HU/SB 1.18.41


Õ Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada


41. VERS

niśamya śaptam atad-arhaṁ narendraṁ
sa brāhmaṇo nātmajam abhyanandat
aho batāṁho mahad adya te kṛtam
alpīyasi droha urur damo dhṛtaḥ


SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS

niśamya—miután hallotta; śaptam—megátkozta; atat-arham—soha sem szabad elítélni; nara-indram—a királynak, az emberek legjobbjának; saḥ—az; brāhmaṇaḥ—brāhmaṇa-ṛṣi; na—nem; ātma-jam—saját fia; abhyanandat—gratulált; aho—jaj; bata—lesújtó; aṁhaḥ—bűnök; mahat—nagy; adya—ma; te—magad; kṛtam—bemutatta; alpīyasi—jelentéktelen; drohe—sértés; uruḥ—nagyon nagy; damaḥ—büntetés; dhṛtaḥ—jutalmazott.


FORDÍTÁS

Az apa megtudta a fiától, hogy megátkozta a királyt, akit sohasem lett volna szabad elítélnie, mert minden emberi lény között ő a legkiválóbb. A ṛṣi nem dicsérte meg a fiát, hanem éppen ellenkezőleg, így kesergett: Ó, jaj! Micsoda bűnt követett el a fiam! Súlyos büntetést szabott ki egy jelentéktelen sértésért.


MAGYARÁZAT

A király a legkiválóbb ember. Isten képviselője, ezért tetteiért sohasem lehet elítélni, más szóval nem tehet semmi rosszat. A király megparancsolhatja, hogy egy brāhmaṇa bűnös fiát akasszák fel, ám nem terheli a brāhmaṇa-gyilkosság bűne. Még ha rosszat tesz, akkor sem szabad elítélni. Ha egy orvos hibás gyógykezeléssel megöl egy beteget, az ilyen gyilkost sohasem ítélik halálra. Mit mondhatnánk hát egy olyan kiváló és jámbor királyról, mint Parīkṣit Mahārāja? A védikus életforma szerint a királyt úgy nevelték, hogy rājarṣivé váljon, nagy szentté, annak ellenére, hogy királyként uralkodik. A király az, akinek jó uralkodása lehetővé teszi, hogy az emberek békében és félelem nélkül élhessenek. A rājarṣik olyan szépen és jámboran uralkodtak birodalmuk fölött, hogy mindenki úgy tisztelte őket, mintha Maga az Úr lennének. Ez a Védák utasítása. A királyt narendrának hívják, az emberi lények legjobbjának. Hogyan bélyegezhetne meg egy brāhmaṇa tapasztalatlan, büszke fia egy olyan királyt, mint Parīkṣit Mahārāja, még akkor is, ha egy képzett brāhmaṇa erejére tett szert?

Śamīka Ṛṣi tapasztalt, kiváló brāhmaṇa volt, ezért nem helyeselte bűnös fia tetteit. Sajnálkozni kezdett mindazért, amit fia elkövetett. A királyra általában nem hat semmilyen átok, nem is beszélve egy olyan kiváló uralkodóról, mint Parīkṣit Mahārāja. A sértés, amit elkövetett, jelentéktelen volt, s hogy Śṛṅgi halálra ítélte, minden bizonnyal hatalmas bűn volt. Śamīka Ṛṣit éppen ezért rendkívül bántotta az eset.