HU/SB 1.16.35
35. VERS
- kā vā saheta virahaṁ puruṣottamasya
- premāvaloka-rucira-smita-valgu-jalpaiḥ
- sthairyaṁ samānam aharan madhu-māninīnāṁ
- romotsavo mama yad-aṅghri-viṭaṅkitāyāḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
kā—ki; vā—vajon; saheta—képes eltűrni; viraham—az elválást; puruṣa-uttamasya—az Istenség Legfelsőbb Személyiségétől; prema—szerető; avaloka—pillantás; rucira-smita—boldogító mosoly; valgu-jalpaiḥ—őszinte könyörgések; sthairyam—súlyosság; sa-mānam—szenvedélyes haraggal együtt; aharat—legyőzte; madhu—kedvesei; māninīnām—a nők, köztük Satyabhāmā; roma-utsavaḥ—az örömtől égnek merednek a szőrszálai; mama—enyém; yat—akié; aṅghri—láb; viṭaṅkitāyāḥ—nyomot hagyva.
FORDÍTÁS
Ki viselné el hát a fájdalmat, amelyet az Istenség Legfelsőbb Személyiségének távolléte okoz? Édes, szerető mosolyával, boldogító pillantásával és őszinte könyörgésével legyőzte kedvesei, például Satyabhāmā komolyságát és szenvedélyes haragját. Amikor áthaladt felszínemen [a föld felszínén], lótuszlábának porába merültem. Tengernyi fű borított el, s úgy tűnt, mintha mint szőrszálaim állnának égnek a gyönyörtől.
MAGYARÁZAT
Sokszor megesett, hogy az Úr és sok ezer királynője távol voltak egymástól, amikor az Úr nem volt otthon. Ami azonban a földhöz fűződő kapcsolatát illeti, az Úr a földön lépkedett lótuszlábával, így nem lehetett szó elválásról. Ezért amikor az Úr elhagyta a földet, hogy visszatérjen lelki hajlékára, a föld számára a távollét fájdalma még hevesebb volt.