HU/SB 1.1.4
4. VERS
- naimiṣe ’nimiṣa-kṣetre
- ṛṣayaḥ śaunakādayaḥ
- satraṁ svargāya lokāya
- sahasra-samam āsata
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
naimiṣe—a Naimiṣāraṇya erdőben; animiṣa-kṣetre—a hely, amely különösen kedvelt helye Viṣṇunak (aki nem csukja le szemhéját); ṛṣayaḥ—szentek; śaunaka-ādayaḥ—a bölcs Śaunaka vezetésével; satram—áldozat; svargāya—az Úr, akit a mennyekben dicsőítenek; lokāya—és a bhaktáknak, akik mindig kapcsolatban állnak az Úrral; sahasra—ezer; samam—év; āsata—elvégez.
FORDÍTÁS
Hajdanán egy szent helyen, Naimiṣāraṇya erdejében a bölcs Śaunaka vezetésével a nagy szentek hatalmas, ezer évig tartó áldozat bemutatására gyűltek össze, hogy elégedetté tegyék az Urat és híveit.
MAGYARÁZAT
A Śrīmad-Bhāgavatam nyitányát az előző három śloka beszélte el, s most e magasztos írás legfőbb témája veszi kezdetét. Azután, hogy Śrīla Śukadeva Gosvāmī először mondta el a Śrīmad-Bhāgavatamot, másodszorra Naimiṣāraṇya erdejében ismételték el.
A Vāyavīya Tantrában az áll, hogy Brahmā, ennek az univerzumnak a mérnöke tervezett egy hatalmas kereket, amelybe az egész univerzum belefért. E gigantikus kerék középpontja a Naimiṣāraṇyaként ismert terület volt. Hasonló utalást találunk Naimiṣāraṇya erdejére a Varāha Purāṇában is, amely kijelenti, hogy az ezen a helyen végrehajtott áldozattal a démonikus emberek ereje hanyatlik. Ezért részesítik előnyben a brāhmaṇák Naimiṣāraṇyát az ilyen áldozatok végrehajtásakor.
Az Úr Viṣṇu bhaktái számtalanféle áldozatot hajtanak végre az Úr kedvét keresve. Mindig ragaszkodnak az Úr szolgálatához, szemben a bűnös lelkekkel, akik az anyagi lét örömeihez kötődnek. A Bhagavad-gītā azt mondja, hogy bármilyen tettet hajtsanak végre ebben az anyagi világban, ha annak más a célja, mint az Úr Viṣṇu öröme, akkor a cselekvő számára csak még több kötöttséget eredményez. Az utasítás az, hogy minden cselekedetet Viṣṇu és bhaktái öröméért, áldozatként kell végezni. Ez mindenki számára meghozza a békét és a jólétet.
A nagy szentek mindig az emberek javán fáradoznak, így aztán a Śaunaka és mások vezette bölcsek összegyűltek Naimiṣāraṇya szent helyén, hogy hatalmas áldozati szertartások szakadatlan sorát hajtsák végre. A feledékeny emberek nem ismerik a békéhez és jóléthez vezető helyes utat. A bölcsek azonban jól ismerik, ezért az emberiség javát szolgálva mindig arra vágynak, hogy úgy cselekedjenek, hogy azzal békét hozzanak a világra. Minden élőlény őszinte barátai, s még saját kényelmük árán is az Urat szolgálják, minden ember érdekében. Az Úr Viṣṇu olyan, mint egy óriási fa, s mindenki más — beleértve a félisteneket, az embereket, a Siddhákat, a Cāraṇákat, a Vidyādharákat és a többi élőlényt — olyan, mint a fa ágai, gallyai és levelei. A fa gyökerét öntözve a fa minden része táplálékhoz jut. Csupán azokat az ágakat és gallyakat nem lehet elégedetté tenni így, amelyek nincsenek kapcsolatban a fával. A különálló ágak és levelek fokozatosan elszáradnak, minden locsolás ellenére. Ehhez hasonlóan az emberi társadalom, ha nem kapcsolódik az Istenség Személyiségéhez — ahogyan a különálló ágak és levelek —, nem képes arra, hogy felszívja a vizet, és ha valaki ezzel próbálkozik, csupán energiáját és erőforrásait pazarolja.
A modern, materialista társadalom eltávolodott a Legfelsőbb Úrtól. Az ateista vezetők tervei sorra meghiúsulnak — mégsem ébrednek erre rá.
Ebben a korban az Úr szent nevének közös éneklése a követendő folyamat annak érdekében, hogy az emberek felébredjenek. Ennek útját és módszerét az Úr Śrī Caitanya Mahāprabhu mutatja be a legtudományosabb módon, s akik intelligensek, azok arra használják tanítását, hogy valódi békére és jólétre tegyenek szert. A Śrīmad-Bhāgavatam célja ugyanez, s ezt a további versek még részletesebben feltárják.