HU/SB 7.13.25
25. VERS
- yadṛcchayā lokam imaṁ
- prāpitaḥ karmabhir bhraman
- svargāpavargayor dvāraṁ
- tiraścāṁ punar asya ca
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
yadṛcchayā—az anyagi természet hullámai által szállítva; lokam—emberi forma; imam—ezt; prāpitaḥ—elérve; karmabhiḥ—a különböző gyümölcsöző cselekedetek hatására; bhraman—egyik életformából a másikba vándorolva; svarga—a mennyei bolygókra; apavargayoḥ—a felszabaduláshoz; dvāram—a kaput; tiraścām—az alacsonyabb rendű fajok; punaḥ—újra; asya—az emberi lénynek; ca—és.
FORDÍTÁS
Az evolúció folyamata során, amely a nemkívánatos anyagi érzékkielégítés miatt végrehajtott gyümölcsöző cselekedetek eredménye, ebbe az emberi létformába kerültem, amelynek segítségével eljuthatok a mennyei bolygókra, elérhetem a felszabadulást, alacsonyabb rendű fajokba kerülhetek, vagy újra az emberi lények között születhetek meg.
MAGYARÁZAT
Ebben az anyagi világban minden élőlény a születés és halál körforgását járja, engedelmeskedve a természet törvényeinek. A születés és halál jelentette küzdelmet a különböző fajokban nevezhetjük evolúciós folyamatnak, de ezt a nyugati világban félremagyarázzák. Darwin állattól emberig tartó evolúciós elmélete nem teljes, mert nem beszél az ellenkező irányról, az embertől az állatig tartó evolúcióról. Ez a vers azonban a Védák hitelességére támaszkodva nagyon alaposan elmagyarázza az evolúciót. Az emberi létforma, amelyre az evolúciós folyamat során szert tehetünk, a felemelkedésre (svargāpavarga) vagy a degradálódásra (tiraścām punar asya ca) egyaránt lehetőséget ad. Ha valaki megfelelően használja ezt az emberi formát, a felsőbb bolygórendszerekbe emelkedhet, ahol az anyagi boldogság sok ezerszerese az ezen a bolygón tapasztalhatónak, vagy foglalkozhat a tudás elsajátításával, amely által megszabadulhat az evolúciós folyamattól, és visszakerülhet eredeti lelki helyzetébe. Ezt apavargának, felszabadulásnak hívják.
Az anyagi életet pavargának nevezik, mert itt a szenvedés öt különböző állapotának vagyunk kitéve, amit a pa, pha, ba, bha és ma hangok képviselnek. A pa pariśramát jelent, azaz rendkívül kemény munkát. A pha jelentése phena, a szájból áradó hab. Néha láthatjuk, hogy a megfeszített munkától a lovaknak habzik a szájuk. Ba azt jelenti, hogy byarthatā, azaz csalódottság. Oly sok fáradságos munka ellenére végül mindig csalódnunk kell. Bha bhayát, félelmet jelent. Az anyagi életben az embert mindig a félelem lángoló tüze emészti, mivel nem tudja, mi fog vele történni. Végül pedig ma azt jelenti, hogy mṛtyu, vagyis halál. Amikor valaki arra törekszik, hogy megsemmisítse az életnek ezt az öt állapotát — pa, pha, ba, bha és ma —, eléri az apavargát, azaz megszabadul az anyagi létezés büntetésétől.
A tiraścām szó az alantas életre utal. Az emberi élet természetesen a legjobb életfeltételekre biztosít lehetőséget. A nyugati emberek azt gondolják, hogy az ember, aki kényelmesebb körülmények között él, a majomtól származik. Ha azonban valaki nem használja arra ezt az emberi életet, hogy elérje a svargát vagy az apavargát, újra az állatok, például kutyák és disznók rendkívül alantas létébe süllyed. Egy józan emberi lénynek tehát végig kell gondolnia, hogy fel akar-e emelkedni a felsőbb bolygókra, fel akar-e készülni arra, hogy megszabaduljon az evolúció folyamatától, vagy inkább tovább vándorol e folyamatban a magasabb és alacsonyabb rendű fajokban. Ha valaki jámboran cselekszik, felemelkedhet a felsőbb bolygórendszerekbe, vagy elérheti a felszabadulást, és hazatérhet, vissza Istenhez, másképp azonban csupán degradálódik, és a kutyák, disznók stb. alantas életét kell élnie. A Bhagavad-gītā (BG 9.25) megmagyarázza: yānti deva-vratā devān. Akik a felsőbb bolygórendszerekbe kívánnak emelkedni (a Devalokára vagy a Svargalokára), azoknak fel kell készülniük erre. Éppen így ha valaki arra vágyik, hogy felszabaduljon, és hazatérjen, vissza Istenhez, erre szintén fel kell készülnie.
Kṛṣṇa-tudatú mozgalmunk a legfontosabb mozgalom az emberi társadalom jóléte érdekében, mert megtanítja, hogyan térhetünk haza, vissza Istenhez. A Bhagavad-gītā (BG 13.22) egyértelműen kijelenti, hogy a különböző életformákba az anyagi természet három kötőerejével való társulásunk következtében kerülünk (kāraṇaṁ guṇa-saṅgo ’sya sad-asad-yoni-janmasu). Következő életünkben annak megfelelően kapunk testet, hogy hogyan társulunk ebben az életünkben a jóság, a szenvedély vagy a tudatlanság anyagi kötőerőivel. A modern civilizáció nem tudja, hogy noha az élőlény örök, az anyagi természet különféle kötőerőivel való kapcsolata miatt különféle beteges helyzetekbe, a számtalan fajba kerül. A modern civilizáció nem ismeri a természet törvényeit.
- prakṛteḥ kriyamāṇāni
- guṇaiḥ karmāṇi sarvaśaḥ
- ahaṅkāra-vimūḍhātmā
- kartāham iti manyate
„A hamis ego által megtévesztett szellemi lélek önmagát hiszi a tettek végrehajtójának, pedig valójában az anyagi természet három kötőereje végzi azokat.” (BG 3.27) Minden élőlény teljes mértékben az anyagi természet szigorú törvényeinek irányítása alatt áll, de a gazemberek mégis azt gondolják magukról, hogy függetlenek. Valójában azonban nem lehetnek függetlenek. Ez ostobaság. Az ostoba civilizáció rendkívül veszélyes dolog, ezért a Kṛṣṇa-tudatú mozgalom igyekszik tudatosítani az emberekben, hogy teljes mértékben a természet szigorú törvényeitől függenek, és igyekszik megmenteni őket attól, hogy áldozatul essenek az erős māyānak, Kṛṣṇa külső energiájának. Az anyagi törvények mögött a legfelsőbb irányító áll, Kṛṣṇa (mayādhyakṣena prakṛtiḥ sūyate sacarācaram (BG 9.10)). Ha tehát valaki meghódol Kṛṣṇának (mām eva ye prapadyante māyām etāṁ taranti te (BG 7.14)), azonnal megszabadulhat a külső természet irányításától (sa guṇān samatītyaitān brahma-bhūyāya kalpate (BG 14.26)). Ez legyen életünk célja.