HU/SB 9.9.42


Õ Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada


42. VERS

yo devair arthito daityān
avadhīd yudhi durjayaḥ
muhūrtam āyur jñātvaitya
sva-puraṁ sandadhe manaḥ


SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS

yaḥ—Khaṭvāṅga király, aki; devaiḥ—a félistenek által; arthitaḥ—megkérve; daityān—a démonokat; avadhīt—megölte; yudhi—egy harcban; durjayaḥ—nagyon félelmetes; muhūrtam—csak egy másodpercig; āyuḥ—az élet hossza; jñātvā—tudva; etya—ment; sva-puram—saját lakhelyére; sandadhe—rögzítette; manaḥ—az elme.


FORDÍTÁS

Khaṭvāṅga király legyőzhetetlen volt minden harcban. Amikor a félistenek megkérték, hogy álljon az oldalukra a démonok ellen vívott csatában, győzelmet aratott, és mivel a félistenek nagyon elégedettek voltak vele, meg akarták áldani. A király élete hosszáról kérdezte őket, és megtudta, hogy csupán egy pillanata van hátra. Így aztán nyomban elhagyta palotáját, és saját otthonába ment, ahol elméjét teljesen az Úr lótuszlábára szögezte.


MAGYARÁZAT

Az, ahogyan Khaṭvāṅga Mahārāja az odaadó szolgálatot végezte, ragyogó példa. Csupán egy pillanatig végezte az Úr odaadó szolgálatát, mégis visszatért Istenhez. Ha tehát valaki élete kezdetétől gyakorolja az odaadó szolgálatot, kétségtelen (asaṁśaya), hogy haza fog térni, vissza Istenhez.

A Bhagavad-gītāban az asaṁśaya szó a bhaktát jellemzi. Az Úr Maga ezt az utasítást adja:

mayy āsakta-manāḥ pārtha
yogaṁ yuñjan mad-āśrayaḥ
asaṁśayaṁ samagraṁ māṁ
yathā jñāsyasi tac chṛṇu

„Halld most, ó, Pṛthā fia [Arjuna], hogyan ismerhetsz meg Engem teljesen, kétségektől mentesen, ha tudatodat Bennem elmerítve, elmédet Rám szögezve gyakorlod a yogát !” (BG 7.1)

Az Úr a következőt is tanítja:

janma karma ca me divyam
evaṁ yo vetti tattvataḥ
tyaktvā dehaṁ punar janma
naiti mām eti so ’rjuna

„Ó, Arjuna! Aki ismeri megjelenésem és cselekedeteim transzcendentális természetét, az teste elhagyása után nem születik meg újra ebben az anyagi világban, hanem eléri az Én örök hajlékomat.” (BG 4.9)

Az embernek tehát egészen az élete kezdetétől gyakorolnia kell a bhakti-yogát, amely fokozza az ember ragaszkodását Kṛṣṇa iránt. Ha valaki mindennap megnézi a mūrtit a templomban, felajánlásokat végez a mūrtit imádva, énekli az Istenség Személyiségének szent nevét, és amennyit csak tud, prédikál az Úr dicsőséges cselekedeteiről, tettei következtében ragaszkodni fog Kṛṣṇához. Ezt a ragaszkodást āsaktinak nevezik. Amikor valakinek az elméje ragaszkodik Kṛṣṇához (mayy āsakta-manāḥ), akkor egy emberi születés alatt beteljesítheti az élet küldetését. Ha nem él ezzel a lehetőséggel, akkor nem tudhatja, hová megy, meddig marad a születés és halál körforgásában, és mikor fogja újra elérni az emberi életformát és a lehetőséget arra, hogy hazatérjen, vissza Istenhez. A legokosabb ember tehát az, aki élete minden pillanatát arra használja, hogy szerető szolgálatot végezzen az Úrnak.