HU/SB 7.13.12-13
12-13. VERSEK
- taṁ śayānaṁ dharopasthe
- kāveryāṁ sahya-sānuni
- rajas-valais tanū-deśair
- nigūḍhāmala-tejasam
- dadarśa lokān vicaran
- loka-tattva-vivitsayā
- vṛto ’mātyaiḥ katipayaiḥ
- prahrādo bhagavat-priyaḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
tam—az (a szent); śayānam—fekve; dharā-upasthe—a földön; kāveryām—a Kāverī folyó partján; sahya-sānuni—a Sahya nevű hegy gerincén; rajaḥ-valaiḥ—piszok és por borította; tanū-deśaiḥ—testének minden részét; nigūḍha—nagyon komoly és mély; amala—hibátlan; tejasam—akinek lelki ereje; dadarśa—látta; lokān—a különböző bolygókra; vicaran—utazván; loka-tattva—az élőlények természete (különösen azoké, akik fejlődni próbálnak a Kṛṣṇa-tudatban); vivitsayā—igyekezett megérteni; vṛtaḥ—körülvéve; amātyaiḥ—előkelő társaival; katipayaiḥ—néhány; prahrādaḥ—Prahlāda Mahārāja; bhagavat-priyaḥ—aki mindig nagyon-nagyon kedves az Istenség Legfelsőbb Személyiségének.
FORDÍTÁS
Prahlāda Mahārāja, az Istenség Legfelsőbb Személyiségének legkedvesebb szolgája egyszer útnak indult, hogy néhány bensőséges társával bejárja az univerzumot. Szándéka az volt, hogy tanulmányozza a szentek természetét. Így érkezett meg a Kāverī partjára, ahol a Sahya-hegy emelkedett. Egy nagy szenttel találkozott itt, aki piszokkal és porral borítva a földön hevert, ám rendkívül mély lelki megvalósítással rendelkezett.