnak Kṛṣṇa vagy Viṣṇu bhaktáivá, inkább a félistenek hívei lesznek (kāmais tais tair hṛta-jñānāḥ prapadyante ’nya-devatāḥ (BG 7.20)). A Bhagavad-gītā azonban elítéli a félistenek áldásait. Antavat tu phalaṁ teṣāṁ tad bhavaty alpa-medhasām (BG 7.23): „A csekély értelemmel rendelkező emberek a félisteneket imádják, ám ennek gyümölcsei korlátoltak és ideiglenesek.” Aki nem vaiṣṇava, azaz nem végzi az Istenség Legfelsőbb Személyisége szolgálatát, az ostoba, akinek az agytérfogata igencsak parányi.