HU/SB 2.3.10
10. VERS
- akāmaḥ sarva-kāmo vā
- mokṣa-kāma udāra-dhīḥ
- tīvreṇa bhakti-yogena
- yajeta puruṣaṁ param
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
akāmaḥ—aki felülemelkedett minden anyagi vágyon; sarva-kāmaḥ—akiben az anyagi vágyak összessége jelen van; vā—akár; mokṣa-kāmaḥ—aki felszabadulásra vágyik; udāra-dhīḥ—fejlettebb intelligenciával; tīvreṇa—nagy erővel; bhakti-yogena—az Úrnak végzett odaadó szolgálat által; yajeta—imádnia kell; puruṣam—az Urat; param—a legfelsőbb egészet.
FORDÍTÁS
Aki fejlettebb értelemmel rendelkezik — akár tele van mindenféle anyagi vággyal, akár mentes azoktól, akár a felszabadulásra vágyik —, annak minden eszközzel a legfelsőbb egészet, az Istenség Személyiségét kell imádnia.
MAGYARÁZAT
Az Istenség Legfelsőbb Személyiségét, az Úr Śrī Kṛṣṇát a Bhagavad-gītā purusottamának, vagyis a Legfelsőbb Személyiségnek nevezi. Ő az egyetlen, aki felszabadulással jutalmazhatja az imperszonalistákat azáltal, hogy az erre vágyakozókat a brahmajyotiba, testének sugaraiba meríti. A brahamajyoti és az Úr nem különállóak, mint ahogy a nap ragyogó sugarai és a napkorong sem választhatók szét. Ezért annak, aki a legfelsőbb, személytelen brahmajyotiba akar olvadni, szintén az Urat kell imádnia a bhakti-yogával, ahogy azt itt a Śrīmad-Bhāgavatam javasolja. Különösen a bhakti-yogát ajánlja, mint minden tökéletesség elérésének útját. Az előző fejezetek elmondták, hogy a bhakti-yoga mind a karma-yoga, mind a jñāna-yoga végső célja. Ez a fejezet is hangsúlyozottan kijelenti, hogy a különféle félistenek imádatának végső célja szintén a bhakti-yoga. A vers is a bhakti-yogát ajánlja, mert ez az önmegvalósításhoz vezető legfelsőbb út. Mindenkinek komolyan el kell hát fogadnia a bhakti-yoga folyamatát, még akkor is, ha anyagi élvezetre vágyik vagy arra, hogy megszabaduljon az anyagi kötöttségektől.
Akāmaḥ az, akinek nincsenek anyagi vágyai. Az élőlény számára — mivel eredetileg a legfelsőbb egész, a puruṣaṁ pūrṇam szerves része — természetes, hogy szolgálja a Legfelsőbb Lényt, éppen úgy, ahogy a test szerves részeinek, vagyis a test végtagjainak is az a feladatuk, hogy szolgálják a teljes testet. Vágy nélküli nem azt jelenti tehát, hogy tétlen, mint egy darab kő, hanem azt, hogy tudatában van tényleges helyzetének, s ezért csak a Legfelsőbb Úrtól származó elégedettségre vágyik. Śrīla Jīva Gosvāmī Sandarbha című művében elmagyarázta ezt a vágynélküliséget: bhajanīya-parama-puruṣa-sukha-mātrasva-sukhatvam. Az ember csak a Legfelsőbb Úr boldogságát tapasztalva érzi magát boldognak. Az élőlénynek ez az ösztönös megérzése néha megnyilvánul a feltételekhez kötött állapotban is az anyagi világban, s ez nyilvánul meg a csekély értelemmel megáldott emberek fejletlen elméjének köszönhetően az altruizmusban, a filantropizmusban, a szocializmusban, kommunizmusban és így tovább. Anyagi téren az efféle szemlélet, hogy jót tegyenek másokkal — a társadalommal, egy közösséggel, a családdal, az országgal és az egész emberiséggel —, csupán részleges megnyilvánulása annak az eredeti érzésnek, amikor a tiszta élőlénynek boldogságot okoz a Legfelsőbb Úr boldogsága. E magasztos érzéseket mutatták ki Vrajabhūmi leányai az Úr boldogsága miatt. A gopīk minden feltétel nélkül szerették az Urat — ez az akāmaḥ gondolkodás tökéletes megnyilvánulása. A kāma felfogás, azaz a saját elégedettség utáni vágy az anyagi világban nyilvánul meg teljesen, míg az akāma a lelki világban.
Eggyé válni az Úrral vagy beleolvadni a brahmajyotiba — ezek a vágyak szintén a kāma felfogást fejezik ki, ha az ember saját elégedettségére irányulnak, hogy megszabaduljon az anyagi gyötrelmektől. Egy tiszta bhakta nem vágyik a felszabadulásra, hogy megmeneküljön az élet nyomorúságától — ő még az úgynevezett felszabadulás nélkül is az Úr elégedettségére vágyik. A kāma felfogás hatása alatt Arjuna megtagadta a harcot a kurukṣetrai csatamezőn, mert saját boldogságára gondolva meg akarta kímélni rokonai életét. De mivel tiszta bhakta volt, az Úr utasítására mégis beleegyezett a harcba, mert feleszmélt és felismerte, hogy elsődleges kötelessége az, hogy akár saját boldogsága árán is, de elégedetté tegye az Urat. Így akāmává vált. Ez jelenti a tökéletes szintet egy tökéletes élőlény számára.
Udhāra-dhīḥ széles látókörű embert jelent. Az élvezetre vágyakozók jelentéktelen félisteneket imádnak, s ezt az intelligenciát a Bhagavad-gītā (BG 7.20) hṛta-jñānaként ítéli el: egy olyan ember intelligenciájának mondja, aki elvesztette az eszét. A félistenek senkit nem részesítenek áldásban a Legfelsőbb Úr jóváhagyása nélkül. A széles látókörű ember láthatja, hogy a legfelsőbb tekintély az Úr, még az anyagi áldás kérdésében is, így még ha anyagi élvezetre vagy felszabadulásra vágyik, akkor is közvetlenül az Úr imádatát kell elfogadnia. Mindenki számára célszerű tehát — legyen akár akāma, akár sakāma, akár mokṣa-kāma —, hogy az Urat imádja. Ez arra utal, hogy a bhakti-yogát tökéletesen lehet végezni, anélkül hogy a karmával és a jñānával keveredne. Ahogyan a tiszta napsugár rendkívüli erővel rendelkezik — s ezért tīvrának nevezik —, ugyanúgy a szent név hallásának, éneklésének tiszta bhakti-yogáját is mindenki végezheti, tekintet nélkül belső indítékaira.