HU/SB 10.12.34
34. VERS
- tato ’tihṛṣṭāḥ sva-kṛto ’kṛtārhaṇaṁ
- puṣpaiḥ sugā apsarasaś ca nartanaiḥ
- gītaiḥ surā vādya-dharāś ca vādyakaiḥ
- stavaiś ca viprā jaya-niḥsvanair gaṇāḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
tataḥ—ezután; ati-hṛṣṭāḥ—mindenkit nagy elégedettség töltött el; sva-kṛtaḥ—saját kötelesség; akṛta—végezte; arhaṇam—az Istenség Legfelsőbb Személyisége imádatának formájában; puṣpaiḥ—a mennyekből olyan virágokat szórva, melyek Nandana-kānanában nőnek; su-gāḥ—a mennyei dalnokok; apsarasaḥ ca—és a mennyek táncosnői; nartanaiḥ—tánccal; gītaiḥ—mennyei dalokat énekelve; surāḥ—valamennyi félisten; vādya-dharāḥ ca—akik dobokon játszottak; vādyakaiḥ—azáltal, hogy mind játszottak; stavaiḥ ca—és imákat zengtek; viprāḥ—a brāhmaṇák; jaya-niḥsvanaiḥ—pusztán az Istenség Legfelsőbb Személyisége dicsőítésével; gaṇāḥ—mindenki.
FORDÍTÁS
Mindenki elégedett volt, s a félistenek virágesőt szórtak Nandana-kānanából. A mennyek táncosnői táncra perdültek, s a gandharvák, akik dalaikról híresek, imákat énekeltek. A dobosok ütni kezdték üstdobjaikat, a brāhmaṇák pedig védikus himnuszokat zengtek. Így látott hozzá mindenki a mennyekben és a Földön egyaránt, hogy az Úr magasztalásával eleget tegyen saját kötelességének.
MAGYARÁZAT
Mindenkinek van valamilyen kötelessége. A śāstra kijelenti (nirūpitaḥ), hogy mindenkinek saját képzettségének megfelelően dicsőítenie kell az Istenség Legfelsőbb Személyiségét. Ha énekes vagy, magasztald mindig a Legfelsőbb Urat azzal, hogy nagyon szépen énekelsz. Ha muzsikus vagy, dicsőítsd a Legfelsőbb Urat azzal, hogy hangszereden játszol. Svanuṣṭhitasya dharmasya saṁsiddhir hari-toṣaṇam (SB 1.2.13). Az élet tökéletessége az, ha elégedetté tesszük az Istenség Személyiségét, ezért e Föld bolygótól kezdve egészen a mennyei birodalomig mindenki az Istenség Legfelsőbb Személyiségét magasztalja. A nagy szentek határozata az, hogy bármilyen képzettségre tesz szert valaki, azt arra kell használnia, hogy a Legfelsőbb Urat dicsérje.
- idaṁ hi puṁsas tapasaḥ śrutasya vā
- sviṣṭasya sūktasya ca buddhi-dattayoḥ
- avicyuto ’rthaḥ kavibhir nirūpito
- yad uttamaśloka-guṇānuvarṇanam
„A művelt körök határozott végkövetkeztetése az, hogy a tudás fejlesztésének, a lemondásnak, a Védák tanulmányozásának, az áldozatoknak, a himnuszok vibrálásának és az adományozásnak az igazi célja az Úr transzcendentális leírásában tetőzik, akiről a válogatott költemények írnak.” (SB 1.5.22) Ez az élet tökéletessége. Az embernek meg kell tanulnia, hogyan dicsőítse képességeinek megfelelően az Istenség Legfelsőbb Személyiségét. Műveltség, lemondás, vezeklések vagy a modern világban az üzlet, az ipar, az oktatás stb. — mindezeket arra kell használnunk, hogy az Urat dicsőítsük, s akkor a világon mindenki boldog lesz.
Kṛṣṇa ezért eljön, s bemutatja transzcendentális kedvteléseit, hogy az emberek így lehetőséget kapjanak arra, hogy minden szempontból magasztalják Őt. A valódi kutatómunkát az jelenti, ha megértjük, hogyan dicsérjük az Urat. A dolgokat nem Isten nélkül kell megértenünk. Az elítélendő.
- bhagavad-bhakti-hīnasya
- jātiḥ śāstraṁ japas tapaḥ
- aprāṇasyaiva dehasya
- maṇḍanaṁ loka-rañjanam
- (Hari-bhakti-sudhodaya 3.11)
Bhagavad-bhakti nélkül, a Legfelsőbb Úr dicsőítése nélkül minden tulajdonunk csupán a halott test díszítése.