HU/SB 8.8.17
17. VERS
- tataḥ kṛta-svastyayanotpala-srajaṁ
- nadad-dvirephāṁ parigṛhya pāṇinā
- cacāla vaktraṁ sukapola-kuṇḍalaṁ
- savrīḍa-hāsaṁ dadhatī suśobhanam
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
tataḥ—ezután; kṛta-svastyayanā—megfelelően imádva a rendkívül kedvező rituális szertartásokkal; utpala-srajam—egy lótuszvirágokból készült füzér; nadat—zümmögő; dvirephām—méhekkel körülvéve; parigṛhya—megragadva; pāṇinā—a kezénél fogva; cacāla—ment; vaktram—arc; su-kapola-kuṇḍalam—orcáit fülbevalók ékesítették; sa-vrīḍa-hāsam—félénken mosolyogva; dadhatī—kiterjesztve; su-śobhanam—természetes szépségét.
FORDÍTÁS
Miután illendően megünnepelték egy áldásos rituális szertartással, Lakṣmī anya, a szerencse istennője elindult, kezében lótuszvirágból készült füzért tartva, amelyet zümmögő méhek zsongtak körül. Ahogy szemérmesen mosolygott, s fülbevalói csodálatos szépséget kölcsönöztek arcának, rendkívül gyönyörűnek látszott.
MAGYARÁZAT
A szerencse istennője, Lakṣmī anya a tejóceánt fogadta el atyjaként, de örökké Nārāyaṇa mellkasán nyugszik. Noha még az Úr Brahmāt és az anyagi világ más élőlényeit is áldásával jutalmazza, transzcendentálisan fölötte áll minden anyagi tulajdonságnak. Látszólag a tejóceánból született, mégis azonnal örök hajlékán, Nārāyaṇa mellkasán keresett menedéket.