HU/SB 1.13.17
17. VERS
- evaṁ gṛheṣu saktānāṁ
- pramattānāṁ tad-īhayā
- atyakrāmad avijñātaḥ
- kālaḥ parama-dustaraḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
evam—így; gṛheṣu—a családi ügyekben; saktānām—azoknak, akik túlságosan ragaszkodnak; pramattānām—őrült módjára ragaszkodik; tat-īhayā—ilyen gondolatokba merülve; atyakrāmat—eltelt; avijñātaḥ—észrevétlenül; kālaḥ—örök idő; parama—legfelsőbb; dustaraḥ—legyőzhetetlen.
FORDÍTÁS
A legyőzhetetlen, örök idő észrevétlenül elszáll azok fölött, akik túlságosan ragaszkodnak a családi ügyekhez és örökké azokra gondolnak.
MAGYARÁZAT
„Most boldog vagyok; mindenem rendben van. A bankszámlámon elegendő pénz van; elég vagyont tudok adni a gyermekeimnek. Most sikeres vagyok. A szegény, koldus sannyāsīk Istenre bízták magukat, de hozzám jönnek koldulni, ezért én a Legfelsőbb Isten fölött állok.” Ez csupán néhány azok közül a gondolatok közül, amelyek az őrülten ragaszkodó családfenntartót foglalkoztatják, aki vak, s nem látja meg az örök idő múlását. Az ember élete véges. Senki, egyetlen másodperccel sem képes meghosszabbítani a legfelsőbb akarat által kiszabott időt. Ezzel az értékes idővel — különösen nekünk, emberi lényeknek — óvatosan kell bánnunk, mert egyetlen észrevétlenül elszállt másodpercet sem lehet visszahozni, még sok ezer arany ellenében sem, amit fáradságos munkával gyűjtöttünk össze. Az emberi életnek minden másodpercét arra kell használni, hogy végső megoldást találjunk az élet problémáira: az ismétlődő születésre és halálra, a vándorlásra a nyolcmillió-négyszázezer különféle fajban. Az élőlény minden szenvedésének oka az anyagi test, amely születésnek és halálnak, betegségnek és öregkornak van kitéve. Máskülönben az élőlény örök, sohasem születik és sohasem hal meg. Az ostobák elfelejtkeznek erről a problémáról. Egyáltalán nem tudják, hogyan lehet választ adni az élet kérdéseire. Elmerülnek az ideiglenes családi ügyekben, nem is sejtve, hogy az örök idő észrevétlenül száll el fölöttük, és hogy életük számukra kiszabott ideje minden másodpercben rövidül, anélkül hogy megoldanák a legnagyobb problémát: a születés, a halál, a betegség és az öregkor kérdését. Ezt nevezik illúziónak.
Ez az illúzió azonban nem hat arra, aki az Úr odaadó szolgálatában felébredt. Yudhiṣṭhira Mahārāja és testvérei, a Pāṇḍavák mind az Úr Śrī Kṛṣṇát szolgálták, és nagyon kevéssé vonzódtak az anyagi világ csalóka boldogságához. Mint ahogy korábban már arról szó volt, Yudhiṣṭhira Mahārāja szilárd volt az Úr Mukunda (a felszabadulást adományozó Úr) szolgálatában, ezért nem vonzották az élet kellemes oldalai, amilyenekkel a mennyei királyságok szolgálnak, mert még a Brahmaloka bolygó kínálta boldogság is ideiglenes és illuzórikus. Az élőlény örök, ezért csak Isten birodalmában (paravyoma) lehet örökké boldog, ahonnan senki sem tér vissza az ismétlődő születés és halál, betegség és öregkor világába. Ezért minden anyagi boldogság, az élet minden öröme, amely nem biztosít örök életet, nem más, mint illúzió az örök élőlény számára. Aki megérti ezt, az valóban bölcs, s aki bölcs, az képes feláldozni bármilyen anyagi boldogságot, hogy elérje a hőn óhajtott célt, amit brahma-sukhamként, abszolút boldogságként ismernek. Az igaz transzcendentalisták erre a boldogságra éheznek, és ahogyan az éhes embert nem lehet boldoggá tenni az élet semmiféle örömével, ha nem kap mellette ételt, úgy az örök, abszolút boldogságra éhező ember sem lesz elégedett, bármilyen anyagi boldogságban van is része. Ezért a kijelentés, amelyet ez a vers leír, nem érvényes Yudhiṣṭhira Mahārājára, fivéreire vagy anyjára. Mindez azoknak szól, akik olyanok, mint Dhṛtarāṣṭra. Vidura legfőképpen azért jött, hogy őt tanítsa.