HU/SB 9.14.48
48. VERS
- eka eva purā vedaḥ
- praṇavaḥ sarva-vāṅmayaḥ
- devo nārāyaṇo nānya
- eko ’gnir varṇa eva ca
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
ekaḥ—csak egy; eva—valójában; purā—korábban; vedaḥ—a transzcendentális tudás könyve; praṇavaḥ—oṁkāra; sarva-vāk-mayaḥ—az összes védikus mantrából álló; devaḥ—az Úr, Isten; nārāyaṇaḥ—csak Nārāyaṇát (imádták a Satya-yugában); na anyaḥ—senki mást; ekaḥ agniḥ—egy részt csak agninak; varṇaḥ—életrend; eva ca—és bizonyára.
FORDÍTÁS
A Satya-yugában, az első korszakban minden védikus mantrát egyetlen mantra foglalt magában: a praṇava, valamennyi védikus mantra gyökere. Más szóval az Atharva-veda volt az egyetlen forrása minden védikus tudásnak. Az egyetlen imádandó Istenség az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Nārāyaṇa volt, és a félistenek imádatát nem javasolták. Egyetlen tűz volt csupán, és az emberi társadalomban az egyetlen életrend a haṁsa volt.
MAGYARÁZAT
A Satya-yugában csupán egy Véda volt, nem pedig négy. Később, a Kali-yuga kezdete előtt ezt az egy Védát, az Atharva Védát (illetve egyesek szerint a Yajur Védát) az emberi társadalom érdekében négy részre osztották — Sāma, Yajur, Ṛg és Atharva Védára. A Satya-yugában az oṁkāra (oṁ tat sat) volt az egyetlen mantra. Ugyanez az oṁkāra név nyilvánul meg a Hare Kṛṣṇa, Hare Kṛṣṇa, Kṛṣṇa Kṛṣṇa, Hare Hare / Hare Rāma, Hare Rāma, Rāma Rāma, Hare Hare mantrában. Ha valaki nem brāhmaṇa, nem ejtheti ki az oṁkārát, s nem kaphatja meg a kívánt eredményt. A Kali-yugában azonban szinte mindenki śūdra, s alkalmatlan a praṇava, az oṁkāra vibrálására. A śāstrák éppen ezért a Hare Kṛṣṇa mahā-mantra éneklését javasolják. Az oṁkāra egy mantra, azaz mahā-manta, és a Hare Kṛṣṇa szintén mahā-mantra. Az oṁkāra vibrálásának célja az, hogy az Istenség Legfelsőbb Személyiségét, Vāsudevát hívjuk (oṁ namo bhagavate vāsudevāya), és a Hare Kṛṣṇa mantra éneklésének is ugyanez a célja. Hare: „Ó, Uram energiája!” Kṛṣṇa: „Ó, Úr Kṛṣṇa!” Hare: „Ó, Uram energiája!” Rāma: „Ó, Legfelsőbb Úr! Ó, legfelsőbb élvező!” Hari az egyetlen imádandó Úr, aki a Védák célja (vedaiś ca sarvair aham eva vedyaḥ (BG 15.15)). A félistenek imádatával az ember az Úr különféle részeit imádja, éppen úgy, ahogyan a fa ágait és gallyait öntözi valaki. Nārāyaṇa, a mindent Magában foglaló Istenség Legfelsőbb Személyisége imádata azonban olyan, mint amikor a fa gyökerét locsoljuk vízzel, s ezzel a törzsnek, az ágaknak, a gallyaknak, a leveleknek stb. is adunk vizet. A Satya-yugában az emberek tudták, hogyan kell szert tenni mindarra, ami az élethez szükséges, pusztán Nārāyaṇa, az Istenség Legfelsőbb Személyisége imádatán keresztül. Ugyanezt a célt érhetjük el ebben a Kali-korban azzal, ha a Hare Kṛṣṇa mantrát énekeljük, ahogy a Bhāgavatam javasolja. Kīrtanād eva kṛṣṇasya mukta-saṅgaḥ paraṁ vrajet (SB 12.3.51). Pusztán a Hare Kṛṣṇa mantra éneklésével az ember megszabadul az anyagi lét béklyóitól, és így alkalmassá válik arra, hogy hazatérjen, vissza Istenhez.