HU/SB 1.18.16
16. VERS
- sa vai mahā-bhāgavataḥ parīkṣid
- yenāpavargākhyam adabhra-buddhiḥ
- jñānena vaiyāsaki-śabditena
- bheje khagendra-dhvaja-pāda-mūlam
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
saḥ—ő; vai—minden bizonnyal; mahā-bhāgavataḥ—első osztályú bhakta; parīkṣit—a király; yena—ami által; apavarga-ākhyam—felszabadulás címén; adabhra—szilárd; buddhiḥ—értelem; jñānena—tudással; vaiyāsaki—Vyāsa fia; śabditena—zengte; bheje—odavitték; khaga-indra—Garuḍa, a madarak királya; dhvaja—zászló; pāda-mūlam—talpak.
FORDÍTÁS
Ó, Sūta Gosvāmī! Arra kérünk, meséld el az Úrról mindazt, aminek hallatán Parīkṣit Mahārāja, aki értelmét a felszabadulásra rögzítette, elérte az Úr lótuszlábát, aki Garuḍának, a madarak királyának a menedéke. Mindezt Vyāsa fia [Śrīla Śukadeva] beszélte el.
MAGYARÁZAT
Van néhány ellentét a felszabadulás útját tanulmányozók között. A transzcendentális témát tanulmányozókat imperszonalistákként és az Úr bhaktáiként ismerik. A bhakta az Úr transzcendentális formáját imádja, míg az imperszonalista ragyogó sugárzásán meditál, vagyis az Úr testének sugarain, amelyet brahmajyotinak neveznek. Ez a vers elmondja, hogy Parīkṣit Mahārāja a Vyāsadeva fiától, Śrīla Śukadeva Gosvāmītól kapott tanítás segítségével eljutott az Úr lótuszlábaihoz. Śukadeva Gosvāmī kezdetben szintén imperszonalista volt, ahogy ezt ő maga is elismeri a Bhāgavatamban (SB 2.1.9), később azonban vonzódni kezdett az Úr transzcendentális kedvteléseihez, így bhakta lett. Az ilyen tökéletes tudással rendelkező bhaktákat mahā-bhāgavatáknak, elsőrangú bhaktáknak nevezik. A bhakták három csoportba oszthatók: a prākṛta, a madhyama és a mahā-bhāgavata. A prākṛta, vagyis a harmadrendű bhakta a templomi imádatot végzi anélkül, hogy különösebb tudással rendelkezne az Úrról és az Úr bhaktáiról. A madhyama, azaz másodrendű bhakta jól ismeri az Urat, az Úr bhaktáit, s tudja, kik a kezdők és kik az abhakták. A mahā-bhāgavata, vagyis a legkiválóbb bhakta azonban mindent az Úrral kapcsolatban lát, és az Úr jelenlétét látja mindenkivel kapcsolatban. Éppen ezért nem tesz semmilyen különbséget, különösen nem a bhakta és az abhakta között. Parīkṣit Mahārāja ilyen mahā-bhāgavata bhakta volt, mert egy mahā-bhāgavata bhakta, Śukadeva Gosvāmī avatta fel. Mindenkihez, még Kalihoz is kegyes volt, másokról nem is beszélve.
A világ transzcendentális történelmében tehát sok példa van arra, hogy akik imperszonalisták voltak, azok később bhakták lettek. Egy bhakta azonban sohasem válik imperszonalistává. Ez a tény bizonyítja, hogy a transzcendentális lépcsőkön a bhakta magasabb lépcsőfokon áll, mint a személytelen filozófia híve. A Bhagavad-gītā szintén ír arról (BG 12.5), hogy azoknak, akik a személytelen lépcsőfokon lehorgonyoznak, sokkal több szenvedésben van részük, mint tényleges megvalósításban. Ezért az a tudás, melyet Śukadeva Gosvāmī átadott Parīkṣit Mahārājának, segített a királynak, hogy eljusson az Úr szolgálatának síkjára. A tökéletesség e szintjét apavargának nevezik, tökéletes felszabadulásnak. A felszabadulás tudománya önmagában anyagi tudomány. Felszabadulásnak azt nevezik, amikor megszabadulunk az anyagi kötelékektől, ám az Úr transzcendentális szolgálatának elérése a felszabadulás tökéletes szintjét jelenti. Erre a szintre tudással és lemondással lehet eljutni, ahogyan azt már elmondtuk (SB 1.2.12), a tökéletes tudás pedig — ahogyan azt Śrīla Śukadeva Gosvāmī átadta — azt eredményezi, hogy az Úr transzcendentális szolgálatába szegődhetünk.