HU/SB 10.12.33
33. VERS
- pīnāhi-bhogotthitam adbhutaṁ mahaj
- jyotiḥ sva-dhāmnā jvalayad diśo daśa
- pratīkṣya khe ’vasthitam īśa-nirgamaṁ
- viveśa tasmin miṣatāṁ divaukasām
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
pīna—nagyon nagy; ahi-bhoga-utthitam—áradt a kígyó testéből, amely az anyagi élvezetet szolgálta; adbhutam—nagyon csodálatos; mahat—hatalmas; jyotiḥ—ragyogás; sva-dhāmnā—saját ragyogásával; jvalayat—csillogóvá tette; diśaḥ daśa—mind a tíz irányt; pratīkṣya—várva; khe—az égen; avasthitam—egyénként ott maradt; īśa-nirgamam—amíg az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Kṛṣṇa kijött; viveśa—behatolt; tasmin—Kṛṣṇa testébe; miṣatām—miközben nézték; divaukasām—az összes félisten.
FORDÍTÁS
A hatalmas óriáskígyó testéből egy sugárzó ragyogás áradt ki, bevilágítva minden irányt, majd egyénként az égen maradt, amíg Kṛṣṇa ki nem sétált a tetem szájából. Ekkor a félistenek szeme láttára ez a ragyogás Kṛṣṇa testébe merült.
MAGYARÁZAT
Mivel az Aghāsura nevű kígyó elnyerte Kṛṣṇa társaságát, látszólag Kṛṣṇa testébe merülve érte el a muktit. A Kṛṣṇa testébe olvadást sāyujya-muktinak hívják, ám a későbbi versek bizonyítják, hogy Aghāsura Dantavakrához és másokhoz hasonlóan a sārūpya-muktit érte el. Śrīla Viśvanātha Cakravartī Ṭhākura általánosságban ír erről, Śrīla Jīva Gosvāmī Vaiṣṇava-toṣaṇīját idézve. Aghāsura sārūpya-muktit ért el, azaz a Vaikuṇṭha bolygókra emelkedett, hogy ugyanolyan négykarú testben éljen, mint Viṣṇu. Hogy mindez hogyan történt, annak magyarázatát a következőképpen összegezhetjük:
A ragyogás kiáradt az óriáskígyó testéből, s a lelki śuddha-sattvát, az anyagi szennyeződéstől való mentességet elérve megtisztult, hiszen Kṛṣṇa a kígyó testében maradt még a halála után is. Felmerülhet bennünk a kétség, hogyan tehetett szert a sārūpya vagy a sāyujya felszabadulásra egy ilyen démon, aki oly sok bűnt elkövetett, s ez talán megdöbbentő a számunkra. Kṛṣṇa azonban olyan kedves, hogy annak érdekében, hogy eloszlassa az ilyen kétségeket, hagyta, hogy a ragyogás, az óriáskígyó egyéni élete egy ideig egyéni létét megtartva várakozzon, minden félisten szeme láttára.
Kṛṣṇa a teljes ragyogás, és minden élőlény e ragyogás szerves része. Ahogy ez a vers bizonyítja, a ragyogás minden élőlényben egyéni. Egy ideig a ragyogás egyéniségét megőrizve kívül maradt a démon testén, s nem merült bele a teljes ragyogásba, a brahmajyotiba. A Brahman-sugárzás az anyagi szemek számára láthatatlan, de hogy Kṛṣṇa bebizonyítsa, hogy minden élőlény egyéni, egy ideig hagyta, hogy ez az egyéni ragyogás a démon testén kívül maradjon, hogy mindenki láthassa. Ezután Kṛṣṇa bebizonyította, hogy mindazok, akiket Ő öl meg, elérik a felszabadulást, a sāyujyát, a sārūpyát, a sāmīpyát vagy valami mást.
Azoknak a felszabadulása azonban, akik a szeretet és ragaszkodás transzcendentális síkján állnak, vimukti, különleges felszabadulás. A kígyó először személyesen merült bele Kṛṣṇa testébe, majd a Brahman-ragyogásba merült. Ezt az elmerülést sāyujya-muktinak nevezik. A későbbi versekből viszont megtudjuk, hogy Aghāsura sārūpya-muktit ért el. A harmincnyolcadik vers elmagyarázza, hogy Aghāsura pontosan olyan testet kapott, mint Viṣṇué, s a következő vers szintén egyértelműen kijelenti, hogy egy teljesen lelki testre tett szert, olyanra, mint Nārāyaṇáé. A Bhāgavatam tehát két vagy három helyen is megerősíti, hogy Aghāsura sārūpya-muktit ért el. Itt azonban felmerülhet az a kérdés, hogy hogyan merülhetett akkor a Brahman-sugárzásba. A válasz az, hogy ahogy Jaya és Vijaya három születés után újra elnyerték a sārūpya-muktit és az Úr társaságát, Aghāsura hasonló módon szabadult fel.