HU/SB 5.12.7


Õ Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada


7. VERS

śocyān imāṁs tvam adhikaṣṭa-dīnān
viṣṭyā nigṛhṇan niranugraho ’si
janasya goptāsmi vikatthamāno
na śobhase vṛddha-sabhāsu dhṛṣṭaḥ


SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS

śocyān—sajnálatra méltó; imān—mindezek; tvam—te; adhi-kaṣṭa-dīnān—a szegények, akiknek több fájdalomban van részük nyomorult helyzetük miatt; viṣṭyā—erővel; nigṛhṇan—megragadva; niranugrahaḥ asi—nincs könyörület a szívedben; janasya—az embereknek; goptā asmi—én vagyok a védelmező (király); vikatthamānaḥ—kérkedve; na śobhase—nem nézel ki nagyon jól; vṛddha-sabhāsu—a művelt emberek társaságában; dhṛṣṭaḥ—egyszerűen csak szemtelen.


FORDÍTÁS

Tény azonban, hogy ezek az ártatlan emberek, akik fizetség nélkül viszik gyaloghintódat, szenvednek e miatt az igazságtalanság miatt. Helyzetük rendkívül sajnálatraméltó, mert rákényszeríted őket, hogy a gyaloghintódat hordozzák. Ez bizonyítja, hogy kegyetlen és rosszindulatú vagy, ám áltekintélyed miatt mégis azt gondoltad, hogy védelmezed alattvalóidat. Ez nevetséges! Olyan ostoba vagy, hogy a nagy tudásúak körében biztosan nem csodálnának mint kiváló személyiséget.


MAGYARÁZAT

Rahūgaṇa király büszke volt arra, hogy király, és azt gondolta, úgy irányíthatja alattvalóit, ahogy akarja, valójában azonban azzal, hogy fizetség nélkül szállíttatta az emberekkel a gyaloghintóját, minden ok nélkül gondot okozott számukra. Ennek ellenére azt gondolta magáról, hogy ő a polgárok védelmezője. Valójában a királynak az Istenség Legfelsőbb Személyisége képviselőjének kell lennie    —    ezért nevezik nara-devatának, az Úrnak az emberi lények között. Amikor azonban egy király azt gondolja, hogy mivel ő áll az ország élén, alattvalóit saját érzékkielégítése érdekében kihasználhatja, téved. Az ilyen szemléletet a művelt tudósok nem sokra értékelik. A védikus elvek szerint a művelt bölcseknek, a brāhmaṇáknak és a tudósoknak kell tanácsot adniuk a királynak, a dharma-śāstrában meghatározott utasításoknak megfelelően, és a királynak kötelessége követni ezeket az utasításokat. A művelt körök elítélik, ha a király a nép igyekezetét a saját hasznára fordítja. Az uralkodó kötelessége az, hogy megvédje alattvalóit. Nem szabad olyan gazemberré válnia, hogy kizsákmányolja az embereket.

A Śrīmad-Bhāgavatam leírja, hogy a Kali-yugában a kormány vezetői fosztogatók és tolvajok lesznek. Ezek a tolvajok és fosztogatók erőszakkal vagy bűnpártolással elveszik az emberek pénzét és tulajdonát. A Śrīmad-Bhāgavatam ezért azt mondja: rājanyair nirghṛṇair dasyu-dharmabhiḥ. Láthatjuk, hogy a Kali-yuga előrehaladtával egyre több ilyen jellemű ember tűnik fel. Elképzelhetjük, milyen mélyre süllyed majd az emberi civilizáció a Kali-yuga végére. Nem lesz egyetlen józan ember sem, aki képes lesz megérteni Istent és Vele való kapcsolatunkat. Úgy is mondhatnánk, hogy az emberi lények éppen olyanok lesznek, mint az állatok. Hogy jó útra terelje az emberi társadalmat, az Úr Kṛṣṇa eljön majd ekkor Kalki avatāra alakjában. Missziója az lesz, hogy elpusztítson minden ateistát, hiszen végül is Viṣṇu, Kṛṣṇa az igazi védelmező.

Amikor az úgynevezett királyok és államfők rosszul irányítják a dolgokat, az Úr alászáll, és rendet teremt. Ahogyan Kṛṣṇa mondja a Bhagavad-gītāban, yadā yadā hi dharmasya glānir bhavati bhārata. Ez természetesen sok időbe telik, de az alapelv ott van. Amikor a király vagy a kormány vezetője nem követi a megfelelő elveket, a természet kiszabja a büntetést háború, éhínség és hasonló katasztrófák formájában. Ha tehát az ország vezetője nem ismeri az élet célját, nem szabad elfogadnia azt a felelősséget, ami az emberek feletti uralkodással jár. Valójában az Úr Viṣṇu minden dolog legfelsőbb tulajdonosa, s Ő mindenki eltartója. A király, az apa és az oltalmazó csupán az Úr Viṣṇu képviselői, akiket az Úr hatalmaz fel, hogy irányítsanak és gondoskodjanak a dolgokról. Az állam vezetőjének tehát kötelessége oly módon gondot viselni az emberekre, hogy végül megismerjék az élet célját. Na te viduḥ svārtha-gatiṁ hi viṣṇum. Sajnos azonban az ostoba vezetők és az emberek nem tudják, hogy az élet végső célja nem más, mint megérteni az Úr Viṣṇut, és eljutni Hozzá. E tudás hiányában mindenkit a tudatlanság kerít a hatalmába, a társadalom pedig csalók és becsapottak gyülekezete lesz.